Loss - Horizonless

2017.07.18. 09:48

folder.jpg

 

Régebben gyakran agyaltam rajta, hogy vajon melyik albumborító tetszik nekem leginkább. Azt hiszem, most kaptam meg erre a választ. Adam Burke dícséretes munkája ez a festmény, melyet csak ámulva tudok nézni. De most inkább a zenéről lesz szó, ami mögötte lapul. 

A Loss egy doom-death keveréket játszik, ami nem igazán ennek az oldalnak a témája, de annyira magával ragadó lett az új albumuk, hogy vétek lenne kihagyni innen. Sikerült megragadniuk valami ősit, valami elemit ezzel a hangzásvilággal. Olyan masszív, örvénylő, és kiteljesedett, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette.

A zenekar 2004-ben alapult az USA-ban, de csak 2011-ben jelent meg az első albumuk. Azt hallgatva ismertem meg őket. Idén májusban pedig kiadták második nagyobb munkájukat, jelen albumot.

Ez nem egy olyan anyag, amire azt lehetne mondani, hogy szokványos elemekből áll... egyáltalán nem. A saját útját járja, ami kitekint ebből a világból, keresztülhalad sötétségen, borzalmakon, és elhagyatottságon. Keresve valamit... valamit, ami magyarázatot ad világunkra, annak halandóságára. Az életre, és annak miértjére. Nem egy könnyed hallgatnivaló ez. Igen-igen súlyos, sőt - olyan kedélyeket tart magában, amik megragadnak, és kirántják a lábad alól a földet. Valami új világot próbál egyben bemutatni, és megalkotni ideje alatt. 

Váltakoznak narrációk, tiszta hangok, és hörgések. Igen dinamikusnak mondható a maga nemében. Funeral doom elemek is sorakoznak benne szép számmal, mégis oly módon használja fel azokat, ahogy nem szokás. Aláfekteti egy mozgékony örvénynek, így adva egy nem evilági késztető sodrást. Bámulatos, félelmetes, elképesztő. Húz magával, az ember pedig csak átadja magát neki, más választása amúgy sincs.

A címadó dalnál éri el csúcspontját az album, onnantól pedig már a másvilágon járunk. Enyhén ismerős. Elvezetett minket oda, ahova magunktól talán el se jutottunk volna. Olyat volt képes mutatni, amit csak igazán kevesen. Egy életre szóló út volt ez, mesterien megkomponálva. Nem érkezhet panasz igazából egyetlen építőkockára sem. Sivár, s mégis oly dús. 

A bejegyzés trackback címe:

https://epicblackmetal.blog.hu/api/trackback/id/tr8912671447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása