Emyn Muil / Ymir / Valtyr

2014.04.10. 12:41

Igen, 3 banda egyszerre, mivel mind mögött ugyan az az ember áll: Saverio Giove (YouTube csatornája)

Ettől függetlenül azonban mindhárom projektben más és más a zenei világ. Kezdjük az Emyn Muil-lal. 2013 elején jött ki az első album, nagyon erős Summoning hangzással. Aki nem hiszi járjon utána, de szinte már egyenlőségjelet lehetne tenni kettőjük közé. Nem is véletlen, hogy a kiadó megegyezik a Calada Brood-éval. És nem mellesleg - mint azt már tegnap írtam - várható a közeljövőben egy split a két bandával. Persze ez sose 100%, de várjuk, várjuk. Visszakanyarodva tehát az Emyn Muil hangzásvilága erősen hajaz a Summoning-féle zenére, mintha csak egy új, és nagyon erős album látott volna napvilágot tőlük. Ugyanis a megszokott sablonra alapozva az egyemberes 'banda' egy kemény anyagot fektetett le. Hősi időkben, fekete erdőkben, sötét éjszakákban zajló csatákról egy sárkánnyal, mint azt a borító is mutatja.

Itt meg is tudjátok hallgatni az egész albumot: 

 Saverio Giove másik zenei projektje az Ymir. Ez nagyban különbözik az előzőtől. Erős ambient/atmospheric irányvonala már-már a 'space-music' néven ismert űrbéli hangulatot idéző szintetizátor hangokat ontja magából. Na de persze a Black Metal sem marad ki belőle (mindezt a borító is jól szemlélteti). A kettő kombinációja egy nagyon érdekes zenei stílusba illeszkedik bele, aminek még nem igazán van saját neve, de manapság egyre gyakrabban lehet vele találkozni. (Van még egy demó lemez ez alatt a név alatt. Stílusban megegyezik a későbbi albuméval, bár nagyon sokat ne várjatok tőle.)

 Meghallgatni itt tudjátok: KATT

 

 Végül pár szó a Valtyr-ről. Klasszikus Viking Black Metal-nak mondanám, semmi különleges nincs benne, könnyedén beilleszkedik az átlagba. Szintén egy album van ez alatt a név alatt.

Belehallgatni itt tudtok:

 

 Azt mondjuk nem értem, hogy egy embernek miért kellet 3 különböző 'bandát' alapítania. El lehetett volna ezt intézni csupán egy név alatt is. Láttunk már olyat, hogy egy előadó albumai teljesen eltérnek egymástól. De hát az ő döntése.

--------------------------------------------------------------------
Emyn Muil:
Értékelés: 10/7
--------------------------------------------------------------------
Ymir:
Értékelés: 10/6,5
--------------------------------------------------------------------
Valtyr:
Értékelés: 10/4,9
--------------------------------------------------------------------

Szerző: VTX

komment

Címkék: valtyr emyn muil ymir

süti beállítások módosítása