Nemus - Wald-Mensch

2017.10.13. 19:28

(Jól eltelt 1 hó...)

Dinamikában, komplexitásban, és friss ízében még mindig hódít a német black. Egyik legfrissebb hírnöke ennek a Nemus nevezetű egyemberes projekt, mely idei alapulással idén kiadta első albumát. Nyilvánvalóan érződik a zenén, hogy kiforratlan, és talán el is van sietve, azonban ott rejtőzik benne valami egészen sajátos megközelítése a stílusnak. Ez leginkább a lassú, akusztikus gitáros és durva black elemek közti kontraszton érhető tetten. Mindenképp van még hova fejlődni, de én úgy gondolom, sok rajlik még a projekt főemberében.

Szerző: VTX

Szólj hozzá!

Címkék: 2017 wald nemus mensch

A Sun Of The Sleepless egy bizonyos Ulf Theodor Schwadorf magánprojektje, aki főállásbán nem más, mint az Empyrium feje. A projekt 1999-ben, egy EP lemez által kelt életre, és egészen az idei évig album nélkül függött. Most azonban elkészült ez a sokak által régóta várt korong is.

Maga a zene az egyszerű, alstílusi behatások nélküli black metalt veszi alapul, amire igazából csak a szerző jelleme teszi rá a sajátos megkülönböztető jegyeket. Ez már csak azért is szembeszökő (fülbe?) mert több helyen is sokban hasonlít a hangulat a The Vision Bleak zenéjére, amiben emberünk szintén nagy szerepet játszik. Viszont azért egyértelműen megvan a maga területe a Sun Of The Sleepless-nek.

Személy szerint úgy gondolom, hogy ez az album jelentősen nagyobb visszhangot kapott volna akkor, ha a 2000-es évek legeleje tájékán, vagy épp a 90-es évek legvégén jelenik meg. Akkor ugyanis az Empyrium zenéjében is sokkalta több black elem volt, és az első két album is erről tanúskodik. Valamint egy jóval sokoldalúbb zenét tudott akkor letenni az asztalra Ulf barátunk. Szóval márcsak ezek miatt is kíváncsi lennék, hogyan sült volna el az album akkori megalkotása. Mert bár ez így sok év várakozás után nem rossz, de azért érződik, hogy hiányzik belőle valami vadabb, valami elevenebb - ez pedig régen még megvolt.

Ettől függetlenül egy többször hallgatható albummal állunk szemben, aminek remélhetőleg pár éven belül érkezik egy érettebb folytatása.

Celephaïs - Monad

2017.09.09. 19:56

2009-ben, Németországban alapult az egyemberes Celephaïs, mely projekt második albuma a napokban jelent meg. Ez nem más, mint a Monad - egy órára rúgó post-black sajátosság. Ahány banda/projekt, annyiféle megközelítése létezik a stílusnak, és ez a Celephaïs esetében sincs másként. Jelen album tekintetében ez a lassú, kellemes, főként akusztikus gitár által felvonultatott, és a káosz-szerű száguldó black váltakozását jelenti. A kettő között pár helyen sludge elemekkel tarkítva, de nem eltúlozva azokat. Néhol semmi felvezetés nélkül csap bele egyik a másikba, másutt szép összekötéseknek lehetünk fültanúi.

A projektet még az eggyel korábbi lemezzel, a Tir n'a n'Og EP-vel ismertem meg. Már akkor megtetszett ez a stílustól elkülönülő hozzáállás egy adott műfajhoz. Egészen más hangulatokat sorakoztat fel, mint a nagy átlag. Ez pedig hatványozottan igaz erre az új albumra is. Aki érez némi affinitást magában a post-black birodalmát illetőleg, annak mindenképp csak ajánlani tudom, hogy tegyen egy próbát ezzel. Egyszer mélyen melankolikus, másszor felpörget. Mindezt pedig egy albumon belül - követhető, katartikus módon.

 

Rimruna - Der Hatz entronnen

2017.08.22. 14:42

Durván 2 hónapja jelent meg a (korántsem meglepő módon újfent) német illetőségű banda, a Rimruna második albuma. Zenéjük a 90-es évek közepi black modern kori megszólalásaként írható le. Szinte minden stílusjegy, és zenei megoldás olyan az albumon, mintha valóban a 20. század utolsó évtizedének derekán járnánk. Akkor is valahol északon.

