2013 végén elkezdett formálódni egy banda Angliában, mely egy évvel később, 2014 decemberében kiadta bemutatkozó EP lemezét. Ez a Mountains Crave, az EP pedig ugyanezen néven jelent meg. 5 dal szerepel rajta, bő fél óra játékidővel. Ez az anyag mutatta be számomra az együttes zenéjét. Őszintén bevallom, nem sokat hallgattam, és már el is felejtettem, milyen is volt pontosan. De annyi biztos, hogy idén májusban jelent meg a debütalbumuk, mely igencsak szolid első albumhoz mérten.

Az album csupán 10 perccel hosszabb a bemutatkozó EP-nél, azonban egy jóval kiforrottabb zenét tudhat magáénak. Alapvetőnek mondhatók benne a modern black elmek, valamint egy enyhébb post behatás. A zene lényegében ezekkel operál, plusz a saját hangzásvilágával, amit egész szépen bele tud vinni az alaptémákba - első albumhoz képest ez nem valami gyakori. Ugyan úgy szépen bánik a lassabb, melodikusabb és a pörgősebb, modern black témák vegyítésével.

Persze azért bőven van még hova fejlődni. Például én túl soknak érzem a töltelék részeket a dalokban, az elnyújtásokat. Emellé az érzéketlen zúzda is többször feltűnik, amit sose szerettem. De ezektől függetlenül első albumhoz képest igen jó. Ha az ember türelmesen ül neki, igazán jó élmény lehet.

Erősen ajánlom kezdésnek az utolsó számot!

2013-at írunk, mikor ez az ausztrál banda kiadja igen sokszínű harmadik albumát. A zene néhol csapongó, másutt nyugodt, mint a tó, mely fölött felkel a nap. Annyi biztos, hogy pusztán a cascadian black nem írja le a stílusukat. Azonban sok olyan elem található a zenében, amik arra hajaznak. Mindenesetre vonatkoztassunk el most a stílusoktól.

Egy kivételesen igényes felépítésű album ez, mely a modern metal elmeit előszeretettel sorakoztatja fel egymás után. Méghozzá olyan egymásutánban, amihez fogható kevés akad. A hozzáértés, amivel összesimítják a szakaszokat, egyszerűen mesteri. Persze mint a legtöbb esetben, azért itt is van hova fejlődni még, de harmadik album tekintetében egy igencsak magasztosan összetákolt lemezről beszélhetünk. Hamarosan pedig jön a negyedik album, mely több mint 4 éve várat magára, így szerintem megalapozott bizalommal nézhetünk elébe egy kitűnő korongnak. Na de ne hamarkodjuk el a kijelentést, egyelőre barátkozzunk meg az első három lemezzel, kezdve pl a legutóbbival.

Atten Ash - The Hourglass

2017.07.22. 13:23

Már 2012-ben elkészült az USA-béli melodic death/doom banda bemutatkozó albuma, de csak 3 évvel később, 2015 februárjában jutott odáig a dolog, hogy egy lemezkiadó felfigyelt rájuk, és saját gondozásában ki is adta fizikai formátumban az albumot. A Hypnotic Dirge Records nagyon jól döntött, hogy szárnyai alá vette ezt a bandát, zenéjük ugyanis már a bemutatkozással is felettébb profi, és hozzáértő jellemről árulkodik. Pedig erre nem sok okot találunk, mivel a bandát alkotó három zenészből csak Barre Gambling az, aki számottevő zenei múltat tudhat maga mögött - a Daylight Dies nevű hasonló stílusú bandában játszott sokáig. Azaz még most is aktív tagja, csak a banda 2012 óta nem jelentkezett lemezzel.

A zene alapvetően melodikus-központú, mely egyensúlyban operál mind a death, mind a doom metal elemeivel. Hasonló az Insomnium-hoz, a Saturnus-hoz, és a Helevorn-hoz. Vagy épp a Woods Of Ypres is olyan banda, mely sok közös vonást mutathat fel vele.

Bár még érezhető, hogy azért nem találták meg a saját útjukat, de úgy gondolom, egy masszív bemutatkozó albumot raktak le az asztalra, mely után - ha minden jól megy pénzügyileg is náluk - következhet egy ennél is erőteljesebb lemez. 

Loss - Horizonless

2017.07.18. 09:48

folder.jpg

 

Régebben gyakran agyaltam rajta, hogy vajon melyik albumborító tetszik nekem leginkább. Azt hiszem, most kaptam meg erre a választ. Adam Burke dícséretes munkája ez a festmény, melyet csak ámulva tudok nézni. De most inkább a zenéről lesz szó, ami mögötte lapul. 

A Loss egy doom-death keveréket játszik, ami nem igazán ennek az oldalnak a témája, de annyira magával ragadó lett az új albumuk, hogy vétek lenne kihagyni innen. Sikerült megragadniuk valami ősit, valami elemit ezzel a hangzásvilággal. Olyan masszív, örvénylő, és kiteljesedett, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette.

