Celephaïs - Monad

2017.09.09. 19:56

2009-ben, Németországban alapult az egyemberes Celephaïs, mely projekt második albuma a napokban jelent meg. Ez nem más, mint a Monad - egy órára rúgó post-black sajátosság. Ahány banda/projekt, annyiféle megközelítése létezik a stílusnak, és ez a Celephaïs esetében sincs másként. Jelen album tekintetében ez a lassú, kellemes, főként akusztikus gitár által felvonultatott, és a káosz-szerű száguldó black váltakozását jelenti. A kettő között pár helyen sludge elemekkel tarkítva, de nem eltúlozva azokat. Néhol semmi felvezetés nélkül csap bele egyik a másikba, másutt szép összekötéseknek lehetünk fültanúi.

A projektet még az eggyel korábbi lemezzel, a Tir n'a n'Og EP-vel ismertem meg. Már akkor megtetszett ez a stílustól elkülönülő hozzáállás egy adott műfajhoz. Egészen más hangulatokat sorakoztat fel, mint a nagy átlag. Ez pedig hatványozottan igaz erre az új albumra is. Aki érez némi affinitást magában a post-black birodalmát illetőleg, annak mindenképp csak ajánlani tudom, hogy tegyen egy próbát ezzel. Egyszer mélyen melankolikus, másszor felpörget. Mindezt pedig egy albumon belül - követhető, katartikus módon.

 

süti beállítások módosítása