Maga az album 6 dalt foglal magába, közel 1 óra hosszúságban, és ezidő alatt egyetlen pillanatra sem esik ki a kezdeti hangulatából és lendületéből. Talán csak az outro mondható kivételnek ezalól, ahol azért érződik, hogy mégiscsak 2017-ben járunk. És épp ezért egy valódi utazás ez a lemez abba az időszakba, mikor a black metal még igazán friss, bizarr, és meghökkentő volt. 55 percen át nosztalgiáztat egy sajátos, egyszerre korhű, és valamennyire mégis kortárs zenei armageddonban, majd utána felébreszt álmodból, mondván "ennyi volt barátom, ez az korszak már elmúlt". De mégsem múlt el... itt van a jelenben is. Egyszerre ismerősként, és valami egészen újként. Le a kalappal. Erősen évvégi toplista esélyes. És mindez 2 ember műve...

Nornír - URD [EP]

2017.08.19. 19:46

Enyhén melodikus black Németországból. Az elmúlt pár évben bitang erős a német black. Nem igazán tudom, ez mitől lehet, de egyrészt a német nyelv hörögve baromi jól illik a black zenéhez, valamint a hangszerelés is pöpec hozzá általában.

Jelen bandánk még nem adott ki albumot, csupán egy demót, és ezt az EP-t. Utóbbit még márciusban. Úgy fogalmaznék, hogy vegyétek kötelezőnek. Valami elképesztő az az energia, ami kirobban erről az anyagról.

Szerző: VTX

Szólj hozzá!

Címkék: 2017 EP nornír urd

Többnyire olyan bandákról szoktam írni, akik valódi fejlődést produkálnak, vagy olyan anyaggal mutatkoznak be, ami úgy önmagában igencsak figyelemfelkeltő, erős. De persze sok esetben ennek ellentetje jellemez egy-egy bandát: a hanyatlás. Ez a helyzet a Pale December nevű olasz formációval is. 2014 nyarán megjelent az első demójuk, mely szerintem kifejezetten jó volt, és megjegyeztem magamnak, hogy érdemes odafigyelni rájuk. Fellelkesedve láttam, hogy július végén kiadták debütalbumukat. Elkezdtem hallgatni, és már az elején egyértelmű volt, hogy ez valami teljesen más. Kiforratlan, erőltetett, össze-vissza. Káoszos, a szó rosszabbik értelmében.

 

Ettől függetlenül persze lehet, hogy valakinek pont ez tetszik (lásd a bandcamp véleményt). Én mindenesetre azt érzem, hogy ezen még bőven dolgozhattak volna. Szinte teljesen eltűnt belőle az a varázs, ami az első demót jellemezte. Összehasonlításképp:

2013 végén elkezdett formálódni egy banda Angliában, mely egy évvel később, 2014 decemberében kiadta bemutatkozó EP lemezét. Ez a Mountains Crave, az EP pedig ugyanezen néven jelent meg. 5 dal szerepel rajta, bő fél óra játékidővel. Ez az anyag mutatta be számomra az együttes zenéjét. Őszintén bevallom, nem sokat hallgattam, és már el is felejtettem, milyen is volt pontosan. De annyi biztos, hogy idén májusban jelent meg a debütalbumuk, mely igencsak szolid első albumhoz mérten.

Az album csupán 10 perccel hosszabb a bemutatkozó EP-nél, azonban egy jóval kiforrottabb zenét tudhat magáénak. Alapvetőnek mondhatók benne a modern black elmek, valamint egy enyhébb post behatás. A zene lényegében ezekkel operál, plusz a saját hangzásvilágával, amit egész szépen bele tud vinni az alaptémákba - első albumhoz képest ez nem valami gyakori. Ugyan úgy szépen bánik a lassabb, melodikusabb és a pörgősebb, modern black témák vegyítésével.

Persze azért bőven van még hova fejlődni. Például én túl soknak érzem a töltelék részeket a dalokban, az elnyújtásokat. Emellé az érzéketlen zúzda is többször feltűnik, amit sose szerettem. De ezektől függetlenül első albumhoz képest igen jó. Ha az ember türelmesen ül neki, igazán jó élmény lehet.

Erősen ajánlom kezdésnek az utolsó számot!

2013-at írunk, mikor ez az ausztrál banda kiadja igen sokszínű harmadik albumát. A zene néhol csapongó, másutt nyugodt, mint a tó, mely fölött felkel a nap. Annyi biztos, hogy pusztán a cascadian black nem írja le a stílusukat. Azonban sok olyan elem található a zenében, amik arra hajaznak. Mindenesetre vonatkoztassunk el most a stílusoktól.

