Arkheron Thodol - Thaw

2017.05.27. 12:27

Vegyünk egy fazéknyi korai Agalloch-ot, majd keverjük össze a modernebb fajta cascadian black két púpozott kanálnyi adagjával, és máris megkaptuk a formálódó Arkheron Thodol világát. Ezekben ugye ott lapul egy erős természetközeliség, filozofikus világlátás, és egy kimagasló egyediség. Mindezt egy igen optimális albumhosszba lefektetve (56 perc) egy valóban figyelemreméltó zenét kapunk.

A banda 4 tagú, az USA-ból származnak, és 2012-ben alapultak. Jelen tárgyalt albumuk a bemutatkozó full-length, ezt 2015-ben előzte meg a legelső kiadvány EP lemez 2 hosszabb dallal. Ez utóbbi révén ismertem meg a bandát, mely két dalt előszeretettel játszottam egykori rádióműsoromban, és félreraktam magamnak a nevüket, mert bizony várható volt, hogy valami komoly anyaggal fognak előrukkolni hamarosan... de arra nem számítottam, hogy egy ennyire izmos korong lesz belőle. Minden tekintetben felülmúlták az elvárásaimat.

Mint azt tudhatjátok, számomra az egyik legmeghatározóbb banda a közelmúltban feloszlott Agalloch, így megismerni egy hasonló zeneiségben alkotó formációt, egy igencsak jóleső érzés. Valamint tisztában vagyok vele, hogy sokaknak szintúgy fontos zenekar voltak ők, így csak ajánlani tudom ezt a kimondottan erős albumot. Majdhogynem hibátlan. A hibákat pedig ilyen szinten már igazából a személyes preferenciák adják - hogy kinek milyen apróságok tetszenek a zenében.

Emyn Muil - Elenion Ancalima

2017.05.26. 11:47

Végre egy olyan albumról írhatok, mely az oldal címadó stílusában fogant, ráadásul a fenti logók között is ott figyel. Az Emyn Muil még 2013-ban adta ki Túrin Turambar Dagnir Glaurunga című debütalbumát, és abban az évben a Caladan Brood-dal egyetemben egész felkapott lett.

A második album nagyjából ugyan azt a szintet hozza, mint az első. Epikus, harci jellegű csatakiáltásokkal, és hangokkal operál. Bár az elsőhöz képest itt valamelyest megfogyatkozott a szintetizátor-használat (az utolsó dalt leszámítva), de azért egy alapvető epikusságot fokozó hang gyakorta ott figyel a felszín alatt.

Ami a dalok minőségét illeti, teljesen elfogadható jellegről beszélhetünk. Bár egy kissé elmosódottan szól, és nem annyira dinamikus, mint az előbb említett Caladan Brood debütlemez, de azért élvezhető.

Egyetlen nagyobb negatívumot tudok megemlíteni, ez pedig a lejátszási idő. Műfajához képest ugyanis ez a 41 perc igencsak rövid. Az ember szerintem egy ilyesmi zenétől - már ha szereti - azt várná, hogy azért minimum 50 percig szóljon. Azonban ezt leszámítva egy teljesen korrekt albummal állunk szemben. Se több (sajnos), se kevesebb.

Venenum - Trance of Death

2017.05.15. 10:19

A Venenum egy négytagú, 2008-ban alapult death/black alapú zenét játszó német zenekar. Első anyaguk egy EP lemez volt, mely 2011-ben jelent meg, ezt pedig idén követte a Trance of Death névre hallgató debütalbum.

Elsőként érdemes leszögezni, hogy nem egy szokványos zenéről van szó. Sok a fordulat, a változatosság. Komoly témaváltások hada sorakozik fel egymás után, melyek összekötéséért teljes mértékben a játékosság felel. Hallatszik a zenében, hogy itt nincsen semmiféle végcél, avagy elhivatottság valamilyen hangzásvilág kialakítására, hanem a puszta játék, és az ezzel összeszőtt düh adok-kapok párharcának dallamokban való megnyilvánulásának lehetünk fültanúi. Minden hangszer kölcsönösségben van egymással, és közösen építenek fel valami progresszív szagú death/black örvényt, mely könnyedén beszippantja a hallgatót.

Ami a death/black keveréket illeti, többnyire a death ág mutatja meg magát, azonban néhol találkozhatunk a black metal sajátosságaival is.

Összességében tehát egy igen komplex, és sokszínű album ez, melyet erősen ajánlok minden extrém metált kedvelőnek. Nagy eséllyel szerepelni fog az év végi toplistában is.

