Venenum - Trance of Death

2017.05.15. 10:19

A Venenum egy négytagú, 2008-ban alapult death/black alapú zenét játszó német zenekar. Első anyaguk egy EP lemez volt, mely 2011-ben jelent meg, ezt pedig idén követte a Trance of Death névre hallgató debütalbum.

Elsőként érdemes leszögezni, hogy nem egy szokványos zenéről van szó. Sok a fordulat, a változatosság. Komoly témaváltások hada sorakozik fel egymás után, melyek összekötéséért teljes mértékben a játékosság felel. Hallatszik a zenében, hogy itt nincsen semmiféle végcél, avagy elhivatottság valamilyen hangzásvilág kialakítására, hanem a puszta játék, és az ezzel összeszőtt düh adok-kapok párharcának dallamokban való megnyilvánulásának lehetünk fültanúi. Minden hangszer kölcsönösségben van egymással, és közösen építenek fel valami progresszív szagú death/black örvényt, mely könnyedén beszippantja a hallgatót.

Ami a death/black keveréket illeti, többnyire a death ág mutatja meg magát, azonban néhol találkozhatunk a black metal sajátosságaival is.

Összességében tehát egy igen komplex, és sokszínű album ez, melyet erősen ajánlok minden extrém metált kedvelőnek. Nagy eséllyel szerepelni fog az év végi toplistában is.

Ad Cinerem - Shadows Of Doubt

2017.03.07. 12:31

Egyfajta black és doom keveréket játszik ez a szintén német banda, akik első albuma ezév elején jelent meg, 2 évvel a bemutatkozó demójuk után. A két stílust már többen megpróbálták keverni, és akiknek van némi érzéke a dologhoz, azok kifejezetten combos, mélyből morgó zenéket össze tudnak tákolni, az Ad Cinerem pedig szépen beváltja az ilyesfajta hozzá fűzött reményeket. Elsőre kissé monotonnak tűnhet, de igazából ebben rejlik a két stílus keveredésének vonzósága. 

A borító kezdetlegességről árulkodhat, de mint tudjuk, csalóka lehet a külső alapján ítélkezni. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt az 50 percet, mert elmélyülve benne, igazán velős energiákat képes felszabadítani. Egyetlen dolog hiányzik belőle szerintem, az pedig a néhol felbukkanó zongorahang - kifejezetten jól passzolna.

Gyakorta hangoztatom a tényt, miszerint a black metal manapság 3 fő úton halad a jövő felé: post-black, atmospheric black és hardcore-black keverék. Na hát a post és hardcore lett az alább meghallgatható EP lemezen összekutyulva, méghozzá oly módon, ami még a holtat is kiugrasztja a sírjából. Hihetetlenül energikus, és vad dalokat sikerült megalkotnia az End of Mankind nevezetű Párizs szívéből származó bandának - akik egyébként az Eternal Majesty utódának tekinthetők.

Azt hiszem közel egy hónapnyi kihagyás után elérkezett az idő, hogy belevágjunk a 2016-os évbe. Kezdjünk hát egy single anyaggal, mely teljes valójában epic black metal.

A brazil black metállal általában úgy vagyok, hogy nem tud megfogni, de persze kivételek mindig akadnak, mint amilyen ez is. Maga a dal egy korábbi számuk tiszta vokálos verziója, de szerintem hatalmasat dobott rajta az eredetihez képest. Meg ha már epic black, akkor a tiszta vokál mondhatni plusz pont. Való igaz, még 10 percnél is rövidebb dalról van szó, de a hangulata keményen belemarkol az emberbe, s nem is engedi el. Hozzá mérten a borító is jól el lett találva.

Aztán reméljük a 2016-os év több epic lemezt fog termelni, mint a tavalyi, mert hát az előző év a stílust illetően elég gyér volt.

2015 Legjobbjai - top 15

2015.12.24. 20:17

Bár még van egy bő hét az évből hátra, de mivel nem sok esély van rá, hogy a maradék időben bármi említésre méltó is napvilágot lásson (aztán nehogy elszóljam magam...) elérkezettnek látom az időt, hogy megosszam Veletek idei kedvenceimet. 10-es lista helyett inkább 15-össel szolgálok, remélem többek örömére, mint bánatára. Közülük kettőt leszámítva mind album, szóval lesz hallgatnivaló bőven. Mindehhez pedig a legfontosabb a türelem. Ha belekezdtek egy-egy albumba, akkor ne létezzen más, csak az a zene. Ezt komolyan mondom, különben nem is érdemes hozzáfogni a hallgatásukhoz. Bár feltételezem, egy részével már szembetalálkoztatok az év során. A tavalyihoz hasonlóan pedig most is inkább csak pár mondattal jellemezném a szereplőket, vagy talán csak eggyel - maradjon a zenéé a főszerep. Na de nem is szaporítom tovább a szót, lássuk hát az idei év legmegnyerőbb anyagait.

 

15. Ethereal Shroud - They Became The Falling Ash

Lassú és monoton depresszív black az Egyesült Királyságból, melyet pont az apró, de annál fogósabb témaváltások repítettek fel a 15. helyig.

 

14. Bell Witch - Four Phantoms

USA-beli főként funeral doom, melyben itt-ott fellelhetők black metálos elemek, de összességében a listán szereplő legvontatottabb műről van szó, mely nehezen tud hatalmába keríteni, viszont ha sikerült, akkor a lélek legmélyebb hörgőibe ássa magát.

 

13. Blot - Ilddyrking

Igaz black, Norvégia déli csücskéről, mely magában hordoz minden olyat, amit az old-school black jelent.

 

12. Ende - The Rebirth of I

Francia black, mely itt-ott Agallochra emlékeztet, másutt pedig Vlad Tepes-féle hangzásvilágot teremt, szóval enyhén szólva is változatos zene.

 

11. Dräugr - Despair the Withered Shadows

Rengeteg helyen Opeth-re emlékeztető ide-oda kicsapódó progressive death-black keverék. A két stílus nagyjából egyenlő arányban oszlik el, és ez enyhén szólva is egy érdekes hallgatnivalót jelent. Akusztikus dallamok, majd hirtelen betörő féktelen száguldás hörgésekkel társítva.

 

10. Firecult - Lord Of The Eternal Fire [EP]

EP lemez, mely bátran visszarántja a hallgatót a 90-es évek black metal világába. Jelenti ez leginkább a melodic black-et, de ahogy láthatjátok a megjelenés is erre hajaz. Felettébb erőteljes anyag.

 

9. Vallendusk - Homeward Path

Indonéz (!) atmoszférikus black, mely könnyedén a stílus nagyjai közé sorolható. Származásuktól függetlenül hűen átadják az északi metál hangulatát, méghozzá olyan páratlan módon, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ajánlom a Ring Of Fire című dalt kezdésnek.

 

8. Utstøtt - Hjørungavågr

Most kezdek rájönni, mennyire feltörekvőben van az észak-amerikai black metal színtér. Ugyanis az Utstott is onnan származik, pontosabban Portland-ből, az Agalloch szülővároságól. Zenéban azonban elütnek, ugyanis az idei év egyetlen említésra méltó epic black metal lemezéhez van szerencsénk itt a 8. helyezett személyében. És bár a kezdetekben úgy terveztem, hogy az oldal főként erről a stílusról fog szólni, félelmetesen kevés ilyen anyag látott idén napvilágot. Viszont ez nem véletlenül szerepel a 8. helyen - változatos, folkos, dallamos, és mindenképp epic, szóval adjatok neki egy esélyt.

 

7. Nechochwen - Heart Of Akamon

Ismét Egyesült Államok. A Nechochwen az indián kultúra által lett megihletve, ez pedig mind a dalszövegeikben, mind a zenéjükben erősen érződik. És mivel engem erősen vonz ez a világ, na meg egyáltalán nem mellékesen a zene is elképesztően jó. Többet nem is árulok el, hallgassátok!

 

6. Addaura - ...and the lamps expire [EP]

Na jó, megint USA. Ezt eddig észre sem vettem, hogy ennyien vannak a listán. De legalább egyértelmű, hogy valóban gyarapodik az ottani színtér - sőt az első helyezett is az lesz. Na de maradva a Addauránál, korábban a Cascadian blackről írt cikkben már említettem őket, mint a stílus egyik fő képviselői, és az idén megjelent EP lemezükkel ezt méginkább egyértelművé tették. A stílus sajátosságai gyönyörűen megnyilvánulnak - a száguldás, az a bizonyos ritualisztikus érzet... elképesztő.

 

5. Macabre Omen - Gods Of War - At War

Hellenisztikus black metálról még nem írtam, pedig olyan is van ám. Legfőbb képviselői talán a Kawir és a Macabre Omen, utóbbi pedig idén adta ki 10 év után a második albumát, és hát ahogy az itteni helyezéséből látszik, ez meglehetősen izmosra sikeredett. Az se mellékes persze, hogy rengeteg más felületen top 10-en belülre került, szóval ezzel kívételesen nem csak én vagyok így. Az egyediség itt teljes mivoltában pompázik, ahogy a vérbeli black és a stílus melodikus oldala egymással keringve járják végig az albumot.

 

4. A Forest Of Stars - Beware the Sword You Cannot See

Többször megénekeltem már, mekkora lehetőséget látok a pszichedelikus rock és a black metal összefűzésében. Ahányszor e két stílus táncába botlok, és az anyag nem csak úgy összedobott, mindig tátott szájjal állok előtte. Ezen album esetében sem volt másképp, és így méginkább fokozódott bennem a nagy kérdőjel, hogy ebbe miért nem vágnak bele többen. Komolyan mondom, világsikerű albumok születhetnének ebből. Bár a Forest of Stars Angliából hódolva valószínűsíthetően nem erre vágyik, zenéjükben mégis megvan szinten minden, ami ilyen magaslatokba vezethet. Egyszerűen leírhatatlan az a sokszínűség, amit az album rejt.

 

3. Harrow - Fallow Fields

Elérkeztünk a dobogó legalsó fokához, melyen a Harrow áll büszkén, Kanadából hódolva. A zene több folk-elemet tartalmaz, mint black metált, ezért néhányotok számára jogos lehet a kérdés, hogy miért is van itt. A válaszom pedig egyszerűen az, hogy azért, mert jó. Méghozzá annyira, hogy az idei év 3. legjobb albumának tekintem. Sok helyen hasonlít a korai Agallochoz, és ez már önmagában aligha jelenthet rosszat. A lélek mélyéből fakadó, és ugyan oda hatoló műről van szó, így minden figyelmet megérdemel.

 

2. Düsterdraußen - Whare Is Your Summer Now?

Megdöbbentő számomra, mennyire ismeretlen ez a banda. Igaz, csak ez az egy albumuk van, a korai demóik pedig konkrétan fellelhetetlenek, viszont ez az egy album... ez valami mesteri. Az még hagyján, hogy önmagában megtestesíti az atmospheric black metal fogalmát, de amit rejt, mindaz nemes egyszerűséggel a sötétebb zene legjavát fejezi ki. Monoton, de sose ereszt. Talán csak rám van ekkora hatással, nem tudom, de engem elvarázsolt.

 

1. Alda - Passage

Elérkeztünk hát az első helyezetthez, mely az olvasóim körében nem lehet annyira meglepő, másoknak talán annál inkább. Végezetül ismét az USA ad otthont ennek a bandának is, akik valóban szívből zenélnek. Ez ritka, hát még a black műfajban, de előfordul. Többet inkább nem is fűzök hozzá, csodáljátok.

 

 

 

 

 

Bónusz: Perennial Isolation - Astral Dream

Félreértések elkerülése végett, ez nem egy dobogós album. Viszont könnyedén lenne helye a legjobb 15 között, egyszerűen csak nem tudom hova helyezni. Simán el tudom képzelni akár a lista végén, de könnyen valahol a Macabre Omen mellett is. Valamiért képtelen vagyok behatárolni őket. Spanyol bandáról van egyébként szó, mely önmagában meghökkentő lehet, főleg azután, ha meg is hallgattuk a zenéjüket. Mindenképp itt szerepel valahol a listán, csak fogalmam sincs, hol. Így hát idebiggyesztettem a végére, mert vétek lenne kihagyni.

Rövid, ámde annál ütősebb.

Kissé monoton, viszont figyelemreméltóan sikerült megragadnia a modern atmoszférikus black velejét. Maga a tény, hogy egy görög projektről van szó, a zene mégis inkább a cascadian black felé kalandozik, már megér egy hallgatást, de ha nem érdekelnek bennünket az efféle részletek, maga az energia és a lendületesség párosa is megfoghatja figyelmünket, ahogy átjárja azt a bő 12 percet. Tehát aki egy kis felüdülésre vágyik a black gyakorta komor borúságából, annak mindenképp ajánlom ezt az energiabombát. Képes kiszakítani a vontatottságból, és mutatni egyet s mást. Persze ehhez nekünk is türelemmel kell leülnünk mellé.

Ettől függetlenül az első szerintem még erősebb volt. Persze ezt erősen meghatározza a hossz is...

Nem hittem volna, hogy a közeljövőben fogok olyan bandával találkozni, akik képesek visszahozni a 90-es évek black hangulatát egytől egyig. De mégis.

Méghozzá említésre méltó szinten, mely néhol le is tiporja az old-school black nevesebb előadóit (!) pimaszul merész módon. A zeneisége a kanadai srácoknak egyfajta átmenetet képez a raw black és a melodic black között. Nem mondanám, hogy ritka az ilyen, sőt... de ilyen elképesztő tehetséggel párosítva már annál ritkább minőségileg. Jelen dicsőített EP lemezt két demó és egy másik EP előzték meg, melyeken már érezhető volt valami igazán páratlan eljövetele.

És hogy mit nyújt maga a zene... hát itt érkeztem el saját határaimhoz, mert egyszerűen nem tudom leírni. Gyenge próbálkozás gyanánt: azt, amit a black metáltól a legmagasabb szférákban várna el az ember - csak ezzel az a bökkenő, hogy ez az elvárás teljesen emberfüggő. Így hát legyen elég annyi, hogy ez a mű kibaszottul erősen ajánlott.

Furcsamód a korábbi anyagai nem nyerték el a tetszésemet, de ez a single annál inkább. Mely egy leendőbeli album beharangozója.

Az olasz black néha nagyon eltalál valamit, de általában nem tud megkapni magának. Most ugyebár az előbbiről van szó. Na de milyen is ez a kavalkád? Hát leginkább a modern atmoszférikus black címke jut eszembe róla, de a témaváltásoknál hamar szembetűnik, hogy itt azért többről van szó. Folkos dallamok, már-már Agalloch-féle érzületek, és összességében egy kimondottan komplex dal tárul elénk ebben a hajszálpontos 10 percben. A kiállások és a témák összekapcsolása kimondottan egyedi, kevés hasonlóval találkoztam eddig. Persze figyelni kell, hogy rá lehessen látni a kapocsok páratlanságára. Aztán itt van még ez a borító is, mely sokat mond a zenéről. A megszokott cifra betűk helyett szimpla vonalakkal találkozunk, ami talán kiábrándító lehet, de a zenére nézve semmiképp sem viszi alább a minőséget.

Egyszóval kíváncsian várhatjuk a hamarosan megjelenő albumot.

Sok-sok demó és split anyag után először 2005-ben, majd 10 évre rá, idén adott ki albumot a görög black egyik zászlóvivője. A másik ilyen görög zászlóvivő a Kawir, akikről majd később ejtek pár szót.

 Az első albumuk hosszú stílusbéli töretlensége után ezzel az új művel bebizonyították, hogy bizony van még szenvedély ott, ahonnan a korábbi album származik. Az idén megjelent album összeszövi a gyorsabb és lassabb tempókat egy kis melódiával, és egy megfoghatatlan görög spiccel megfújt erősen helytálló egészbe, melyre aligha lehet rossz szót emelni. A melódia és a görög spicc itt a kulcs, ugyanis a gyors és lassú összemosására már jópár példát hallhattunk. A melódikus hangzás szinte az egész albumot végigkíséri, a görög mivolt viszont ritkábban bukkan fel. Talán az énekhang idézi ezt elő, vagy nem is tudom mi, de hogy ott van, az kétségtelen - jó példa erre a From Son To Father című szerzemény, mely néhol depresszív mélységekbe ránt, s másutt epikus magaslatokba emel. A minőségibb black jellemzőjeként itt is hallhatunk pár elég ütős gitárszólót, melyek féktelenül csapongnak a határtalan zenei térben. Mind a vérbeli black, mind az akusztikus részeknél tartja az album a szintet, és ez bizony már-már páratlan. Ugyanis a legtöbben, akik lágy gitárhangot hoznak a blackbe, túlságosan is megbarátkoznak vele, és az egész átcsap valami sokkal lágyabb zenébe - mely persze egyáltalán nem gond, csak így eltűnik az a hajtás, a düh, ami addig jellemző volt. Viszont a Gods of War pont ezért páratlan, mert nem esik bele e vonzó akusztikus ölelésbe, hanem csak körülötte táncol, majd visszatér a sötétség velejébe.

A magabiztosság, mely körüljárja az albumot, meglehetősen ritka a black mezején, de ahol megvan, ott kő kövön nem marad - könnyen válhat ezért ez a mű bárki kedvencévé.

Cult Of Apophis

2015.05.16. 21:36

Kezdetleges, de annál maradandóbb.

Ismét egy olyan banda, akik zeneileg még nem teljesen kiforrottak, viszont annál több tehetséget mutatnak fel a számaikban. A fent linkelt EP-t időrendben egy demó anyag előzi meg, mely szintén felmutatja a tehetségüket, de nyersebb formában. Maradjunk inkább ennél az áprilisban megjelent EP anyagnál. A 4 tagú(!) formáció zeneileg a depresszív/post-black vonalat képviseli, bár ugye a kiforratlanságból következve ebből még bármi lehet. Összevetve a demó anyaggal a számok hossza is kb a duplájára duzzadt, és ennek csak örülhet a magunk fajta ember. Engem személy szerint egy cseppet az első Agalloch demóra emlékeztet a dolog, persze itt már akarva-akaratlanul megpakolva modernebb elemekkel - maradjunk akár csak a post hangzásnál.

Amerikai bandánál ritka a tehetség, legalábbis én ezt figyeltem meg. Általában bemenekülnek a sablon mintákba, és kevés valóban egyedit tesznek a zenéjükbe. Viszont a Cult of Apophis ezzel a hagyománnyal szakít - ahogy azt tette a Wolves In The Throne Room vagy akár éppen az Agalloch. Ilyen kezdettel ígéretes jövő várhat rájuk szerintem.

Szerző: VTX

Szólj hozzá!

Címkék: of cult 2015 apophis