A zenekar 2004-ben alapult az USA-ban, de csak 2011-ben jelent meg az első albumuk. Azt hallgatva ismertem meg őket. Idén májusban pedig kiadták második nagyobb munkájukat, jelen albumot.

Ez nem egy olyan anyag, amire azt lehetne mondani, hogy szokványos elemekből áll... egyáltalán nem. A saját útját járja, ami kitekint ebből a világból, keresztülhalad sötétségen, borzalmakon, és elhagyatottságon. Keresve valamit... valamit, ami magyarázatot ad világunkra, annak halandóságára. Az életre, és annak miértjére. Nem egy könnyed hallgatnivaló ez. Igen-igen súlyos, sőt - olyan kedélyeket tart magában, amik megragadnak, és kirántják a lábad alól a földet. Valami új világot próbál egyben bemutatni, és megalkotni ideje alatt. 

Váltakoznak narrációk, tiszta hangok, és hörgések. Igen dinamikusnak mondható a maga nemében. Funeral doom elemek is sorakoznak benne szép számmal, mégis oly módon használja fel azokat, ahogy nem szokás. Aláfekteti egy mozgékony örvénynek, így adva egy nem evilági késztető sodrást. Bámulatos, félelmetes, elképesztő. Húz magával, az ember pedig csak átadja magát neki, más választása amúgy sincs.

A címadó dalnál éri el csúcspontját az album, onnantól pedig már a másvilágon járunk. Enyhén ismerős. Elvezetett minket oda, ahova magunktól talán el se jutottunk volna. Olyat volt képes mutatni, amit csak igazán kevesen. Egy életre szóló út volt ez, mesterien megkomponálva. Nem érkezhet panasz igazából egyetlen építőkockára sem. Sivár, s mégis oly dús. 

Coldfells - Coldfells

2017.06.19. 13:37

Az USA-ban székelő Coldfells március végén adta ki bemutatkozó albumát. Zenéjük a black és doom stílusok keveréke, mely igen masszív hangulatokat képes létrehozni. Ez náluk sincs másképp. Visszafogott, de súlyos ütemben haladnak a dalaik, mindezt pedig körülöleli egyfajta pszichedelikum is néhol. Egyaránt alkalmaznak tiszta és hörgős vokált is, így méginkább szélesítve a spektrumot, melyben léteznek.

Első album lévén azért érezhető a kezdetlegesség, azonban mondhatni ezt is az előnyükre fordítják, mert épp ebből fakad a több helyen is egyértelmű egyediségük. Mindenképp ajánlott melankóliát kedvelőknek.

Szerző: VTX

Szólj hozzá!

Címkék: black doom 2017 coldfells

Darkenhöld - Memoria Sylvarum

2017.06.16. 12:37

A Darkenhöld 2008 óta tevékenykedik, én pedig nagyjából 4 éve botlottam bele az első albumukba, mely még 2010-ben jelent meg. Kifejezetten tetszett, amit hallottam, és gyakran szólt nálam akkoriban. Egyfajta melodikus black, mely a középkort hívja megihletőnek. Tehát a recept meglehetősen jó, akárcsak a zene. A második album 2 évvel a debütanyag után jelent meg, és hasonló magasságokban tartotta fenn a fáklyákat, mint elődje. Újabb 2 évvel később következett a harmadik album, a Castellum. Ez számomra egy visszaesést jelentett. Talán csak a megszólalással van gond, de a gyenge stúdiómunka mindenképp érződik a lemezen. Olyan kásás (rossz értelemben) és kissé egybefolyó a hangzás. Magát a zenét figyelve, a minőség igazából egyáltalán nem hagyott alább, de a zene megszólalása hagy némi kívánnivalót maga után.

19143937_10156472437209152_2361559753936506921_o.jpg

És ezzel elérkeztünk az idei évhez, mikoris május közepén napvilágot látott a negyedik album a sorban. A hangszerek a felvételen itt már érezhetően jobban szólnak, mint az előző lemezen, viszont én úgy érzem, hogy az első két album még mindig dinamikusabb hang-ügyileg. Ami magát a zenét illeti, egy vérbeli, középkort megidéző hangulatot idézett meg a Darkenhöld már nem először. Le a kalappal előttük. 

Francia banda lévén, kissé féltem eleinte, hogy kezdenek belecsúszni a francia színtér általában gyér, és elsietettnek érződő bandáinak tömegébe, de nem ez történt. Példaértékű egyensúlyt vonultatnak fel a szintetizátor-használat és az old-school black hangzás elegyengetésében. Azon a bizonyos arany középúton járnak. A zene változatos, mégis minden percénél érződik a valódisága, és egyénisége. Nem koppintás, nem mímelés, hanem igazi középkort idéző, csatákat felelevenítő, lovagokat megjelenítő, várakat dicsőítő, s mégis modern black. Szeretjük az ilyet.

