2013-at írunk, mikor ez az ausztrál banda kiadja igen sokszínű harmadik albumát. A zene néhol csapongó, másutt nyugodt, mint a tó, mely fölött felkel a nap. Annyi biztos, hogy pusztán a cascadian black nem írja le a stílusukat. Azonban sok olyan elem található a zenében, amik arra hajaznak. Mindenesetre vonatkoztassunk el most a stílusoktól.

Egy kivételesen igényes felépítésű album ez, mely a modern metal elmeit előszeretettel sorakoztatja fel egymás után. Méghozzá olyan egymásutánban, amihez fogható kevés akad. A hozzáértés, amivel összesimítják a szakaszokat, egyszerűen mesteri. Persze mint a legtöbb esetben, azért itt is van hova fejlődni még, de harmadik album tekintetében egy igencsak magasztosan összetákolt lemezről beszélhetünk. Hamarosan pedig jön a negyedik album, mely több mint 4 éve várat magára, így szerintem megalapozott bizalommal nézhetünk elébe egy kitűnő korongnak. Na de ne hamarkodjuk el a kijelentést, egyelőre barátkozzunk meg az első három lemezzel, kezdve pl a legutóbbival.

Épphogy kellő mértékben van benne folk, így nem veszít a durvaságából, ámbár jóval dallamosabb a megszokottnál. Na meg ráadásul vontatott is. 

Őszintén megvallva nem hallottam még ehhez hasonlót. Persze általánosítva mondhatni már elég sokat, de belefolyva a részletekbe, számtalan olyan apró megoldás tárul fel a zenében, ami már nem épp szokványos. Az album ugyanis tele van dallamokkal, ami mint tudjuk leginkább a melodic black-re jellemző. Na meg persze a folk-ra is, de annál valahogy mindig máshogy volt megoldva a dallam. Legalábbis én még nem hallottam olyan bandát/egyemberes projektet, amelynek sikerült a dallamot egy ilyen köztes megoldással kiemelni, mint ahogy azt az Eldensky teszi. Ez a köztes megoldás pedig lényegében az előbb említett két mód ötvözete. A tempó se nem gyors, se nem lassú, ez pedig csupa kísérletezést enged meg különféle újabbnál újabb megoldások társaságában. 

Egész sok kiállást hallhatunk az albumon, amit általában valami melodikus érzületű rész előz meg. Szóval keveredik ám itt mindenféle-fajta dolog, nem is rosszul. Negatívumot azért persze fel lehet hozni. Személy szerint én mindig várnám, hogy ebből a közepes tempóból majd gyorsabb iram lesz, de ez nem igazán valósul meg egyik dalban sem. Így olyan érzéseket kelt bennem, mintha behúzott kézifékkel nyomná padlóig a gázt. Tehát van benne elfojtottság is bőven, ez pedig nem csak a sebességben, hanem az albumhosszban is kitüremkedik sajnos. Alig lépi át a fél órát, és már vége is. És szinte minden dalnak valahogy akkor van vége, amikor az ember várná a gyorsabb tempóra váltást. Így hát tud ám csalódást is kelteni, viszont mindenképp érdemes felfigyelni rá, mert a hiányosságok ellenére van benne valami. Reméljük a következő anyagban már ki lesz engedve a kézifék.