2017 legjobbjai (top 15)

2017.12.31. 12:24

Nos, ismét itt az idő visszatekinteni az ezévi termésre, és összegezni az idén hallottakat. Idén először eltérek a szokásos, csak black-centrikus toplistától, és az általam hallgatott stílusokból vegyítve közlöm a kedvenceimet. Javarészt így is az extrém vonal van túlsúlyban, szóval nincs ok az aggodalomra. 

Lássuk hát:

15. Ungfell - Tôtbringære

 

Itt írtam róla röviden: LINK

 

14. Infinity - Hybris

 

Itt írtam róla röviden: LINK

 

13. Below The Sun - Alien World

 

Egy orosz, doom-ban tevékenykedő banda, akiket 2015-ös debütalbumuk által ismertem meg. Váratlanul ért a május végén megjelent albumuk, viszont egyáltalán nem csalódtam a tehetségükben. Enyhén progresszív, és egy lehelletnyit cosmic/sci-fi beütésű a zenéjük.

 

12. Venenum - Trance Of Death

 

Itt írtam róla röviden: LINK

 

11. Sun of the Sleepless - To The Elements

 

Itt írtam róla röviden: LINK

 

10. Grift - Arvet

 

Egyemberes projekt Svédországból, melynek második albuma ez. Erősen a depresszív black felé kacsintgat a hangulata, azonban egészében mégis inkább az atmospheric vonalon mozog. Sok benne az átkötés, és kevés a monumentálisabb rész, de még így is sikerült felküzdenie magát a 10. helyre, szóval mindenképp ajánlom.

 

9. Ad Cinerem - Shadows Of Doubt

 

Különleges album feledhető külsőben. Többszöri hallgatásnál érik be.
Itt írtam róla röviden: LINK

 

8. Slaegt - Domus Mysterium

 

Még most sem tudom igazán hová tenni ezt az albumot. Bizonytalan vagyok a helyezésében. Egyszer beleélem magam, és nagyon élvezem, másszor csak elillan mellettem. Ritka az ilyen jellegű album-élmény nálam. Viszont tagadhatatlanul vannak benne kiemelkedően emlékezetes részek, amik miatt úgy érzem, valahol itt a helye a listán. 
Egyébként egy dán bandáról van szó, akiknek ez a második albumuk. A zene pedig egyfajta heterogén egyvelege igazából minden létező metal alstílusnak. Ilyen értelemben kakukktojás.

 

7. Wolves In The Throne Room - Thrice Woven

 

A cascadian black atyjai egy kitekintés után visszatértek gyökereikhez, és ezt nagyon helyesen tették. Az album koncepciója és felépítése sokban emlékeztet az első két nagylemezre. Bár egy kicsit túl soknak érzem a lelassulós/átkötős részeket, ezért a 7. hely.

 

6. Midnight - Sweet Death and Ecstasy

 

Ez az album valami elképesztő. Olyan energiák, és zenei tapasztalat árad belőle, ami baromi ritka. Ezen a tájékon már erősen elbizonytalanodtam a helyezéseket illetően, mert igazából innentől kezdve az ember hangulatától függ, hogy melyiket tekinti épp az első helyezettnek.
Az album egy pillanatra sem tétovázik, teljes magabiztossággal tör előre, és soha nem ijed meg önmagától. Ha egy kicsit is pörgősebb hangulatban vagy, ezt a lemezt elindítva garantáltan lesz egy mesés fél órád... a speed metal sose szólt még ilyen jól!

 

5. Vexovoid - Call of the Starforger

 

A Voivod által mutatott messzi galaxisok rendszere mára kezd elérhetőnek tűnni. A Vektor briliáns 3 albumos példamutatása után számos banda próbálkozik a sci-fi thrash nevű stílus megfogalmazásával. Lévén, hogy ez a vakmerő vállalkozás egy átlagon felüli hangszeres tehetséget igényel, így sokan elbuknak az úton. Azonban a Vexovoid kivétel ez alól. Az idei évet tekintve kijelenthető, hogy felzárkóztak a Vektor által mutatott irány mellé, és az év végén letettek az asztalra valami olyat, amit bizony még emésztgetni kell. Hát tegyük ezt egy szép helyezés konstatálása után!

 

4. Pallbearer - Heartless

 

Ismét egy kakukktojás a stílus tekintetében. Ez eddigi albumokhoz képest a Pallbearer idei lemeze talán nem olyan súlyos és extrém, viszont van benne valami egészen költői hozzáállás, amivel a jelenlegi zenei világban alig lehet találkozni. A zene sarkítva melodikus doom-nak mondható, de úgy gondolom, hogy többször is túllépi annak határait. Kiemelkedő alkotás, mely egy egészen sajátos oldalát mutatja be a melankóliának.

 

 3. Bell Witch - Mirror Reaper

 

A neten olvasható metál-média által az egyik leginkább felkapott album az idei Bell Witch dal. Bizony dal, mert ahogy azt valószínűleg már többen tudjátok az egész album a maga közel másfél órájával egyetlen dalként van feltüntetve. Bár különböző formátumokon 2 és 4 részre van osztva, de a banda eredeti elgondolása szerint ez csupán egyetlen dal. Méghozzá milyen... az emberi lélek bugyraiba, legalsó, alig ismert zugaiba és barlangjaiba kalauzol el minket. Alig szól hozzánk, csak vezet a sötétség gyomrába. Erősen ajánlott egy kietlen, sötét éjszakán, mikor a Holdat sem látni, és körös-körül sötétség van csupán. Egy utazás ez világokon átívelve. És nem túlzok. Ha a kellőképp megfelelő körülmény és tudatállapot adott, akkor képes egy olyan élményt nyújtani, amit én személy szerint eleddig még soha nem tapasztaltam zene révén - de máshogyan sem.
Az album a nemrégiben elhunyt dobos tiszteletére és emlékére készült. És valóban a halál témáját járja körül - mit járja körül... egyenesen beletaszít. Ritka alkalom, mikor a borító képes majdnem ugyan ezt érzékeltetni. Monumentális alkotás.

 

2. Bolt Gun - Man Is Wolf To Man

 

Ilyenkor vagyok gondban, mert beleélve magam a Bell Witch által nyújtott emlékekbe, a Bolt Gun 2 dalos albuma korántsem tűnik olyan kolosszálisnak. Itt tehát tényleg szinte semmi nem választja már el egymástól a helyezéseket, és majdnem lehetetlen rangsort alkotni. Ebből következően itt az első helyezett környékén a helyezéseket ne úgy tekintsétek, mint egyértelműen elkülöníthető szintek. Nagyon parányi a különbség szerintem köztük összértékelésükben, stílusuktól elvonatkoztatva.
A Bolt Gun felépítésre hasonló a Bell Witch-hez - itt két hosszabb dal van, összesítve rövidebb játékidővel. Az ausztrál bandát pár hete fedeztem csak fel, de hamar hozzánőtt a szívemhez. A zene kicsit black, kicsit doom, kicsit hardcore, kicsit stoner, kicsit sludge - és mindezeket a stílusokat úgy keveri-kavarja, ahogy azt senki más. Itt a nyers, fokozatosan építkező zenéről van szó, és semmi másról. Szintén egy trip a Bell Witch-hez hasonlóan. Kicsit olyan desert feelinggel megfűszerezve.

 

1. Craven Idol - The Shackles of Mammon

 

Az eddigiekből következően ez az első helyezett korántsem mérvadó, azonban így érzem helyesnek a listát. A Craven Idol zenéje hasonló a 6. helyezett Midnight-hoz, azonban a speed itt - bár egyértelműen jelen van, de - háttérbe szorul, és inkább a black/thrash keverése van főszerepben. Méghozzá olyan módon, amit én rengeteg zenénél hiányolok. Ez a sokszor hiányzó elem az őrület. Úgy gondolom, hogy ez efféle zenei stílusnál mindent visz az, ha meg van fűszerezve egyfajta őrült hozzáállással. A Craven Idol idei albumánál ez a vokálban mutatkozik meg elsősorban, de ugyan úgy benne van a hangszerek féktelen játékában is. Nincs egy röghöz kötött ritmus, hanem az elszabadult őrjöngés ordít szembe a hallgatóval. Számomra pedig ez a faktor az idei év lemezei tekintetében mindent vitt.

 

 

Mint látható, a listán egyetlen epic black stílusú, de még csak ahhoz közeli album sincs. Ez számomra is csalódás, és kissé félrevezető az oldal neve miatt. Azonban ezek az albumok minden tekintetben kiemelkedőek voltak az idei év extrém metal stílusait tekintve, így indokoltnak érzem az oldal neve ellenére is ezt a listát. 

Remélem, hogy a felsorolásban akad olyan, ami számotokra is újdonság. Én élveztem összeállítani a listát, és bízom benne, hogy nektek is ad valamit. Aztán ugye a jövő évet tekintve egy brutális koncertszezon vár ránk, szóval mindenkinek metálságban élvezetes új évet kívánok! 

- VTX

 

 

Soth - Towers Of Moruning

2017.11.15. 12:33

Az utóbbi hónapokban nem igazán jelent meg semmi említésre méltó az epic black birodalmán belül. Egyéb stílusokban annál inkább, azokat majd hamarosan - amint időm engedi - be is mutatom. Viszont most az epic hiányát valamelyest kárpótolandó, megosztanám ezt a dungeon synth darabkát. A stílussal talán már többen találkoztatok. Vannak borzalmas próbálkozások, és vannak igencsak igényesek is. A Soth az utóbbi körhöz tartozik. Egy kis időutazásra hív ódon várfalak mögé, ködös hajnali tisztásokon lovagolva. 

 

A Sun Of The Sleepless egy bizonyos Ulf Theodor Schwadorf magánprojektje, aki főállásbán nem más, mint az Empyrium feje. A projekt 1999-ben, egy EP lemez által kelt életre, és egészen az idei évig album nélkül függött. Most azonban elkészült ez a sokak által régóta várt korong is.

Maga a zene az egyszerű, alstílusi behatások nélküli black metalt veszi alapul, amire igazából csak a szerző jelleme teszi rá a sajátos megkülönböztető jegyeket. Ez már csak azért is szembeszökő (fülbe?) mert több helyen is sokban hasonlít a hangulat a The Vision Bleak zenéjére, amiben emberünk szintén nagy szerepet játszik. Viszont azért egyértelműen megvan a maga területe a Sun Of The Sleepless-nek.

Személy szerint úgy gondolom, hogy ez az album jelentősen nagyobb visszhangot kapott volna akkor, ha a 2000-es évek legeleje tájékán, vagy épp a 90-es évek legvégén jelenik meg. Akkor ugyanis az Empyrium zenéjében is sokkalta több black elem volt, és az első két album is erről tanúskodik. Valamint egy jóval sokoldalúbb zenét tudott akkor letenni az asztalra Ulf barátunk. Szóval márcsak ezek miatt is kíváncsi lennék, hogyan sült volna el az album akkori megalkotása. Mert bár ez így sok év várakozás után nem rossz, de azért érződik, hogy hiányzik belőle valami vadabb, valami elevenebb - ez pedig régen még megvolt.

Ettől függetlenül egy többször hallgatható albummal állunk szemben, aminek remélhetőleg pár éven belül érkezik egy érettebb folytatása.

Venenum - Trance of Death

2017.05.15. 10:19

A Venenum egy négytagú, 2008-ban alapult death/black alapú zenét játszó német zenekar. Első anyaguk egy EP lemez volt, mely 2011-ben jelent meg, ezt pedig idén követte a Trance of Death névre hallgató debütalbum.

Elsőként érdemes leszögezni, hogy nem egy szokványos zenéről van szó. Sok a fordulat, a változatosság. Komoly témaváltások hada sorakozik fel egymás után, melyek összekötéséért teljes mértékben a játékosság felel. Hallatszik a zenében, hogy itt nincsen semmiféle végcél, avagy elhivatottság valamilyen hangzásvilág kialakítására, hanem a puszta játék, és az ezzel összeszőtt düh adok-kapok párharcának dallamokban való megnyilvánulásának lehetünk fültanúi. Minden hangszer kölcsönösségben van egymással, és közösen építenek fel valami progresszív szagú death/black örvényt, mely könnyedén beszippantja a hallgatót.

Ami a death/black keveréket illeti, többnyire a death ág mutatja meg magát, azonban néhol találkozhatunk a black metal sajátosságaival is.

Összességében tehát egy igen komplex, és sokszínű album ez, melyet erősen ajánlok minden extrém metált kedvelőnek. Nagy eséllyel szerepelni fog az év végi toplistában is.

Ad Cinerem - Shadows Of Doubt

2017.03.07. 12:31

Egyfajta black és doom keveréket játszik ez a szintén német banda, akik első albuma ezév elején jelent meg, 2 évvel a bemutatkozó demójuk után. A két stílust már többen megpróbálták keverni, és akiknek van némi érzéke a dologhoz, azok kifejezetten combos, mélyből morgó zenéket össze tudnak tákolni, az Ad Cinerem pedig szépen beváltja az ilyesfajta hozzá fűzött reményeket. Elsőre kissé monotonnak tűnhet, de igazából ebben rejlik a két stílus keveredésének vonzósága. 

A borító kezdetlegességről árulkodhat, de mint tudjuk, csalóka lehet a külső alapján ítélkezni. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt az 50 percet, mert elmélyülve benne, igazán velős energiákat képes felszabadítani. Egyetlen dolog hiányzik belőle szerintem, az pedig a néhol felbukkanó zongorahang - kifejezetten jól passzolna.

Gyakorta hangoztatom a tényt, miszerint a black metal manapság 3 fő úton halad a jövő felé: post-black, atmospheric black és hardcore-black keverék. Na hát a post és hardcore lett az alább meghallgatható EP lemezen összekutyulva, méghozzá oly módon, ami még a holtat is kiugrasztja a sírjából. Hihetetlenül energikus, és vad dalokat sikerült megalkotnia az End of Mankind nevezetű Párizs szívéből származó bandának - akik egyébként az Eternal Majesty utódának tekinthetők.

Azt hiszem közel egy hónapnyi kihagyás után elérkezett az idő, hogy belevágjunk a 2016-os évbe. Kezdjünk hát egy single anyaggal, mely teljes valójában epic black metal.

A brazil black metállal általában úgy vagyok, hogy nem tud megfogni, de persze kivételek mindig akadnak, mint amilyen ez is. Maga a dal egy korábbi számuk tiszta vokálos verziója, de szerintem hatalmasat dobott rajta az eredetihez képest. Meg ha már epic black, akkor a tiszta vokál mondhatni plusz pont. Való igaz, még 10 percnél is rövidebb dalról van szó, de a hangulata keményen belemarkol az emberbe, s nem is engedi el. Hozzá mérten a borító is jól el lett találva.

Aztán reméljük a 2016-os év több epic lemezt fog termelni, mint a tavalyi, mert hát az előző év a stílust illetően elég gyér volt.

2015 Legjobbjai - top 15

2015.12.24. 20:17

Bár még van egy bő hét az évből hátra, de mivel nem sok esély van rá, hogy a maradék időben bármi említésre méltó is napvilágot lásson (aztán nehogy elszóljam magam...) elérkezettnek látom az időt, hogy megosszam Veletek idei kedvenceimet. 10-es lista helyett inkább 15-össel szolgálok, remélem többek örömére, mint bánatára. Közülük kettőt leszámítva mind album, szóval lesz hallgatnivaló bőven. Mindehhez pedig a legfontosabb a türelem. Ha belekezdtek egy-egy albumba, akkor ne létezzen más, csak az a zene. Ezt komolyan mondom, különben nem is érdemes hozzáfogni a hallgatásukhoz. Bár feltételezem, egy részével már szembetalálkoztatok az év során. A tavalyihoz hasonlóan pedig most is inkább csak pár mondattal jellemezném a szereplőket, vagy talán csak eggyel - maradjon a zenéé a főszerep. Na de nem is szaporítom tovább a szót, lássuk hát az idei év legmegnyerőbb anyagait.

 

15. Ethereal Shroud - They Became The Falling Ash

Lassú és monoton depresszív black az Egyesült Királyságból, melyet pont az apró, de annál fogósabb témaváltások repítettek fel a 15. helyig.

 

14. Bell Witch - Four Phantoms

USA-beli főként funeral doom, melyben itt-ott fellelhetők black metálos elemek, de összességében a listán szereplő legvontatottabb műről van szó, mely nehezen tud hatalmába keríteni, viszont ha sikerült, akkor a lélek legmélyebb hörgőibe ássa magát.

 

13. Blot - Ilddyrking

Igaz black, Norvégia déli csücskéről, mely magában hordoz minden olyat, amit az old-school black jelent.

 

12. Ende - The Rebirth of I

Francia black, mely itt-ott Agallochra emlékeztet, másutt pedig Vlad Tepes-féle hangzásvilágot teremt, szóval enyhén szólva is változatos zene.

