Insanity Cult
2017.04.21. 12:32
Az előzőleg bemutatott bandához hasonlóan, itt egy újabb kivétel a jellegtelenség alól. A görög Insanity Cult 2011-ben alapult, azóta pedig egy EP és két album került ki a kezükből. Zenéjük tisztán black, és félő, hogy ez manapság már nem valami kielégítő sokaknak, azonban van itt egy nagy DE: maga az alap stílus, amiért ez a blog is létezik, egy olyasfajta különc, amit nehéz tényleg jól művelni. A borongós érzésekről van itt szó, az üresség, és a káosz harcáról a mindennapokban... az ilyesmi gondolatokat kevesek tudják úgy igazán zenébe formálni. Bár sokan próbálkoznak, a legtöbb ilyen nekifutás olyan semmilyen. Nem érzik át.
Mikor azonban jön egy ilyen banda, és emlékeztet arra, hogy az ember miért vetette bele magát az efféle megtépázott, borzalmakkal körülölelt lélekfelszabadító ordításáradatba, akkor már nem kérdés, hogy ezt a fajta zeneiséget valóban kevesen képesek megalkotni annak eredendő eszmeiségéhez hűen.
A legutóbbi album idén februárban jelent meg. Jelenleg mindhárom eddigi anyag ingyenesen letölthető digitális formában a bandcamp-ről.
Pillorian élő felvétel
2017.04.18. 16:47
Itt egy egész jó kis felvétel egy pár napos Pillorian koncertről. Sajnálhatjuk, hogy a magyar szervezők nem hozták el őket. A debütalbum összes dala adja ki a koncertet.
Emyn Muil - Elenion Ancalima (előzetes)
2017.04.09. 12:12
Várhatóan valamikor májusban jelenik meg a második album az olasz Emyn Muil jóvoltából. Az első album zeneileg egy synth-centrikus epic black-et mutatott be, a beharangozó videó alapján pedig úgy tűnik, ennél egy kicsit keményebb vonalra számíthatunk a következő lemezen.
Pillorian - Obsidian Arc
2017.04.03. 09:34
Az Agalloch feloszlott. Sok tapasztalattal, élménnyel, és újonnan megfogalmazódott célokkal John Haughm maga mellé kerített két szintén tehetséges zenészt, és együtt megalapították a Pillorian nevű formációt. A feloszlás egyik legfőbb oka a szakadozott haladás volt. Míg a frontember az intenzív albumírás-turnézás váltakozását képzelte el maga elé, addig a többiek főként családi, és munkahelyi indokok miatt ezt nem tudták bevállalni, így meglehetősen szakadozva szállt fel az Agalloch füstje.
Ennek azonban vége. Amilyen lehengerlően masszív és erős volt az utolsó album, legalább olyan hatalmas üres teret hagyott maga után a feloszlás, mely üresség ordít, hogy kitöltsék. A Pillorian első albumával pedig ez el is kezdődött.
Ha meghallgatjuk az Agalloch munkásságából a Faustian Echoes EP-t, akkor az a légkör és hangulat nagyjából leírja, hogy milyen úton is indult el a Pillorian. Az Obsidian Arc-ot hallgatva egyértelmű, hogy ismét Haughm ötletei kerültek terítékre. Bár az interjúkban arról van szó, hogy mindhárom bandatag egyenértékű energiát fektet be, és hogy ez mennyire jó, de a valóság ettől eltér. Mégis azt hiszem, nem vagyok egyedül atekintetben, hogy ez korántsem baj, ugyanis az Agalloch lelkét is Haughm adta, s mint tudjuk sokakat magához szólított. Ez pedig most sincs másképp, az album európai képviselője az Eisenwald ugyanis egyértelműen erre az albumra fókuszált leginkább az elmúlt hónapokban.
Továbbá az is sejthető, hogy még az Agalloch szárnyai alatt megszületett ötletek és anyagok is felhasználásra kerültek, ugyanis sokhelyütt tisztán érződik az a fajta hangulat, valamint a Serpent and the Sphere-ből ismert akusztikus átkötések is visszaköszönnek, igaz kissé más formában. Persze mindez akár betudható a frontember saját stílusának is.
Ami a zenét illeti... sokadszorra végighallgatva az albumot, az az érzésem, hogy az anyag elhamarkodott. Mint az interjúkból kiderül, Haughm eltökélten hangsúlyozza, hogy számára mennyire fontos az albumírás és turnézás kettősének felgyorsítása, s mintegy bizonyításként készülhetett el a feloszlás után ilyen hamar ez az album. Annyira hamar, hogy nem volt ideje megszilárdulni önmagában. Persze ez nem olyan nagy negatívum, ugyanis a közel 50 perc tele van megannyi elképesztően jó zeneiséggel, ámbár az egészet végigkíséri ez a kiforratlanság. De ha merőben új dalokról lenne szó ennyi idő alatt, akkor állítom, hogy jóval gyengébb albumról beszélnénk. Így tehát sokat segített az Agalloch utolsó két éve, mely albumkiadás nélkül, így szinte biztosan dalírással is telt a turnézás mellett.
Az utolsó Agalloch albummal rokon motívumok közül talán a legkiemelkedőbb az a bizonyos visszaköszönő átkötés a dalok között. Egyfajta masszív kalapácshang ez valami tátongó, és hatalmas űrben.
A dalok az utolsó tételt leszámítva kellemesen összeillenek, mégsem túl hasonlóak. Így tud enyhén változatos, és figyelemlekötő lenni. Agresszív, tempós, vad, és enyhén dallamos. Nem szeretném a dalokat külön-külön elemezni, így önmagában csak az utolsóra térnék ki. Ez a "Dark Is the River of Man" című, közel 10 perces lezárás meglehetősen egyedi a maga nemében. Az előbb leírt jelzők után itt ez a visszafogott, csendes, gondolatokban elmélyedő szerzemény, ahol előkerül Haughm tiszta hangja is. Felüdülésként hat az apokaliptikus sötétség után ezzel szembesülni lezárásként. Leginkább a megnyugvásra, így a majdani halálra "emlékeztethet". Az életben való szenvedésre, s a későbbi eltűnésre. Illő lezárása az albumnak.
Ami a jövőt illeti, a Pillorian hamarosan elindul európai turnéjára, melynek hozzánk legközelebbi állomása Grác. Aki teheti, mindenképp látogasson el oda. Aztán reméljük az elhamarkodottság visszaszorul majd, és átgondoltabb, kiforrottabb anyagok látnak majd napvilágot, melyek minden black metált kedvelő polcain ott ülhetnek, ezzel a vaskos debüt-lemezzel egyetemben.
Ad Cinerem - Shadows Of Doubt
2017.03.07. 12:31
Egyfajta black és doom keveréket játszik ez a szintén német banda, akik első albuma ezév elején jelent meg, 2 évvel a bemutatkozó demójuk után. A két stílust már többen megpróbálták keverni, és akiknek van némi érzéke a dologhoz, azok kifejezetten combos, mélyből morgó zenéket össze tudnak tákolni, az Ad Cinerem pedig szépen beváltja az ilyesfajta hozzá fűzött reményeket. Elsőre kissé monotonnak tűnhet, de igazából ebben rejlik a két stílus keveredésének vonzósága.
A borító kezdetlegességről árulkodhat, de mint tudjuk, csalóka lehet a külső alapján ítélkezni. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt az 50 percet, mert elmélyülve benne, igazán velős energiákat képes felszabadítani. Egyetlen dolog hiányzik belőle szerintem, az pedig a néhol felbukkanó zongorahang - kifejezetten jól passzolna.