Empyrium

2014.06.12. 20:31

A banda 1994-ben alapult, azóta pedig sokat változtak. Az első albumuk 'A Wintersunset...' névre hallgat és kiemelkedő debüt-album. Akik ilyennel nyitnak, azokban igazán van tehetség, ez kétségtelen. A második albumukkal ezt még fokozták is; gyönyörű az az album. 

Az első két albumnál is hallható volt a gyakori folk metál beütés, sőt sokkal inkább az volt túlsúlyban, viszont az első kettő black metállal van összeszőve, és így folk black metálként egyáltalán nem áll messze az epic blacktől. :) A kategorizálást félretéve: a harmadik és negyedik albumnál viszont ezt a folk irányt kapták fel és adták ki magukból. Szép akusztikus dalokról van itt szó, meglehetősen egyedi stílusban előadva. A fő indok, hogy bemutatom őket az, hogy nagyon-nagyon egyedi - és ahogy ebből gyakran következik - kitűnő zenét játszanak. A kevésbe fontos oka a dolognak pedig az, hogy Július 18-án jön az új albumuk több mint 10 év némaság után. Tudniillik a 2002-es 'Weiland' album óta nem adtak ki semmi újat a kezük közül, sőt 2006-ban még feloszlottnak is titulálták magukat. Az előzetes dal az új anyagról alább meghallgatható.

Most már tiszta neofolk műfajban alkotnak és meg kell hagyni, egyáltalán nem csúnyán! :) Szóval akinek megtetszett, ajánlom hogy hallgassa meg az új albumot, mert biztosan követni fogja egyediségben elődei példáját. Akinek azonban a black metálos korszak jön be, az az első két albumot hallgassa mert szerintem kizárt, hogy csalódjon. 

Dark Forest írás hamarosan!

süti beállítások módosítása