A Sun Of The Sleepless egy bizonyos Ulf Theodor Schwadorf magánprojektje, aki főállásbán nem más, mint az Empyrium feje. A projekt 1999-ben, egy EP lemez által kelt életre, és egészen az idei évig album nélkül függött. Most azonban elkészült ez a sokak által régóta várt korong is.

Maga a zene az egyszerű, alstílusi behatások nélküli black metalt veszi alapul, amire igazából csak a szerző jelleme teszi rá a sajátos megkülönböztető jegyeket. Ez már csak azért is szembeszökő (fülbe?) mert több helyen is sokban hasonlít a hangulat a The Vision Bleak zenéjére, amiben emberünk szintén nagy szerepet játszik. Viszont azért egyértelműen megvan a maga területe a Sun Of The Sleepless-nek.

Személy szerint úgy gondolom, hogy ez az album jelentősen nagyobb visszhangot kapott volna akkor, ha a 2000-es évek legeleje tájékán, vagy épp a 90-es évek legvégén jelenik meg. Akkor ugyanis az Empyrium zenéjében is sokkalta több black elem volt, és az első két album is erről tanúskodik. Valamint egy jóval sokoldalúbb zenét tudott akkor letenni az asztalra Ulf barátunk. Szóval márcsak ezek miatt is kíváncsi lennék, hogyan sült volna el az album akkori megalkotása. Mert bár ez így sok év várakozás után nem rossz, de azért érződik, hogy hiányzik belőle valami vadabb, valami elevenebb - ez pedig régen még megvolt.

Ettől függetlenül egy többször hallgatható albummal állunk szemben, aminek remélhetőleg pár éven belül érkezik egy érettebb folytatása.

Celephaïs - Monad

2017.09.09. 19:56

2009-ben, Németországban alapult az egyemberes Celephaïs, mely projekt második albuma a napokban jelent meg. Ez nem más, mint a Monad - egy órára rúgó post-black sajátosság. Ahány banda/projekt, annyiféle megközelítése létezik a stílusnak, és ez a Celephaïs esetében sincs másként. Jelen album tekintetében ez a lassú, kellemes, főként akusztikus gitár által felvonultatott, és a káosz-szerű száguldó black váltakozását jelenti. A kettő között néhol sludge elemekkel tarkítva, de nem eltúlozva azokat. Néhol semmi felvezetés nélkül csap bele egyik a másokba, másutt szép összekötéseknek lehetünk fültanúi.

A projektet még az eggyel korábbi lemezzel, a Tir n'a n'Og EP-vel ismertem meg. Már akkor megtetszett ez a stílustól elkülönülő hozzáállás egy adott műfajhoz. Egészen más hangulatokat sorakoztat fel, mint a nagy átlag. Ez pedig hatványozottan igaz erre az új albumra is. Aki érez némi affinitást magában a post-black birodalmát illetőleg, annak mindenképp csak ajánlani tudom, hogy tegyen egy próbát ezzel. Egyszer mélyen melankolikus, másszor felpörget. Mindezt pedig egy albumon belül - követhető, katartikus módon.

 

Rimruna - Der Hatz entronnen

2017.08.22. 14:42

Durván 2 hónapja jelent meg a (korántsem meglepő módon újfent) német illetőségű banda, a Rimruna második albuma. Zenéjük a 90-es évek közepi black modern kori megszólalásaként írható le. Szinte minden stílusjegy, és zenei megoldás olyan az albumon, mintha valóban a 20. század utolsó évtizedének derekán járnánk. Akkor is valahol északon.

Maga az album 6 dalt foglal magába, közel 1 óra hosszúságban, és ezidő alatt egyetlen pillanatra sem esik ki a kezdeti hangulatából és lendületéből. Talán csak az outro mondható kivételnek ezalól, ahol azért érződik, hogy mégiscsak 2017-ben járunk. És épp ezért egy valódi utazás ez a lemez abba az időszakba, mikor a black metal még igazán friss, bizarr, és meghökkentő volt. 55 percen át nosztalgiáztat egy sajátos, egyszerre korhű, és valamennyire mégis kortárs zenei armageddonban, majd utána felébreszt álmodból, mondván "ennyi volt barátom, ez az korszak már elmúlt". De mégsem múlt el... itt van a jelenben is. Egyszerre ismerősként, és valami egészen újként. Le a kalappal. Erősen évvégi toplista esélyes. És mindez 2 ember műve...

Nornír - URD [EP]

2017.08.19. 19:46

Enyhén melodikus black Németországból. Az elmúlt pár évben bitang erős a német black. Nem igazán tudom, ez mitől lehet, de egyrészt a német nyelv hörögve baromi jól illik a black zenéhez, valamint a hangszerelés is pöpec hozzá általában.

Jelen bandánk még nem adott ki albumot, csupán egy demót, és ezt az EP-t. Utóbbit még márciusban. Úgy fogalmaznék, hogy vegyétek kötelezőnek. Valami elképesztő az az energia, ami kirobban erről az anyagról.

Szerző: VTX

Szólj hozzá!

