2009-ben, Németországban alapult az egyemberes Celephaïs, mely projekt második albuma a napokban jelent meg. Ez nem más, mint a Monad - egy órára rúgó post-black sajátosság. Ahány banda/projekt, annyiféle megközelítése létezik a stílusnak, és ez a Celephaïs esetében sincs másként. Jelen album tekintetében ez a lassú, kellemes, főként akusztikus gitár által felvonultatott, és a káosz-szerű száguldó black váltakozását jelenti. A kettő között pár helyen sludge elemekkel tarkítva, de nem eltúlozva azokat. Néhol semmi felvezetés nélkül csap bele egyik a másikba, másutt szép összekötéseknek lehetünk fültanúi.

A projektet még az eggyel korábbi lemezzel, a Tir n'a n'Og EP-vel ismertem meg. Már akkor megtetszett ez a stílustól elkülönülő hozzáállás egy adott műfajhoz. Egészen más hangulatokat sorakoztat fel, mint a nagy átlag. Ez pedig hatványozottan igaz erre az új albumra is. Aki érez némi affinitást magában a post-black birodalmát illetőleg, annak mindenképp csak ajánlani tudom, hogy tegyen egy próbát ezzel. Egyszer mélyen melankolikus, másszor felpörget. Mindezt pedig egy albumon belül - követhető, katartikus módon.

2013 végén elkezdett formálódni egy banda Angliában, mely egy évvel később, 2014 decemberében kiadta bemutatkozó EP lemezét. Ez a Mountains Crave, az EP pedig ugyanezen néven jelent meg. 5 dal szerepel rajta, bő fél óra játékidővel. Ez az anyag mutatta be számomra az együttes zenéjét. Őszintén bevallom, nem sokat hallgattam, és már el is felejtettem, milyen is volt pontosan. De annyi biztos, hogy idén májusban jelent meg a debütalbumuk, mely igencsak szolid első albumhoz mérten.

Az album csupán 10 perccel hosszabb a bemutatkozó EP-nél, azonban egy jóval kiforrottabb zenét tudhat magáénak. Alapvetőnek mondhatók benne a modern black elmek, valamint egy enyhébb post behatás. A zene lényegében ezekkel operál, plusz a saját hangzásvilágával, amit egész szépen bele tud vinni az alaptémákba - első albumhoz képest ez nem valami gyakori. Ugyan úgy szépen bánik a lassabb, melodikusabb és a pörgősebb, modern black témák vegyítésével.

Persze azért bőven van még hova fejlődni. Például én túl soknak érzem a töltelék részeket a dalokban, az elnyújtásokat. Emellé az érzéketlen zúzda is többször feltűnik, amit sose szerettem. De ezektől függetlenül első albumhoz képest igen jó. Ha az ember türelmesen ül neki, igazán jó élmény lehet.

Erősen ajánlom kezdésnek az utolsó számot!

Az USA-béli Afar néven futó egyemberes projekt durván egy hónapja adta ki bemutatkozó albumát. Stílusa az atmoszférikus- és post-black közé sorolható be. Maga a vokál aligha nevezhető black metalhoz hűnek, ugyanis sokkal inkább post-metalból ismert beszélősebb "ének" járja át a zenét, mely viszont minden más tekintetben black alapú.

Az underground csak úgy árasztja magából az egyemberes próbálkozásokat. Ezek néha jól be tudnak futni, de többnyire hamar elbuknak. Hogy mi lesz az Afar sorsa, az majd eldől, de addig is meg tudjuk hallgatni az albumot teljes egészében.

Gyakorta hangoztatom a tényt, miszerint a black metal manapság 3 fő úton halad a jövő felé: post-black, atmospheric black és hardcore-black keverék. Na hát a post és hardcore lett az alább meghallgatható EP lemezen összekutyulva, méghozzá oly módon, ami még a holtat is kiugrasztja a sírjából. Hihetetlenül energikus, és vad dalokat sikerült megalkotnia az End of Mankind nevezetű Párizs szívéből származó bandának - akik egyébként az Eternal Majesty utódának tekinthetők.

Ha már post-black, akkor következzen rögtön a Numenorean után egy újabb ígéretes banda, az Aprilmist, akik durván 2 hete adták ki első anyagukat, a Bleak című EP-t - egyelőre kizárólag digitális formában. Elég sok hasonlóságot felfedezhetünk a zenéjükben az előbb bemutatott banda albumával kapcsolatban.

Kíváncsian várom a következő anyagot, mert a tehetség egyértelműen megmutatta a magát ebben a 4 dalban.