Atten Ash - The Hourglass

2017.07.22. 13:23

Már 2012-ben elkészült az USA-béli melodic death/doom banda bemutatkozó albuma, de csak 3 évvel később, 2015 februárjában jutott odáig a dolog, hogy egy lemezkiadó felfigyelt rájuk, és saját gondozásában ki is adta fizikai formátumban az albumot. A Hypnotic Dirge Records nagyon jól döntött, hogy szárnyai alá vette ezt a bandát, zenéjük ugyanis már a bemutatkozással is felettébb profi, és hozzáértő jellemről árulkodik. Pedig erre nem sok okot találunk, mivel a bandát alkotó három zenészből csak Barre Gambling az, aki számottevő zenei múltat tudhat maga mögött - a Daylight Dies nevű hasonló stílusú bandában játszott sokáig. Azaz még most is aktív tagja, csak a banda 2012 óta nem jelentkezett lemezzel.

A zene alapvetően melodikus-központú, mely egyensúlyban operál mind a death, mind a doom metal elemeivel. Hasonló az Insomnium-hoz, a Saturnus-hoz, és a Helevorn-hoz. Vagy épp a Woods Of Ypres is olyan banda, mely sok közös vonást mutathat fel vele.

Bár még érezhető, hogy azért nem találták meg a saját útjukat, de úgy gondolom, egy masszív bemutatkozó albumot raktak le az asztalra, mely után - ha minden jól megy pénzügyileg is náluk - következhet egy ennél is erőteljesebb lemez. 

Maglor - Call Of The Forest

2014.11.13. 11:54

Egy kis folk black, közepes mértékű epic beütéssel. Kanadai zenészekről van szó újból, viszont most már indokolt a többes szám, ugyanis 3-an tagjai a Maglor-nak, közölük pedig egy nő, aki a folk-os énektémákba segít be itt-ott. A zenéjük atmoszférikus is egyben, így olyat tárnak a feketébe öltözött hallgatóság elé, amit bármikor benyomhatnak, és egy mondhatni mainstream elegyet kapnak. A mainstream szót azért biggyesztettem ide, mert bár nem olyan gyakori az ilyen zene, a hallgatósága viszont bármely alstílus hívét magáénak tudhatja. Ugyanis viszonylag könnyen emészthető, és mégis élvezetes. A fekete színtéren ez pedig ritka, de egyfajta paradoxonként éppen ezért mainstream-nek nevezhető. 

A téma a Tolkien sztori. A banda elméletileg 2002-ben alakult, de 10 év kellett nekik, hogy kijöjjenek az első albumukkal, mely eddig az egyetlen anyaguk. Azért reméljük a következőre már nem kell ennyit várni. :) 

Végszóként még annyit, hogy ha a stílust meg kéne határozni, akkor azt mondanám, hogy ez egy Blackened Epic Atmospheric Folk Metal. (már-már Nortt-os megfogalmazáshoz közelítve)

süti beállítások módosítása