Ungfell - Tôtbringære

2017.05.10. 19:24

Tekintsünk vissza a 90-es évek elején elburjánzó black metal hangzásra, vágjunk hozzá egy kevés okkult hangulatvilágot, hintsük meg enyhén melodikussággal, mártsuk bele a középkor mocsarába, és máris megkapjuk az Ungfell nevezetű svájci formációt. Ezt két ember alkotja, akik idén februárban jelentették meg debütalbumukat. Érdemes végighallgatni, aztán ha jól fülelünk, még békákat is el lehet csípni.

Igazán nyers, és nem az a károgós vokál jellemzi, hanem inkább a rikácsolós fajta. Katt a lejátszásra, és kiderül, mit értek ez alatt.

Infinity - Hybris [2017]

2017.05.01. 11:43

Az Infinity nevű holland banda még 1995-ben alapult, de első albumuk csak 2003-ban jelent meg, utána azonban sorban jöttek a long play lemezek. Legutóbbi albumuk 2012-ben látott napvilágot, de most nem az (a nem mellesleg figyelemreméltó) alkotás van terítéken, hanem legutóbbi anyaguk, a március végén megjelent Hybris nevű demó. 

Csupán két dal szerepel rajta, de valószínűleg egy igen erős közelgő album érkezését hirdeti. A zene alapvetően black, de egy kicsit meg van csavarva occult elemekkel, ami a zenében általában az apró és szokatlan sajátosságok által mutatkozik meg.

Insanity Cult

2017.04.21. 12:32

Az előzőleg bemutatott bandához hasonlóan, itt egy újabb kivétel a jellegtelenség alól. A görög Insanity Cult 2011-ben alapult, azóta pedig egy EP és két album került ki a kezükből. Zenéjük tisztán black, és félő, hogy ez manapság már nem valami kielégítő sokaknak, azonban van itt egy nagy DE: maga az alap stílus, amiért ez a blog is létezik, egy olyasfajta különc, amit nehéz tényleg jól művelni. A borongós érzésekről van itt szó, az üresség, és a káosz harcáról a mindennapokban... az ilyesmi gondolatokat kevesek tudják úgy igazán zenébe formálni. Bár sokan próbálkoznak, a legtöbb ilyen nekifutás olyan semmilyen. Nem érzik át.

Mikor azonban jön egy ilyen banda, és emlékeztet arra, hogy az ember miért vetette bele magát az efféle megtépázott, borzalmakkal körülölelt lélekfelszabadító ordításáradatba, akkor már nem kérdés, hogy ezt a fajta zeneiséget valóban kevesen képesek megalkotni annak eredendő eszmeiségéhez hűen.

A legutóbbi album idén februárban jelent meg. Jelenleg mindhárom eddigi anyag ingyenesen letölthető digitális formában a bandcamp-ről.

МОРОК

2017.04.19. 15:34

Old-school hangulatú alstílus nélküli feszes black, mely a szomszédos Ukrajnából szól. Egyemberes projektről van szó, a zenében pedig egyértelműen érezhető a manapság már ritkábbnak számító elhivatottság. Mikor az alkotó tényleg belead mindent, amije van, hogy létrehozza a zenét. Becsülendő ez, és a zene minőségében is visszaköszön.

Az elmúlt 2-3 órában meghallgattam vagy 30-40 különféle banda zenéjét, és meglehetősen csalódott vagyok. A legtöbb valami igénytelen, semmitérő szemét. Sokhelyütt az egész dal ugyan abból a dob-basszus-gitártémából tevődik össze hosszú perceken keresztül, bármiféle változás nélkül. Egyszerűen unalmasak, és jellegtelenek. Nem tudom, mi történt a black zenével az utóbbi években, de sokan mintha azt hinnék, hogy tövig torzított gitárral, és csapkodó dobokkal máris black metal zenét lehet írni. Szánalmasak. 

De azért a jelen időben is vannak kivételek, mint például a МОРОК. Két album jelent meg eddig, mindkettőt melegen ajánlom - a debüt 2015-ben, utóbbi 2016-ban.

Pillorian élő felvétel

2017.04.18. 16:47

Itt egy egész jó kis felvétel egy pár napos Pillorian koncertről. Sajnálhatjuk, hogy a magyar szervezők nem hozták el őket. A debütalbum összes dala adja ki a koncertet.

Szerző: VTX

Szólj hozzá!

Címkék: live élő 2017 pillorian

Várhatóan valamikor májusban jelenik meg a második album az olasz Emyn Muil jóvoltából. Az első album zeneileg egy synth-centrikus epic black-et mutatott be, a beharangozó videó alapján pedig úgy tűnik, ennél egy kicsit keményebb vonalra számíthatunk a következő lemezen.

Pillorian - Obsidian Arc

2017.04.03. 09:34

Az Agalloch feloszlott. Sok tapasztalattal, élménnyel, és újonnan megfogalmazódott célokkal John Haughm maga mellé kerített két szintén tehetséges zenészt, és együtt megalapították a Pillorian nevű formációt. A feloszlás egyik legfőbb oka a szakadozott haladás volt. Míg a frontember az intenzív albumírás-turnézás váltakozását képzelte el maga elé, addig a többiek főként családi, és munkahelyi indokok miatt ezt nem tudták bevállalni, így meglehetősen szakadozva szállt fel az Agalloch füstje. 

Ennek azonban vége. Amilyen lehengerlően masszív és erős volt az utolsó album, legalább olyan hatalmas üres teret hagyott maga után a feloszlás, mely üresség ordít, hogy kitöltsék. A Pillorian első albumával pedig ez el is kezdődött. 

Ha meghallgatjuk az Agalloch munkásságából a Faustian Echoes EP-t, akkor az a légkör és hangulat nagyjából leírja, hogy milyen úton is indult el a Pillorian. Az Obsidian Arc-ot hallgatva egyértelmű, hogy ismét Haughm ötletei kerültek terítékre. Bár az interjúkban arról van szó, hogy mindhárom bandatag egyenértékű energiát fektet be, és hogy ez mennyire jó, de a valóság ettől eltér. Mégis azt hiszem, nem vagyok egyedül atekintetben, hogy ez korántsem baj, ugyanis az Agalloch lelkét is Haughm adta, s mint tudjuk sokakat magához szólított. Ez pedig most sincs másképp, az album európai képviselője az Eisenwald ugyanis egyértelműen erre az albumra fókuszált leginkább az elmúlt hónapokban.

119_cd_website-768x512.jpg

Továbbá az is sejthető, hogy még az Agalloch szárnyai alatt megszületett ötletek és anyagok is felhasználásra kerültek, ugyanis sokhelyütt tisztán érződik az a fajta hangulat, valamint a Serpent and the Sphere-ből ismert akusztikus átkötések is visszaköszönnek, igaz kissé más formában. Persze mindez akár betudható a frontember saját stílusának is.

Ami a zenét illeti... sokadszorra végighallgatva az albumot, az az érzésem, hogy az anyag elhamarkodott. Mint az interjúkból kiderül, Haughm eltökélten hangsúlyozza, hogy számára mennyire fontos az albumírás és turnézás kettősének felgyorsítása, s mintegy bizonyításként készülhetett el a feloszlás után ilyen hamar ez az album. Annyira hamar, hogy nem volt ideje megszilárdulni önmagában. Persze ez nem olyan nagy negatívum, ugyanis a közel 50 perc tele van megannyi elképesztően jó zeneiséggel, ámbár az egészet végigkíséri ez a kiforratlanság. De ha merőben új dalokról lenne szó ennyi idő alatt, akkor állítom, hogy jóval gyengébb albumról beszélnénk. Így tehát sokat segített az Agalloch utolsó két éve, mely albumkiadás nélkül, így szinte biztosan dalírással is telt a turnézás mellett.

Az utolsó Agalloch albummal rokon motívumok közül talán a legkiemelkedőbb az a bizonyos visszaköszönő átkötés a dalok között. Egyfajta masszív kalapácshang ez valami tátongó, és hatalmas űrben. 
A dalok az utolsó tételt leszámítva kellemesen összeillenek, mégsem túl hasonlóak. Így tud enyhén változatos, és figyelemlekötő lenni. Agresszív, tempós, vad, és enyhén dallamos. Nem szeretném a dalokat külön-külön elemezni, így önmagában csak az utolsóra térnék ki. Ez a "Dark Is the River of Man" című, közel 10 perces lezárás meglehetősen egyedi a maga nemében. Az előbb leírt jelzők után itt ez a visszafogott, csendes, gondolatokban elmélyedő szerzemény, ahol előkerül Haughm tiszta hangja is. Felüdülésként hat az apokaliptikus sötétség után ezzel szembesülni lezárásként. Leginkább a megnyugvásra, így a majdani halálra "emlékeztethet". Az életben való szenvedésre, s a későbbi eltűnésre. Illő lezárása az albumnak.

 

Ami a jövőt illeti, a Pillorian hamarosan elindul európai turnéjára, melynek hozzánk legközelebbi állomása Grác. Aki teheti, mindenképp látogasson el oda. Aztán reméljük az elhamarkodottság visszaszorul majd, és átgondoltabb, kiforrottabb anyagok látnak majd napvilágot, melyek minden black metált kedvelő polcain ott ülhetnek, ezzel a vaskos debüt-lemezzel egyetemben.