Címkék: 2017 EP nornír urd

Többnyire olyan bandákról szoktam írni, akik valódi fejlődést produkálnak, vagy olyan anyaggal mutatkoznak be, ami úgy önmagában igencsak figyelemfelkeltő, erős. De persze sok esetben ennek ellentetje jellemez egy-egy bandát: a hanyatlás. Ez a helyzet a Pale December nevű olasz formációval is. 2014 nyarán megjelent az első demójuk, mely szerintem kifejezetten jó volt, és megjegyeztem magamnak, hogy érdemes odafigyelni rájuk. Fellelkesedve láttam, hogy július végén kiadták debütalbumukat. Elkezdtem hallgatni, és már az elején egyértelmű volt, hogy ez valami teljesen más. Kiforratlan, erőltetett, össze-vissza. Káoszos, a szó rosszabbik értelmében.

 

Ettől függetlenül persze lehet, hogy valakinek pont ez tetszik (lásd a bandcamp véleményt). Én mindenesetre azt érzem, hogy ezen még bőven dolgozhattak volna. Szinte teljesen eltűnt belőle az a varázs, ami az első demót jellemezte. Összehasonlításképp:

2013 végén elkezdett formálódni egy banda Angliában, mely egy évvel később, 2014 decemberében kiadta bemutatkozó EP lemezét. Ez a Mountains Crave, az EP pedig ugyanezen néven jelent meg. 5 dal szerepel rajta, bő fél óra játékidővel. Ez az anyag mutatta be számomra az együttes zenéjét. Őszintén bevallom, nem sokat hallgattam, és már el is felejtettem, milyen is volt pontosan. De annyi biztos, hogy idén májusban jelent meg a debütalbumuk, mely igencsak szolid első albumhoz mérten.

Az album csupán 10 perccel hosszabb a bemutatkozó EP-nél, azonban egy jóval kiforrottabb zenét tudhat magáénak. Alapvetőnek mondhatók benne a modern black elmek, valamint egy enyhébb post behatás. A zene lényegében ezekkel operál, plusz a saját hangzásvilágával, amit egész szépen bele tud vinni az alaptémákba - első albumhoz képest ez nem valami gyakori. Ugyan úgy szépen bánik a lassabb, melodikusabb és a pörgősebb, modern black témák vegyítésével.

Persze azért bőven van még hova fejlődni. Például én túl soknak érzem a töltelék részeket a dalokban, az elnyújtásokat. Emellé az érzéketlen zúzda is többször feltűnik, amit sose szerettem. De ezektől függetlenül első albumhoz képest igen jó. Ha az ember türelmesen ül neki, igazán jó élmény lehet.

Erősen ajánlom kezdésnek az utolsó számot!

Loss - Horizonless

2017.07.18. 09:48

folder.jpg

 

Régebben gyakran agyaltam rajta, hogy vajon melyik albumborító tetszik nekem leginkább. Azt hiszem, most kaptam meg erre a választ. Adam Burke dícséretes munkája ez a festmény, melyet csak ámulva tudok nézni. De most inkább a zenéről lesz szó, ami mögötte lapul. 

A Loss egy doom-death keveréket játszik, ami nem igazán ennek az oldalnak a témája, de annyira magával ragadó lett az új albumuk, hogy vétek lenne kihagyni innen. Sikerült megragadniuk valami ősit, valami elemit ezzel a hangzásvilággal. Olyan masszív, örvénylő, és kiteljesedett, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette.

A zenekar 2004-ben alapult az USA-ban, de csak 2011-ben jelent meg az első albumuk. Azt hallgatva ismertem meg őket. Idén májusban pedig kiadták második nagyobb munkájukat, jelen albumot.

Ez nem egy olyan anyag, amire azt lehetne mondani, hogy szokványos elemekből áll... egyáltalán nem. A saját útját járja, ami kitekint ebből a világból, keresztülhalad sötétségen, borzalmakon, és elhagyatottságon. Keresve valamit... valamit, ami magyarázatot ad világunkra, annak halandóságára. Az életre, és annak miértjére. Nem egy könnyed hallgatnivaló ez. Igen-igen súlyos, sőt - olyan kedélyeket tart magában, amik megragadnak, és kirántják a lábad alól a földet. Valami új világot próbál egyben bemutatni, és megalkotni ideje alatt. 

Váltakoznak narrációk, tiszta hangok, és hörgések. Igen dinamikusnak mondható a maga nemében. Funeral doom elemek is sorakoznak benne szép számmal, mégis oly módon használja fel azokat, ahogy nem szokás. Aláfekteti egy mozgékony örvénynek, így adva egy nem evilági késztető sodrást. Bámulatos, félelmetes, elképesztő. Húz magával, az ember pedig csak átadja magát neki, más választása amúgy sincs.

A címadó dalnál éri el csúcspontját az album, onnantól pedig már a másvilágon járunk. Enyhén ismerős. Elvezetett minket oda, ahova magunktól talán el se jutottunk volna. Olyat volt képes mutatni, amit csak igazán kevesen. Egy életre szóló út volt ez, mesterien megkomponálva. Nem érkezhet panasz igazából egyetlen építőkockára sem. Sivár, s mégis oly dús. 

