Darkenhöld - Memoria Sylvarum

2017.06.16. 12:37

A Darkenhöld 2008 óta tevékenykedik, én pedig nagyjából 4 éve botlottam bele az első albumukba, mely még 2010-ben jelent meg. Kifejezetten tetszett, amit hallottam, és gyakran szólt nálam akkoriban. Egyfajta melodikus black, mely a középkort hívja megihletőnek. Tehát a recept meglehetősen jó, akárcsak a zene. A második album 2 évvel a debütanyag után jelent meg, és hasonló magasságokban tartotta fenn a fáklyákat, mint elődje. Újabb 2 évvel később következett a harmadik album, a Castellum. Ez számomra egy visszaesést jelentett. Talán csak a megszólalással van gond, de a gyenge stúdiómunka mindenképp érződik a lemezen. Olyan kásás (rossz értelemben) és kissé egybefolyó a hangzás. Magát a zenét figyelve, a minőség igazából egyáltalán nem hagyott alább, de a zene megszólalása hagy némi kívánnivalót maga után.

19143937_10156472437209152_2361559753936506921_o.jpg

És ezzel elérkeztünk az idei évhez, mikoris május közepén napvilágot látott a negyedik album a sorban. A hangszerek a felvételen itt már érezhetően jobban szólnak, mint az előző lemezen, viszont én úgy érzem, hogy az első két album még mindig dinamikusabb hang-ügyileg. Ami magát a zenét illeti, egy vérbeli, középkort megidéző hangulatot idézett meg a Darkenhöld már nem először. Le a kalappal előttük. 

Francia banda lévén, kissé féltem eleinte, hogy kezdenek belecsúszni a francia színtér általában gyér, és elsietettnek érződő bandáinak tömegébe, de nem ez történt. Példaértékű egyensúlyt vonultatnak fel a szintetizátor-használat és az old-school black hangzás elegyengetésében. Azon a bizonyos arany középúton járnak. A zene változatos, mégis minden percénél érződik a valódisága, és egyénisége. Nem koppintás, nem mímelés, hanem igazi középkort idéző, csatákat felelevenítő, lovagokat megjelenítő, várakat dicsőítő, s mégis modern black. Szeretjük az ilyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://epicblackmetal.blog.hu/api/trackback/id/tr3812599961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása