Itt egy egész jó kis felvétel egy pár napos Pillorian koncertről. Sajnálhatjuk, hogy a magyar szervezők nem hozták el őket. A debütalbum összes dala adja ki a koncertet.

Az Agalloch feloszlott. Sok tapasztalattal, élménnyel, és újonnan megfogalmazódott célokkal John Haughm maga mellé kerített két szintén tehetséges zenészt, és együtt megalapították a Pillorian nevű formációt. A feloszlás egyik legfőbb oka a szakadozott haladás volt. Míg a frontember az intenzív albumírás-turnézás váltakozását képzelte el maga elé, addig a többiek főként családi, és munkahelyi indokok miatt ezt nem tudták bevállalni, így meglehetősen szakadozva szállt fel az Agalloch füstje. 

Ennek azonban vége. Amilyen lehengerlően masszív és erős volt az utolsó album, legalább olyan hatalmas üres teret hagyott maga után a feloszlás, mely üresség ordít, hogy kitöltsék. A Pillorian első albumával pedig ez el is kezdődött. 

Ha meghallgatjuk az Agalloch munkásságából a Faustian Echoes EP-t, akkor az a légkör és hangulat nagyjából leírja, hogy milyen úton is indult el a Pillorian. Az Obsidian Arc-ot hallgatva egyértelmű, hogy ismét Haughm ötletei kerültek terítékre. Bár az interjúkban arról van szó, hogy mindhárom bandatag egyenértékű energiát fektet be, és hogy ez mennyire jó, de a valóság ettől eltér. Mégis azt hiszem, nem vagyok egyedül atekintetben, hogy ez korántsem baj, ugyanis az Agalloch lelkét is Haughm adta, s mint tudjuk sokakat magához szólított. Ez pedig most sincs másképp, az album európai képviselője az Eisenwald ugyanis egyértelműen erre az albumra fókuszált leginkább az elmúlt hónapokban.

Továbbá az is sejthető, hogy még az Agalloch szárnyai alatt megszületett ötletek és anyagok is felhasználásra kerültek, ugyanis sokhelyütt tisztán érződik az a fajta hangulat, valamint a Serpent and the Sphere-ből ismert akusztikus átkötések is visszaköszönnek, igaz kissé más formában. Persze mindez akár betudható a frontember saját stílusának is.

Ami a zenét illeti... sokadszorra végighallgatva az albumot, az az érzésem, hogy az anyag elhamarkodott. Mint az interjúkból kiderül, Haughm eltökélten hangsúlyozza, hogy számára mennyire fontos az albumírás és turnézás kettősének felgyorsítása, s mintegy bizonyításként készülhetett el a feloszlás után ilyen hamar ez az album. Annyira hamar, hogy nem volt ideje megszilárdulni önmagában. Persze ez nem olyan nagy negatívum, ugyanis a közel 50 perc tele van megannyi elképesztően jó zeneiséggel, ámbár az egészet végigkíséri ez a kiforratlanság. De ha merőben új dalokról lenne szó ennyi idő alatt, akkor állítom, hogy jóval gyengébb albumról beszélnénk. Így tehát sokat segített az Agalloch utolsó két éve, mely albumkiadás nélkül, így szinte biztosan dalírással is telt a turnézás mellett.

Az utolsó Agalloch albummal rokon motívumok közül talán a legkiemelkedőbb az a bizonyos visszaköszönő átkötés a dalok között. Egyfajta masszív kalapácshang ez valami tátongó, és hatalmas űrben. 
A dalok az utolsó tételt leszámítva kellemesen összeillenek, mégsem túl hasonlóak. Így tud enyhén változatos, és figyelemlekötő lenni. Agresszív, tempós, vad, és enyhén dallamos. Nem szeretném a dalokat külön-külön elemezni, így önmagában csak az utolsóra térnék ki. Ez a "Dark Is the River of Man" című, közel 10 perces lezárás meglehetősen egyedi a maga nemében. Az előbb leírt jelzők után itt ez a visszafogott, csendes, gondolatokban elmélyedő szerzemény, ahol előkerül Haughm tiszta hangja is. Felüdülésként hat az apokaliptikus sötétség után ezzel szembesülni lezárásként. Leginkább a megnyugvásra, így a majdani halálra "emlékeztethet". Az életben való szenvedésre, s a későbbi eltűnésre. Illő lezárása az albumnak.

Ami a jövőt illeti, a Pillorian hamarosan elindul európai turnéjára, melynek hozzánk legközelebbi állomása Grác. Aki teheti, mindenképp látogasson el oda. Aztán reméljük az elhamarkodottság visszaszorul majd, és átgondoltabb, kiforrottabb anyagok látnak majd napvilágot, melyek minden black metált kedvelő polcain ott ülhetnek, ezzel a vaskos debüt-lemezzel egyetemben.

Aki esetleg még nem hallotta volna, annak bemutatnám a Pillorian első beharangozó dalát. A tavaly feloszlott Agalloch volt frontembere verődött falkába két másik zenésszel, és hozták létre ezt a bandát. Első albumuk, az Obsidian Arc március 10-én jelenik meg az Eisewald gondozásában, és egy európai turnéval indítják koncert-karrierjüket. Közép-Európát eddig szépen betáblázták, azonban magyarországi állomás sajnos jelenleg nincsen. Bennem erősen él a remény, de ha mégse jönnének ide, akkor a legközelebbi állomás a mostani helyzet szerint Grác lenne.