Egy kivételesen igényes felépítésű album ez, mely a modern metal elmeit előszeretettel sorakoztatja fel egymás után. Méghozzá olyan egymásutánban, amihez fogható kevés akad. A hozzáértés, amivel összesimítják a szakaszokat, egyszerűen mesteri. Persze mint a legtöbb esetben, azért itt is van hova fejlődni még, de harmadik album tekintetében egy igencsak magasztosan összetákolt lemezről beszélhetünk. Hamarosan pedig jön a negyedik album, mely több mint 4 éve várat magára, így szerintem megalapozott bizalommal nézhetünk elébe egy kitűnő korongnak. Na de ne hamarkodjuk el a kijelentést, egyelőre barátkozzunk meg az első három lemezzel, kezdve pl a legutóbbival.

Atten Ash - The Hourglass

2017.07.22. 13:23

Már 2012-ben elkészült az USA-béli melodic death/doom banda bemutatkozó albuma, de csak 3 évvel később, 2015 februárjában jutott odáig a dolog, hogy egy lemezkiadó felfigyelt rájuk, és saját gondozásában ki is adta fizikai formátumban az albumot. A Hypnotic Dirge Records nagyon jól döntött, hogy szárnyai alá vette ezt a bandát, zenéjük ugyanis már a bemutatkozással is felettébb profi, és hozzáértő jellemről árulkodik. Pedig erre nem sok okot találunk, mivel a bandát alkotó három zenészből csak Barre Gambling az, aki számottevő zenei múltat tudhat maga mögött - a Daylight Dies nevű hasonló stílusú bandában játszott sokáig. Azaz még most is aktív tagja, csak a banda 2012 óta nem jelentkezett lemezzel.

A zene alapvetően melodikus-központú, mely egyensúlyban operál mind a death, mind a doom metal elemeivel. Hasonló az Insomnium-hoz, a Saturnus-hoz, és a Helevorn-hoz. Vagy épp a Woods Of Ypres is olyan banda, mely sok közös vonást mutathat fel vele.

Bár még érezhető, hogy azért nem találták meg a saját útjukat, de úgy gondolom, egy masszív bemutatkozó albumot raktak le az asztalra, mely után - ha minden jól megy pénzügyileg is náluk - következhet egy ennél is erőteljesebb lemez. 

Loss - Horizonless

2017.07.18. 09:48

folder.jpg

 

Régebben gyakran agyaltam rajta, hogy vajon melyik albumborító tetszik nekem leginkább. Azt hiszem, most kaptam meg erre a választ. Adam Burke dícséretes munkája ez a festmény, melyet csak ámulva tudok nézni. De most inkább a zenéről lesz szó, ami mögötte lapul. 

A Loss egy doom-death keveréket játszik, ami nem igazán ennek az oldalnak a témája, de annyira magával ragadó lett az új albumuk, hogy vétek lenne kihagyni innen. Sikerült megragadniuk valami ősit, valami elemit ezzel a hangzásvilággal. Olyan masszív, örvénylő, és kiteljesedett, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette.

A zenekar 2004-ben alapult az USA-ban, de csak 2011-ben jelent meg az első albumuk. Azt hallgatva ismertem meg őket. Idén májusban pedig kiadták második nagyobb munkájukat, jelen albumot.

Ez nem egy olyan anyag, amire azt lehetne mondani, hogy szokványos elemekből áll... egyáltalán nem. A saját útját járja, ami kitekint ebből a világból, keresztülhalad sötétségen, borzalmakon, és elhagyatottságon. Keresve valamit... valamit, ami magyarázatot ad világunkra, annak halandóságára. Az életre, és annak miértjére. Nem egy könnyed hallgatnivaló ez. Igen-igen súlyos, sőt - olyan kedélyeket tart magában, amik megragadnak, és kirántják a lábad alól a földet. Valami új világot próbál egyben bemutatni, és megalkotni ideje alatt. 

Váltakoznak narrációk, tiszta hangok, és hörgések. Igen dinamikusnak mondható a maga nemében. Funeral doom elemek is sorakoznak benne szép számmal, mégis oly módon használja fel azokat, ahogy nem szokás. Aláfekteti egy mozgékony örvénynek, így adva egy nem evilági késztető sodrást. Bámulatos, félelmetes, elképesztő. Húz magával, az ember pedig csak átadja magát neki, más választása amúgy sincs.

A címadó dalnál éri el csúcspontját az album, onnantól pedig már a másvilágon járunk. Enyhén ismerős. Elvezetett minket oda, ahova magunktól talán el se jutottunk volna. Olyat volt képes mutatni, amit csak igazán kevesen. Egy életre szóló út volt ez, mesterien megkomponálva. Nem érkezhet panasz igazából egyetlen építőkockára sem. Sivár, s mégis oly dús.