[Megpróbálom év végéig bemutatni a december végén/talán január elején bemutatott toplista szereplőit a következő 3 hétben.] 

Az I, Voidhanger Records mindig is a bizarr, okkult, komplex zenék megtámogatásáról volt híres, ez pedig az évek során mit sem változott, sőt ha lehet, még erősítettek is rajta. Idén is számos nehezen emészthető, bonyolult zeneiséget bemutató album jelent meg a szárnyaik alatt. 

Ezek egyike a görög Locust Harvest nevű formáció idei debütalbuma egy 2012-es split anyag után. Formációt írtam, de igazából arról van szó, hogy az összes hangszert egy ember komponálja össze, és mellészegődött egy énekes. Mindenesetre a zene így is olyan sokoldalú, változatos, enyhén kaotikus, hogy összességében egy abszolút egyedi élményt nyújt a hallgatása. 

Bár még érezhető benne a rutintalanság, de igazából egy ilyesfajta zenét még pikánsabbá tesz annak az érzete, hogy mind a zenész, mind a hallgató valami merőben újat él meg. 

Ajánlom azoknak, akik szeretik a zenei komplexitást, vagy akik valami újra vágynak - ha nem is a black metal területén belül, de mindenképp a hörgős vokállal kísért zenében. Bár leginkább black metal-nak titulálható, de azért időközben el lehet bizonytalanodni, oly sok irány felé elkóborol.

 

Rég volt már szó az oldal címadó stílusáról, ez pedig ugyan úgy szomorú nekem is, ahogy nektek. A gond az, hogy mostanában valóban alig, vagy egyáltalán nem jelent meg olyan lemez, mely tényleg epic black metal lenne. De ennek kárpótlásaként hamarosan érkezik egy Summoning feldolgozásokat tartalmazó anyag, melyre ha minden igaz a Caladan Brood is készül egy dallal. Mondanom sem kell, ennek okán kimondottan nagy figyelem övezi az anyagot, ugyanis az említett banda nem adott magáról életjelet már közel 3 éve. 

 Az anyag december 15. napján jelenik meg, és a következő feldolgozásokat fogja tartalmazni:

Mesarthim - Grey Havens
Druadan Forest - Beyond Bloodred Horizons
Azaghal (Official) - Where Winters Forever Cry
Sakristei - Soul Wandering
Thy Light - Lugburz
Oþalan - The Passing of the Grey Company
Evilfeast - Arcenstone & Morthond
Demonic Slaughter - Marching Homewards
Kalmankantaja - Through the Forest of Dol Guldur
Galdur - Angbands Schmieden
Wyrd feat. V-KhaoZ - Nightshade Forests
Avathar/FIN - Elfstone
Wędrujący Wiatr - Niczym Białe Oczy Bogów (Like Some Snow-White Marble Eyes)
Midnight Odyssey - Where Hope and Daylight Die
Mirkwood - The Rotting Horse On The Deadly Ground
Severoth - A Distant Flame Before the Sun
Dreams Of Nature - A New Power Is Rising
Caladan Brood - Farewell
Emyn Muil - Menegroth
Eldamar - Land Of The Dead
Elderwind - Flammifer

Ahogy látható, sok - az undergroundban neves - előadó is képviselteti magát az anyagon, így mindenképp egy erős összeállításra számíthatunk. Addig is itt egy nem épp rövid előzetes az amúgysem rövidnek ígérkező tripla lemezről.

süti beállítások módosítása