Coldfells - Coldfells

2017.06.19. 13:37

Az USA-ban székelő Coldfells március végén adta ki bemutatkozó albumát. Zenéjük a black és doom stílusok keveréke, mely igen masszív hangulatokat képes létrehozni. Ez náluk sincs másképp. Visszafogott, de súlyos ütemben haladnak a dalaik, mindezt pedig körülöleli egyfajta pszichedelikum is néhol. Egyaránt alkalmaznak tiszta és hörgős vokált is, így méginkább szélesítve a spektrumot, melyben léteznek.

Első album lévén azért érezhető a kezdetlegesség, azonban mondhatni ezt is az előnyükre fordítják, mert épp ebből fakad a több helyen is egyértelmű egyediségük. Mindenképp ajánlott melankóliát kedvelőknek.

Szerző: VTX

Szólj hozzá!

Címkék: black doom 2017 coldfells

Darkenhöld - Memoria Sylvarum

2017.06.16. 12:37

A Darkenhöld 2008 óta tevékenykedik, én pedig nagyjából 4 éve botlottam bele az első albumukba, mely még 2010-ben jelent meg. Kifejezetten tetszett, amit hallottam, és gyakran szólt nálam akkoriban. Egyfajta melodikus black, mely a középkort hívja megihletőnek. Tehát a recept meglehetősen jó, akárcsak a zene. A második album 2 évvel a debütanyag után jelent meg, és hasonló magasságokban tartotta fenn a fáklyákat, mint elődje. Újabb 2 évvel később következett a harmadik album, a Castellum. Ez számomra egy visszaesést jelentett. Talán csak a megszólalással van gond, de a gyenge stúdiómunka mindenképp érződik a lemezen. Olyan kásás (rossz értelemben) és kissé egybefolyó a hangzás. Magát a zenét figyelve, a minőség igazából egyáltalán nem hagyott alább, de a zene megszólalása hagy némi kívánnivalót maga után.

19143937_10156472437209152_2361559753936506921_o.jpg

És ezzel elérkeztünk az idei évhez, mikoris május közepén napvilágot látott a negyedik album a sorban. A hangszerek a felvételen itt már érezhetően jobban szólnak, mint az előző lemezen, viszont én úgy érzem, hogy az első két album még mindig dinamikusabb hang-ügyileg. Ami magát a zenét illeti, egy vérbeli, középkort megidéző hangulatot idézett meg a Darkenhöld már nem először. Le a kalappal előttük. 

Francia banda lévén, kissé féltem eleinte, hogy kezdenek belecsúszni a francia színtér általában gyér, és elsietettnek érződő bandáinak tömegébe, de nem ez történt. Példaértékű egyensúlyt vonultatnak fel a szintetizátor-használat és az old-school black hangzás elegyengetésében. Azon a bizonyos arany középúton járnak. A zene változatos, mégis minden percénél érződik a valódisága, és egyénisége. Nem koppintás, nem mímelés, hanem igazi középkort idéző, csatákat felelevenítő, lovagokat megjelenítő, várakat dicsőítő, s mégis modern black. Szeretjük az ilyet.

Arkheron Thodol - Thaw

2017.05.27. 12:27

Vegyünk egy fazéknyi korai Agalloch-ot, majd keverjük össze a modernebb fajta cascadian black két púpozott kanálnyi adagjával, és máris megkaptuk a formálódó Arkheron Thodol világát. Ezekben ugye ott lapul egy erős természetközeliség, filozofikus világlátás, és egy kimagasló egyediség. Mindezt egy igen optimális albumhosszba lefektetve (56 perc) egy valóban figyelemreméltó zenét kapunk.

A banda 4 tagú, az USA-ból származnak, és 2012-ben alapultak. Jelen tárgyalt albumuk a bemutatkozó full-length, ezt 2015-ben előzte meg a legelső kiadvány EP lemez 2 hosszabb dallal. Ez utóbbi révén ismertem meg a bandát, mely két dalt előszeretettel játszottam egykori rádióműsoromban, és félreraktam magamnak a nevüket, mert bizony várható volt, hogy valami komoly anyaggal fognak előrukkolni hamarosan... de arra nem számítottam, hogy egy ennyire izmos korong lesz belőle. Minden tekintetben felülmúlták az elvárásaimat.

Mint azt tudhatjátok, számomra az egyik legmeghatározóbb banda a közelmúltban feloszlott Agalloch, így megismerni egy hasonló zeneiségben alkotó formációt, egy igencsak jóleső érzés. Valamint tisztában vagyok vele, hogy sokaknak szintúgy fontos zenekar voltak ők, így csak ajánlani tudom ezt a kimondottan erős albumot. Majdhogynem hibátlan. A hibákat pedig ilyen szinten már igazából a személyes preferenciák adják - hogy kinek milyen apróságok tetszenek a zenében.