Már 2012-ben elkészült az USA-béli melodic death/doom banda bemutatkozó albuma, de csak 3 évvel később, 2015 februárjában jutott odáig a dolog, hogy egy lemezkiadó felfigyelt rájuk, és saját gondozásában ki is adta fizikai formátumban az albumot. A Hypnotic Dirge Records nagyon jól döntött, hogy szárnyai alá vette ezt a bandát, zenéjük ugyanis már a bemutatkozással is felettébb profi, és hozzáértő jellemről árulkodik. Pedig erre nem sok okot találunk, mivel a bandát alkotó három zenészből csak Barre Gambling az, aki számottevő zenei múltat tudhat maga mögött - a Daylight Dies nevű hasonló stílusú bandában játszott sokáig. Azaz még most is aktív tagja, csak a banda 2012 óta nem jelentkezett lemezzel.

A zene alapvetően melodikus-központú, mely egyensúlyban operál mind a death, mind a doom metal elemeivel. Hasonló az Insomnium-hoz, a Saturnus-hoz, és a Helevorn-hoz. Vagy épp a Woods Of Ypres is olyan banda, mely sok közös vonást mutathat fel vele.

Bár még érezhető, hogy azért nem találták meg a saját útjukat, de úgy gondolom, egy masszív bemutatkozó albumot raktak le az asztalra, mely után - ha minden jól megy pénzügyileg is náluk - következhet egy ennél is erőteljesebb lemez. 

Az előzőleg bemutatott bandához hasonlóan, itt egy újabb kivétel a jellegtelenség alól. A görög Insanity Cult 2011-ben alapult, azóta pedig egy EP és két album került ki a kezükből. Zenéjük tisztán black, és félő, hogy ez manapság már nem valami kielégítő sokaknak, azonban van itt egy nagy DE: maga az alap stílus, amiért ez a blog is létezik, egy olyasfajta különc, amit nehéz tényleg jól művelni. A borongós érzésekről van itt szó, az üresség, és a káosz harcáról a mindennapokban... az ilyesmi gondolatokat kevesek tudják úgy igazán zenébe formálni. Bár sokan próbálkoznak, a legtöbb ilyen nekifutás olyan semmilyen. Nem érzik át.

Mikor azonban jön egy ilyen banda, és emlékeztet arra, hogy az ember miért vetette bele magát az efféle megtépázott, borzalmakkal körülölelt lélekfelszabadító ordításáradatba, akkor már nem kérdés, hogy ezt a fajta zeneiséget valóban kevesen képesek megalkotni annak eredendő eszmeiségéhez hűen.

A legutóbbi album idén februárban jelent meg. Jelenleg mindhárom eddigi anyag ingyenesen letölthető digitális formában a bandcamp-ről.

Old-school hangulatú alstílus nélküli feszes black, mely a szomszédos Ukrajnából szól. Egyemberes projektről van szó, a zenében pedig egyértelműen érezhető a manapság már ritkábbnak számító elhivatottság. Mikor az alkotó tényleg belead mindent, amije van, hogy létrehozza a zenét. Becsülendő ez, és a zene minőségében is visszaköszön.

Az elmúlt 2-3 órában meghallgattam vagy 30-40 különféle banda zenéjét, és meglehetősen csalódott vagyok. A legtöbb valami igénytelen, semmitérő szemét. Sokhelyütt az egész dal ugyan abból a dob-basszus-gitártémából tevődik össze hosszú perceken keresztül, bármiféle változás nélkül. Egyszerűen unalmasak, és jellegtelenek. Nem tudom, mi történt a black zenével az utóbbi években, de sokan mintha azt hinnék, hogy tövig torzított gitárral, és csapkodó dobokkal máris black metal zenét lehet írni. Szánalmasak. 

De azért a jelen időben is vannak kivételek, mint például a МОРОК. Két album jelent meg eddig, mindkettőt melegen ajánlom - a debüt 2015-ben, utóbbi 2016-ban.

Alapjaiban a Nahtrunar tiszta black-et játszik, viszont azt egy olyan őszinte és nyílt formában, hogy hamar megragadja a hallgatót. Dallamok ütik fel a fejüket itt-ott, oldschool hangulat uralkodik a két főbb anyagon (első demó és debüt album), ráadásul mindennek tetejébe majdhogynem tökéllyel operál a káosz és kiteljesedés határmezsgyéjén. Egy olyan hangzásvilágról van szó, ami a kétezres éveket tekintve alig fordul elő, mégis szerintem pont ez az, ami a black metal lényegét jelenti. Átkötő szerzemények és főbb művek váltják egymást az albumon, mint akár egy színházi darabban, ez pedig kölcsönöz neki egy bizonyos emelkedett hangulatot, mely egyben visszarepít az ódon várkastélyok s megbecsült tisztesség világába, de mégis modernebb hangzásbéli megoldásokkal eszközölve azt. Míg a demó méginkább visszatér a gyökerekhez és a velejét ragadja meg a sötétség spirituális mivoltjának. A csont és bőr emberről szól, ahogyan a fekete űrben eggyé válik a végtelennel. 

Erősen ajánlott mind az album, mind az első demó:

Egy megszokottnak mondható helyzettel állunk szemben most is: adott egy fiatal srác, aki a black metalban képes kiélni magát a leginkább. Néha-néha sikerül beszerveznie vendégelőadókat a zenélésbe, az eddig kiadott anyagok pedig többnyire demo és single formában láttak napvilágot. Egy lemezszerződés lenne a cél minden bizonnyal, és úgy gondolom ez hamarosan meg is fog valósulni. Ugyanis maga a zene az old-school és a modern black mondhatni tökéletes keveréke. Néhol tiszta énekhangot hallunk, másutt többnyire a hörgés dominál. Egyszer lassú dallamok szólítanak, másszor pokolbéli száguldás ránt magával. Előbbire itt egy példa:

Úgy gondolom, hogy ilyen fiatalon és effajta meg-megcsillanó tehetséggel egy igencsak ígéretes út áll a projekt előtt. Elég csak a Katatonia korai történetére gondolni, ami egész hasonlóan alakult. Ha nem is ér el nagyobb közönséget, azt szinte biztosra veszem, hogy egy leendőbeli album - már amennyiben tényleg odafigyeléssel lesz megalkotva - szép visszajelzéseket fog eredményezni az underground táborától. És hogy azért a pokolbéli száguldás se maradjon el: