Örömmel tölt el, hogy végre újból egy epic black stílushoz közel álló, kiemelkedő albumról írhatok. 

Február 15-én jelent meg a francia Véhémence második albuma, a Par le Sang Versé. Első albumukról vannak emlékeim, de valamiért nem hagyott nyomott bennem. Mindenesetre mindenképp újra fogom hallgatni a jelenlegi második nagylemezük okán. 

A banda alapvetően melodikus black zenét játszik, azonban mindezt egy középkori hangulatban teszi. A franciák pedig igencsak jártasak a középkorban, lévén hogy ők voltak az egyik legjelentősebb nép akkoriban az angolok mellett Európában. Így hát van bőven mihez visszanyúlni, van miből ihletet szerezni. Ez pedig jócskán érződik is a zenén. 

Mondanám, hogy 2019-es albumról lévén szó, némi mondern hangzás elkerülhetetlenül belefolyt a zenéjükbe, de ez csupán egy alig visszaköszönő elem a közel egy órás anyagban. Több alkalommal megszólalnak olyan hangszerek is, melyek jellegzetesen középkori hangulatot idéznek. Mindemellett pedig a hangzás kifogástalan! Ilyen jellegű anyagoknál ez bizony ritka.

Emiatt hát aki érez magában némi érdeklődést az efféle "medieval melodic black" iránt, annak mindenképpen ajánlom az albumot. Nem egy szokványos darab, és ez a különcség elképesztően jól veszi ki magát, mert mesterien vannak megkomponálva mind a dallamok, mind a hangszerelés.  

Egy kiváltképp üdítő albumot mutatok most be nektek röviden. A Screaming Savior nevű kínai formáció semmilyen tekintetben sem mondható átlagosnak. Mindenek előtt a származásuk és zenei stílusaik okozzák ezt. Stílusuk ugyanis bitangmód változatos. Az egyik percben melódikus gitárszólók táncolnak körbe, a másikban halk zongorajáték sejlik fel a távolból, a következő pillanatban pedig egy tipikus black zúzás következik a sorban. Mindezek az elemek pedig egész passzentosan vannak összetákolva egymás után. 

A stílus alapvetően szimfonikus black, de könnyedén besorolható a ritkaságszámba menő pszichedelikus black irányzatba is. Ezutóbbi stíluság számtalan lehetőséggel kecsegtet, a kínai banda pedig ezek közül sokat ki is használ - méghozzá meglepően élvezetes módon. Továbbá az előzőekból valamelyest az epic hangulat is kikövetkeztethető. Néhol fel-felsejlik, de annyira nem mérvadó. Ellenben az album maga egy valódi hullámvasút, amin nincs megállás. 

Elképesztően érdekes zeneanyag - erősen ajánlom mindazoknak, akik valami újra vágynak. 

[Bocsi srácok, hogy ennyire inaktív az oldal, csak hát elég sok elfoglaltságom van mostanában. Valamint nincs is annyi említésre méltó új megjelenés ezekben a hónapokban. De azért résen vagyok, figyelek a fontosabb megjelenésekre.]

2015-ös alapulás, és a legelső anyag egy január végi debütalbum bő fél óra hosszúságban. A stílus alapjában véve melodic black alapokon nyugszik, de egyértelműen érezhető az is, hogy a banda még nem találta meg a saját hangzását. Ettől függetlenül mégis egy figyelemreméltó kezdésről írhatok, mert a Dissection, a Dawn, a Sactramentum, a Vinterland, és még sok más legendás stílusbéli banda hatásai érezhetőek a zenében. Ámbár a kiforratlanság ugyan úgy végigkíséri a játékidőt, mint ezen zenekarok hagyatékai.

Sokhelyütt lehetne inkább melidc death-nek nevezni, mintsem black-nek, de a két stílus között igazából a vadság/durvaság fokozatai tesznek különbségek, az pedig ingadozó, így igazából mindkét kategóriába beleillik.

Épphogy kellő mértékben van benne folk, így nem veszít a durvaságából, ámbár jóval dallamosabb a megszokottnál. Na meg ráadásul vontatott is. 

Őszintén megvallva nem hallottam még ehhez hasonlót. Persze általánosítva mondhatni már elég sokat, de belefolyva a részletekbe, számtalan olyan apró megoldás tárul fel a zenében, ami már nem épp szokványos. Az album ugyanis tele van dallamokkal, ami mint tudjuk leginkább a melodic black-re jellemző. Na meg persze a folk-ra is, de annál valahogy mindig máshogy volt megoldva a dallam. Legalábbis én még nem hallottam olyan bandát/egyemberes projektet, amelynek sikerült a dallamot egy ilyen köztes megoldással kiemelni, mint ahogy azt az Eldensky teszi. Ez a köztes megoldás pedig lényegében az előbb említett két mód ötvözete. A tempó se nem gyors, se nem lassú, ez pedig csupa kísérletezést enged meg különféle újabbnál újabb megoldások társaságában. 

Egész sok kiállást hallhatunk az albumon, amit általában valami melodikus érzületű rész előz meg. Szóval keveredik ám itt mindenféle-fajta dolog, nem is rosszul. Negatívumot azért persze fel lehet hozni. Személy szerint én mindig várnám, hogy ebből a közepes tempóból majd gyorsabb iram lesz, de ez nem igazán valósul meg egyik dalban sem. Így olyan érzéseket kelt bennem, mintha behúzott kézifékkel nyomná padlóig a gázt. Tehát van benne elfojtottság is bőven, ez pedig nem csak a sebességben, hanem az albumhosszban is kitüremkedik sajnos. Alig lépi át a fél órát, és már vége is. És szinte minden dalnak valahogy akkor van vége, amikor az ember várná a gyorsabb tempóra váltást. Így hát tud ám csalódást is kelteni, viszont mindenképp érdemes felfigyelni rá, mert a hiányosságok ellenére van benne valami. Reméljük a következő anyagban már ki lesz engedve a kézifék.

Kanadai melodic black - kell ennél több?

Egy kicsit demó hangzása van az anyagnak, de hát első albumról van szó, ez elfogadható. Ez az egyetlen album még 2013 őszén jelent meg, azóta néma csend honol az egyemberes projekt háza táján, s mai viszonylatban ez aligha lehet meglepő (valószínű, hogy a közeljövőben megjelenik egy új anyag). A zenét tekintve több elem ötvöződik itt, nem csak a melodic alstílus van jelen. Többször megjelennek akusztikus gitárral játszott részek, na meg persze a szinte állandó szinti is ott figyel a háttérben. Leginkább talán a Vordven féle Towards The Frozen Stream-hez hasonlítható, de könnyen párhuzamba lehet még hozni olyan bandákkal, mint a Thy Serpent, a Dawn, vagy a (félve írom) Dissection. Utóbbi kettőhöz mérten nem olyan száguldó, de ezt leszámítva zeneileg igazából nincs nagy különbség.

Az albumborító kimondottan tetszetős - egyszerű és nagyszerű. :)