A korábban már említett orosz projekt új anyaggal rukkolt elő az elmúlt napokban, mellyel már hivatalosan is kétemberesre bővült a banda. Elsőként nem igazán írtam róla hogy milyen zenét is játszanak, szóval megpróbálom tömören összefoglalni. Leginkább az atmoszférikus blacket ragadják meg, de ez erősen át van szőve folkos és darkos elemekkel egyaránt, melyek ötvözete együttesen egy egész egyedi epic érzületet kölcsönöz a zenének. Az orosz blackre oly jellemző monotonitás náluk sem marad el, de mint szinte mindig ez inkább jót jelent.

 Az albumborító ismételten nagyon jól el lett találva, szépen megragadja az összképét a zenének. Néhol még felcsap az amatőr érzület a zenéjükben, és ez a második album úgy összességében kevésbé black, mint az előbbi, de ez a kettő mondhatni hátrány aligha ront, mert így is egy valódi egyediségről van szó, mely mint mindig könnyen fölébe emelkedik minden esetleges rossznak. Az orosz black zenének úgy általában van egy sajátossága, mely leginkább az előbb említett monotonitással jellemezhető, és ez itt is erősen megfigyelhető. Amolyan furcsa megnyilvánulása ez egy erőteljes hangzásnak. Mert a lassabb témák, és az ambient-szerű részek valahogy mégis képesek keménységgel és szilárdsággal felvértezni ezt az orosz ékkövet.

A bejegyzés trackback címe:

http://epicblackmetal.blog.hu/api/trackback/id/tr87440354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.