Szokványos hangzás, összességében mégis kiemelkedik az átlag black tömegéből.

Az Oregon állambeli Portland városában központosul valamiféle metal esszencia, ugyanis a helyszínen rengeteg igényes  - különféle alstílusokba sorolható - metal banda látott napvilágot az elmúlt 10 évet tekintve. A sokaság közül egy a None névre hallgató projekt, mely 2015-ben formálódott valamivé a porból, majd 2017-ben adta ki első albumát. Idén pedig a másodikat. És bár az elsőt még nem hallgattam, de ez a második első benyomásra eléggé megfogott. 

Egyszerű, de mégis érződik benne, hogy különleges. Őszinte - nem akar semmivé sem válni, hanem azt mutatja, ami. 
Alapvetően atmospheric black, de annak is egy elborultabb, depresszionáló alfaja. Mondhatni művészi. Csak hallgassatok bele. 

Napjában tucatnyi számomra új zenét hallgatok meg, kutatok, és raktározok el későbbre. Mégis az elmúlt hónapokban alig tudok pár olyan anyagot megnevezni, amire azt mondom, hogy "na ez egy erős zene". És itt most egyáltalán nem csak blackről van szó, hanem mindenféle rock/metál zenéről, amiken átrágom magam. Egyre ritkább a minőségi anyag. Ezalatt persze nem a stúdiómunkát értem, hanem magát a minőségi zenét. Egyszerűen azt veszem észre, hogy kezd kihalni a kreativitás a zenékből, a játékosság. És egyre több az amolyan semmilyen jellegű zene, amik leginkább üres szürkeséggel írhatóak le.

Viszont nagy ritkán megesik, hogy olyan zenébe botlom, ami maradandó. Ami testes, vad, életszagú. Hát itt egy példa erre.

Az Aethyrium nevű bandáról nem sokat tudni, összvissz 2 demójuk létezik, egy 2007-ből, a másik pedig 2016-ból. Sejthető, hogy 9 év zeneileg azért sok különbséget jelent, viszont az előbbit nem hallottam, ezért arról nem is tudok nyilatkozni. Az utóbbin pedig csupán 2 dal szerepel, de szerencsénkre nem rövidek, így együtt kitesznek bő 20 percet. És milyen 20 perc az... A szavak helyett szóljon a portlandiak zenéje, és reménykedjünk benne, hogy ez egy leendőbeli album elöljárója.