Numenorean - Home

2016.07.28. 09:22

Az idei évben többek között ezt az albumot vártam majdnem a legjobban. Nem hiába. Mint tudjuk, manapság a post-black egy erősen feltörekvő stílus, mely a modern megszólalásba önti a black metál hangulatát, ezzel valami merőben újat alkotva. És ez bizony sokaknak az ínyére van, köztük nekem is. 

A Numenorean-ra az első demo-anyaguk révén bukkantam rá, melyen csupán 2 dal szerepelt, de minőségileg olyat tudott adni, ami meghatározó volt számomra a post-black megítélésével kapcsolatban. Így hát tűkön ülve vártam a debütalbumot, mely Július 22-én meg is jelent a Season of Mist gondozásában (bizony, egy ekkora kiadó adta ki az első albumot, szóval tényleg tudhatnak valamit).

Teljes hosszát tekintve az album csupán 44 perces, ezidő alatt pedig 5 dalt hallhatunk. Kissé rövidkének tűnhet, és az is, de maga az út,a min végigkísér teljességgel járatlan. Olyan ez, mint egy kaland az ismeretlenben - egyszerre vagyunk félénkek, és kíváncsiak, de mégis olyan élménnyel gazdagodunk, melyet soha nem fogunk elfelejteni.

Az atmoszférikus black mellett a post-black az az irányzat, mely nagyon ígéretes jövőt mutat a black metal stílusán belül, ez az album pedig mindent megad ahhoz, hogy ezt el is tudjuk hinni. Az évvégi toplistán garantáltan visszaköszön majd.

Numenorean - Home (single)

2016.05.13. 07:14

A kanadai illetőségű Numenorean tökéletesen definiálja azt, hol is áll jelenleg a modern black metal. Eddig összesen csupán 2 daluk volt hivatalosan kiadott, most azonban a közelgő, július 22-én megjelenő album címadóját is kiadták végre harmadikként.

A bande első demójára, melyen az a bizonyos 2 dal is szerepel, hamar felfigyeltek, méghozzá nem is kevesen - így jutott el a neves Season Of Mist kiadóhoz is az anyag, akik nem sokat agyaltak a dolgon, hamar be is vatték őket a csapatba. Így hát a nyáron megjelenő debütalbum az ő segítségükkel fog megjelenni.

Ez az új dal pedig tökéletesen megfelel az eddigi elvárásaimnak, így hát elég nagy reményeket fűzök az albumhoz is. Nagyon esélyesnek tartom, hogy bizony egy, az év végi listán majd top 5-ben szereplő albumról van szó. Na de ez bő két hónap múlva kiderül majd. Addig be kell érnünk az eddig kiadott három dallal.

süti beállítások módosítása