4. To Walk The Ashes Of Dead Empires

Égő tüzek borítják az eget, miként arany fény szövi át az éjszakát
Ostromlott hegyek roskadnak össze, parázsló halmai borítják a síkságot
Istenek porai, hamuszürke zápor
Halál özönlik s takarja be mától
Néma kő, mit vér festett, hol minden sereg a trón előtt elesett

Fagyos rabok halált üvöltenek,
Inognak a tornyok s sorban dőlnek
Ostromlott lélek, haldokló büszkeség
Ébred a bánat, oltár elé lép

Micsoda mészárlás, istenek harca
Mi áradat, e vérfolyók sora
T’Iam hívása int
Felkeltettek az őrjöngésre
Elveszve tudatban, térben, időben
Elveszve e viharban, mit vezetünk,
Elszabadul a káosz idebent
A végtelen éji ég homályba borítja szemem

Égő tüzek most csillapodnak, mikor arany hajnal veszi uralomba az éjszakát
A harc zaja véget ért, mi maradt csupán némaság
Színes fakóságban fürösztött táj, vérbe öltözve, szakadtan áll
Kettétört lándzsák, összezúzott kardok, jelöletlen sírok
A háború ára

Az árnyékok fia elhagyja az éjszakát, apja távozik a fénytől
Anya Sötétség itt hagy minket, meghalni sápadtan
Testvéreink másfelé vezettettek
Egy hasadás befoltozva, de egy üreg beomolva, a fal emeltetett s leomlani végeztetett
A tópart homokjában csontok elásva
Egy hang újjászületett és egy hang félbeszakadt, évtizedek életének bűnei
Meg kell hoznunk ezt az áldozatot?

Üres kastélyok szavalnak sivár bukásról
Poros macskakövek vezetik haza őket
A bárkák most csöndes helyükön álmodnak
Emeljük poharainkat azokra, kik itt vannak
Jeges halmok, elfeledett kardok
Hófödte hegyek őriznek elfeledett hangot
Hősi tettek, s olyanok mit nem beszélnek
Faragva mindezt egy trónba, mi üres