Arkheron Thodol - Thaw

2017.05.27. 12:27

Vegyünk egy fazéknyi korai Agalloch-ot, majd keverjük össze a modernebb fajta cascadian black két púpozott kanálnyi adagjával, és máris megkaptuk a formálódó Arkheron Thodol világát. Ezekben ugye ott lapul egy erős természetközeliség, filozofikus világlátás, és egy kimagasló egyediség. Mindezt egy igen optimális albumhosszba lefektetve (56 perc) egy valóban figyelemreméltó zenét kapunk.

A banda 4 tagú, az USA-ból származnak, és 2012-ben alapultak. Jelen tárgyalt albumuk a bemutatkozó full-length, ezt 2015-ben előzte meg a legelső kiadvány EP lemez 2 hosszabb dallal. Ez utóbbi révén ismertem meg a bandát, mely két dalt előszeretettel játszottam egykori rádióműsoromban, és félreraktam magamnak a nevüket, mert bizony várható volt, hogy valami komoly anyaggal fognak előrukkolni hamarosan... de arra nem számítottam, hogy egy ennyire izmos korong lesz belőle. Minden tekintetben felülmúlták az elvárásaimat.

Mint azt tudhatjátok, számomra az egyik legmeghatározóbb banda a közelmúltban feloszlott Agalloch, így megismerni egy hasonló zeneiségben alkotó formációt, egy igencsak jóleső érzés. Valamint tisztában vagyok vele, hogy sokaknak szintúgy fontos zenekar voltak ők, így csak ajánlani tudom ezt a kimondottan erős albumot. Majdhogynem hibátlan. A hibákat pedig ilyen szinten már igazából a személyes preferenciák adják - hogy kinek milyen apróságok tetszenek a zenében.

Emyn Muil - Elenion Ancalima

2017.05.26. 11:47

Végre egy olyan albumról írhatok, mely az oldal címadó stílusában fogant, ráadásul a fenti logók között is ott figyel. Az Emyn Muil még 2013-ban adta ki Túrin Turambar Dagnir Glaurunga című debütalbumát, és abban az évben a Caladan Brood-dal egyetemben egész felkapott lett.

A második album nagyjából ugyan azt a szintet hozza, mint az első. Epikus, harci jellegű csatakiáltásokkal, és hangokkal operál. Bár az elsőhöz képest itt valamelyest megfogyatkozott a szintetizátor-használat (az utolsó dalt leszámítva), de azért egy alapvető epikusságot fokozó hang gyakorta ott figyel a felszín alatt.

Ami a dalok minőségét illeti, teljesen elfogadható jellegről beszélhetünk. Bár egy kissé elmosódottan szól, és nem annyira dinamikus, mint az előbb említett Caladan Brood debütlemez, de azért élvezhető.

Egyetlen nagyobb negatívumot tudok megemlíteni, ez pedig a lejátszási idő. Műfajához képest ugyanis ez a 41 perc igencsak rövid. Az ember szerintem egy ilyesmi zenétől - már ha szereti - azt várná, hogy azért minimum 50 percig szóljon. Azonban ezt leszámítva egy teljesen korrekt albummal állunk szemben. Se több (sajnos), se kevesebb.

Venenum - Trance of Death

2017.05.15. 10:19

A Venenum egy négytagú, 2008-ban alapult death/black alapú zenét játszó német zenekar. Első anyaguk egy EP lemez volt, mely 2011-ben jelent meg, ezt pedig idén követte a Trance of Death névre hallgató debütalbum.

Elsőként érdemes leszögezni, hogy nem egy szokványos zenéről van szó. Sok a fordulat, a változatosság. Komoly témaváltások hada sorakozik fel egymás után, melyek összekötéséért teljes mértékben a játékosság felel. Hallatszik a zenében, hogy itt nincsen semmiféle végcél, avagy elhivatottság valamilyen hangzásvilág kialakítására, hanem a puszta játék, és az ezzel összeszőtt düh adok-kapok párharcának dallamokban való megnyilvánulásának lehetünk fültanúi. Minden hangszer kölcsönösségben van egymással, és közösen építenek fel valami progresszív szagú death/black örvényt, mely könnyedén beszippantja a hallgatót.

Ami a death/black keveréket illeti, többnyire a death ág mutatja meg magát, azonban néhol találkozhatunk a black metal sajátosságaival is.

Összességében tehát egy igen komplex, és sokszínű album ez, melyet erősen ajánlok minden extrém metált kedvelőnek. Nagy eséllyel szerepelni fog az év végi toplistában is.

Ungfell - Tôtbringære

2017.05.10. 19:24

Tekintsünk vissza a 90-es évek elején elburjánzó black metal hangzásra, vágjunk hozzá egy kevés okkult hangulatvilágot, hintsük meg enyhén melodikussággal, mártsuk bele a középkor mocsarába, és máris megkapjuk az Ungfell nevezetű svájci formációt. Ezt két ember alkotja, akik idén februárban jelentették meg debütalbumukat. Érdemes végighallgatni, aztán ha jól fülelünk, még békákat is el lehet csípni.

Igazán nyers, és nem az a károgós vokál jellemzi, hanem inkább a rikácsolós fajta. Katt a lejátszásra, és kiderül, mit értek ez alatt.