Örömmel tölt el, hogy végre újból egy epic black stílushoz közel álló, kiemelkedő albumról írhatok. 

Február 15-én jelent meg a francia Véhémence második albuma, a Par le Sang Versé. Első albumukról vannak emlékeim, de valamiért nem hagyott nyomott bennem. Mindenesetre mindenképp újra fogom hallgatni a jelenlegi második nagylemezük okán. 

A banda alapvetően melodikus black zenét játszik, azonban mindezt egy középkori hangulatban teszi. A franciák pedig igencsak jártasak a középkorban, lévén hogy ők voltak az egyik legjelentősebb nép akkoriban az angolok mellett Európában. Így hát van bőven mihez visszanyúlni, van miből ihletet szerezni. Ez pedig jócskán érződik is a zenén. 

Mondanám, hogy 2019-es albumról lévén szó, némi mondern hangzás elkerülhetetlenül belefolyt a zenéjükbe, de ez csupán egy alig visszaköszönő elem a közel egy órás anyagban. Több alkalommal megszólalnak olyan hangszerek is, melyek jellegzetesen középkori hangulatot idéznek. Mindemellett pedig a hangzás kifogástalan! Ilyen jellegű anyagoknál ez bizony ritka.

Emiatt hát aki érez magában némi érdeklődést az efféle "medieval melodic black" iránt, annak mindenképpen ajánlom az albumot. Nem egy szokványos darab, és ez a különcség elképesztően jól veszi ki magát, mert mesterien vannak megkomponálva mind a dallamok, mind a hangszerelés.  

süti beállítások módosítása