 

11. Dräugr - Despair the Withered Shadows

Rengeteg helyen Opeth-re emlékeztető ide-oda kicsapódó progressive death-black keverék. A két stílus nagyjából egyenlő arányban oszlik el, és ez enyhén szólva is egy érdekes hallgatnivalót jelent. Akusztikus dallamok, majd hirtelen betörő féktelen száguldás hörgésekkel társítva.

 

10. Firecult - Lord Of The Eternal Fire [EP]

EP lemez, mely bátran visszarántja a hallgatót a 90-es évek black metal világába. Jelenti ez leginkább a melodic black-et, de ahogy láthatjátok a megjelenés is erre hajaz. Felettébb erőteljes anyag.

 

9. Vallendusk - Homeward Path

Indonéz (!) atmoszférikus black, mely könnyedén a stílus nagyjai közé sorolható. Származásuktól függetlenül hűen átadják az északi metál hangulatát, méghozzá olyan páratlan módon, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ajánlom a Ring Of Fire című dalt kezdésnek.

 

8. Utstøtt - Hjørungavågr

Most kezdek rájönni, mennyire feltörekvőben van az észak-amerikai black metal színtér. Ugyanis az Utstott is onnan származik, pontosabban Portland-ből, az Agalloch szülővároságól. Zenéban azonban elütnek, ugyanis az idei év egyetlen említésra méltó epic black metal lemezéhez van szerencsénk itt a 8. helyezett személyében. És bár a kezdetekben úgy terveztem, hogy az oldal főként erről a stílusról fog szólni, félelmetesen kevés ilyen anyag látott idén napvilágot. Viszont ez nem véletlenül szerepel a 8. helyen - változatos, folkos, dallamos, és mindenképp epic, szóval adjatok neki egy esélyt.

 

7. Nechochwen - Heart Of Akamon

Ismét Egyesült Államok. A Nechochwen az indián kultúra által lett megihletve, ez pedig mind a dalszövegeikben, mind a zenéjükben erősen érződik. És mivel engem erősen vonz ez a világ, na meg egyáltalán nem mellékesen a zene is elképesztően jó. Többet nem is árulok el, hallgassátok!

 

6. Addaura - ...and the lamps expire [EP]

Na jó, megint USA. Ezt eddig észre sem vettem, hogy ennyien vannak a listán. De legalább egyértelmű, hogy valóban gyarapodik az ottani színtér - sőt az első helyezett is az lesz. Na de maradva a Addauránál, korábban a Cascadian blackről írt cikkben már említettem őket, mint a stílus egyik fő képviselői, és az idén megjelent EP lemezükkel ezt méginkább egyértelművé tették. A stílus sajátosságai gyönyörűen megnyilvánulnak - a száguldás, az a bizonyos ritualisztikus érzet... elképesztő.

 

5. Macabre Omen - Gods Of War - At War

Hellenisztikus black metálról még nem írtam, pedig olyan is van ám. Legfőbb képviselői talán a Kawir és a Macabre Omen, utóbbi pedig idén adta ki 10 év után a második albumát, és hát ahogy az itteni helyezéséből látszik, ez meglehetősen izmosra sikeredett. Az se mellékes persze, hogy rengeteg más felületen top 10-en belülre került, szóval ezzel kívételesen nem csak én vagyok így. Az egyediség itt teljes mivoltában pompázik, ahogy a vérbeli black és a stílus melodikus oldala egymással keringve járják végig az albumot.

 

4. A Forest Of Stars - Beware the Sword You Cannot See

Többször megénekeltem már, mekkora lehetőséget látok a pszichedelikus rock és a black metal összefűzésében. Ahányszor e két stílus táncába botlok, és az anyag nem csak úgy összedobott, mindig tátott szájjal állok előtte. Ezen album esetében sem volt másképp, és így méginkább fokozódott bennem a nagy kérdőjel, hogy ebbe miért nem vágnak bele többen. Komolyan mondom, világsikerű albumok születhetnének ebből. Bár a Forest of Stars Angliából hódolva valószínűsíthetően nem erre vágyik, zenéjükben mégis megvan szinten minden, ami ilyen magaslatokba vezethet. Egyszerűen leírhatatlan az a sokszínűség, amit az album rejt.

 

3. Harrow - Fallow Fields

Elérkeztünk a dobogó legalsó fokához, melyen a Harrow áll büszkén, Kanadából hódolva. A zene több folk-elemet tartalmaz, mint black metált, ezért néhányotok számára jogos lehet a kérdés, hogy miért is van itt. A válaszom pedig egyszerűen az, hogy azért, mert jó. Méghozzá annyira, hogy az idei év 3. legjobb albumának tekintem. Sok helyen hasonlít a korai Agallochoz, és ez már önmagában aligha jelenthet rosszat. A lélek mélyéből fakadó, és ugyan oda hatoló műről van szó, így minden figyelmet megérdemel.

 

2. Düsterdraußen - Where Is Your Summer Now?

Megdöbbentő számomra, mennyire ismeretlen ez a banda. Igaz, csak ez az egy albumuk van, a korai demóik pedig konkrétan fellelhetetlenek, viszont ez az egy album... ez valami mesteri. Az még hagyján, hogy önmagában megtestesíti az atmospheric black metal fogalmát, de amit rejt, mindaz nemes egyszerűséggel a sötétebb zene legjavát fejezi ki. Monoton, de sose ereszt. Talán csak rám van ekkora hatással, nem tudom, de engem elvarázsolt.

 

1. Alda - Passage

Elérkeztünk hát az első helyezetthez, mely az olvasóim körében nem lehet annyira meglepő, másoknak talán annál inkább. Végezetül ismét az USA ad otthont ennek a bandának is, akik valóban szívből zenélnek. Ez ritka, hát még a black műfajban, de előfordul. Többet inkább nem is fűzök hozzá, csodáljátok.

 

 

 

 

 

Bónusz: Perennial Isolation - Astral Dream

Félreértések elkerülése végett, ez nem egy dobogós album. Viszont könnyedén lenne helye a legjobb 15 között, egyszerűen csak nem tudom hova helyezni. Simán el tudom képzelni akár a lista végén, de könnyen valahol a Macabre Omen mellett is. Valamiért képtelen vagyok behatárolni őket. Spanyol bandáról van egyébként szó, mely önmagában meghökkentő lehet, főleg azután, ha meg is hallgattuk a zenéjüket. Mindenképp itt szerepel valahol a listán, csak fogalmam sincs, hol. Így hát idebiggyesztettem a végére, mert vétek lenne kihagyni.

Rövid, ámde annál ütősebb.

Kissé monoton, viszont figyelemreméltóan sikerült megragadnia a modern atmoszférikus black velejét. Maga a tény, hogy egy görög projektről van szó, a zene mégis inkább a cascadian black felé kalandozik, már megér egy hallgatást, de ha nem érdekelnek bennünket az efféle részletek, maga az energia és a lendületesség párosa is megfoghatja figyelmünket, ahogy átjárja azt a bő 12 percet. Tehát aki egy kis felüdülésre vágyik a black gyakorta komor borúságából, annak mindenképp ajánlom ezt az energiabombát. Képes kiszakítani a vontatottságból, és mutatni egyet s mást. Persze ehhez nekünk is türelemmel kell leülnünk mellé.

Ettől függetlenül az első szerintem még erősebb volt. Persze ezt erősen meghatározza a hossz is...

Nem hittem volna, hogy a közeljövőben fogok olyan bandával találkozni, akik képesek visszahozni a 90-es évek black hangulatát egytől egyig. De mégis.

Méghozzá említésre méltó szinten, mely néhol le is tiporja az old-school black nevesebb előadóit (!) pimaszul merész módon. A zeneisége a kanadai srácoknak egyfajta átmenetet képez a raw black és a melodic black között. Nem mondanám, hogy ritka az ilyen, sőt... de ilyen elképesztő tehetséggel párosítva már annál ritkább minőségileg. Jelen dicsőített EP lemezt két demó és egy másik EP előzték meg, melyeken már érezhető volt valami igazán páratlan eljövetele.

És hogy mit nyújt maga a zene... hát itt érkeztem el saját határaimhoz, mert egyszerűen nem tudom leírni. Gyenge próbálkozás gyanánt: azt, amit a black metáltól a legmagasabb szférákban várna el az ember - csak ezzel az a bökkenő, hogy ez az elvárás teljesen emberfüggő. Így hát legyen elég annyi, hogy ez a mű kibaszottul erősen ajánlott.