Throes Of Dawn

2015.04.19. 17:26

Még számomra is egy felfedezendő birodalmat jelent a Throes of Dawn zenéje, azonban néhány dal azonnal magával ragadott. Sokoldalú zenekarról van szó, akik e blog legtöbb bemutatott zenészéhez képest sokkal inkább a felszínen járnak az önmegvalósítás terén, azonban ilyen helyzetekben is könnyen születhet valami földbe döngölő, avagy felrepítő alkotás. Hát most ez utóbbira van itt egy példa.

 Összesen 5 albumuk van, melyek közül az első kettőn tisztán érezhető az erősebb black metálos hatás, utóbbi kettőn pedig már kevésbé (sőt, azokon már elektronikus betétek is vannak). A köztes album pedig a Binding Of The Spirit, mely méltán a leghíresebb mind közül, ugyanis a melodic, symphonic és dark metálok ötvözete beleöntve a black tengerébe olyan számokat hozott létre, melyek önmagukban is megállják a helyüket. Nektek is ebből az apropóból mutatom be a finn srácok zenéjét. 

Aztán a korábbi albumok sem megvetendőek ám, ugyanis azokon egy furcsán tetszetős párosát hallhatjuk a blacktől általában távol álló profibb gitárhasználatnak (!), és a progresszív témáknak. Igen, progresszív, mely progresszivitás igazából végig elkíséri útján a bandát, ugyanis minden albumukon vissza-visszaköszön az a mondhatni nem odaillő, de valójában mégis tökéletesen passzoló, már-már Dream Theater-féle dallamorgia - persze ez inkább a későbbi albumokon figyelhető meg jobban.

süti beállítások módosítása