Todesstoß - Hirngemeer (2015)

2015.10.12. 10:21

Emellett az album mellett nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni. A pszichedelikus black metálról nem igazán írtam még, de hát épp itt az ideje.

Maga az alstílus sajnos elég kevés bandát tud magáénak, és ezelőtt már egy ideje értetlenül állok, ugyanis számtalan lehetőséggel kecsegtet. Meggyőződésem, hogy a black és a pszichedelikus zenék keverékéből elképesztően erős albumokat lehetne összehozni. Na de mindez még várat magára, reméljük azért nem sokáig. Addig is van nekünk például egy A Forest Of Stars, akik mondhatni jelenleg uralják a műfajt. De ha egy kicsit elkalandozunk ambient-dungeon párossal átitatott irányba, akkor érdemes szemet vetni a Shadowcaster nevű projektre is. 

De most viszont lássuk/halljuk a Todesstosß nevezetű német formáció legújabb albumát, mely rendesen megosztja a hallgatóságot. Többségük inkább visszataszítónak érzi, de azért akadnak olyanok is, akik be tudják fogadni az efféle művészetet. Akárhogy is legyen, egy menetet mindenképp megér. Nálam személy szerint kettős érzülettel bír az album: van, ahol magával ragad, s van ahol eltaszít. Értékelni épp ezért szerintem lehetetlen, de ha csak egyetlen szempontot veszünk figyelembe, méghozzá az egyediséget, akkor az album tarol. Iszonyat ritka, sőt azt is megkockáztatom, hogy soha nem hallott megoldásokkal van teli ez a 75 perc. 

Ami a projekt fejlődését illeti, az is elég érdekesnek minősül, mivel eleinte sokkal inkább a tiszta black szólt a Todesstoß háza tájáról, a pszichedelikus zeneiség felé mutató irány pedig olyan 2007-2008 kezdte megmutatni magát - azóta pedig dominál.

A német zenére mindig is jellemző volt a kísérletezgetés, ezt pedig ez az album is erősen alátámasztja. Bár mostanában az izlandi black metál mondható a legmarkánsabb vonulatnak a feketeség hegységében, én nagyon remélem, hogy hamarosan a pszichedelikus black fog magának egyre nagyobb és nagyobb területeket meghódítani, mert bizony rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik benne. 

süti beállítások módosítása