Numenorean - Home (single)

2016.05.13. 07:14

A kanadai illetőségű Numenorean tökéletesen definiálja azt, hol is áll jelenleg a modern black metal. Eddig összesen csupán 2 daluk volt hivatalosan kiadott, most azonban a közelgő, július 22-én megjelenő album címadóját is kiadták végre harmadikként.

A bande első demójára, melyen az a bizonyos 2 dal is szerepel, hamar felfigyeltek, méghozzá nem is kevesen - így jutott el a neves Season Of Mist kiadóhoz is az anyag, akik nem sokat agyaltak a dolgon, hamar be is vatték őket a csapatba. Így hát a nyáron megjelenő debütalbum az ő segítségükkel fog megjelenni.

Ez az új dal pedig tökéletesen megfelel az eddigi elvárásaimnak, így hát elég nagy reményeket fűzök az albumhoz is. Nagyon esélyesnek tartom, hogy bizony egy, az év végi listán majd top 5-ben szereplő albumról van szó. Na de ez bő két hónap múlva kiderül majd. Addig be kell érnünk az eddig kiadott három dallal.

Utbyrd - Varskrik

2016.03.22. 17:27

Meglepő keveréke ez a szimfonikus, black és hardcore stílusoknak. Ritkán nyilvánul meg ennyi különféle zenei kategória egy albumon - ráadásul egy számon - belül, így hát mindenképp egy érdekes hallgatnivaló. Főleg azzal a ténnyel a háttérben, hogy ezek a stílusdarabok sokszor egybemosódnak, van ahol pedig külön-külön tűnnek fel. Rég hallottam már effélét - sőt konkrétan effélét még soha. :)

Sorcier Des Glaces - North

2016.02.29. 13:07

Ma jelent meg a Sorcier Des Glaces legújabb albuma. A kanadai színtér egyik uralkodó black bandája legutóbb 2 évvel ezelőtt, 2014 márciusában adott ki lemezt a kezei közül. 

Jelen albumuk - ugyan úgy mint az összes eddigi - cseppet sem veszít abból a fagyos black hangulatából, ami már a kezdetekben is jellemezte a bandát. Még mindig megvan a zenéjükben az az enyhe változatosság, ami a stílusban ritkán bukkan fel. De éppen ettől egyediek, és kiemelkedőek. Hallhatunk az albumon pár új megoldást is, eddig ismeretlen megközelítéseket, és számomra meglepő módon többször felüti a fejét a melodikusság is. Váratlannak mégsem mondanám, mert az album munkálatai közben többször is hírt adtak arról, hogy a 90-es évek hangulatát kívánják összefűzni egy sajátos megközelítéssel, előbbiről pedig tudjuk, hogy a melodic black egy domináns része volt. Az Észak-amerikai underground tehát egy újabb kinccsel bővült, amit vétek lenni kihagyni.

Nem célom, hogy ilyen többhetes kihagyásokat tartsak, de van az úgy, hogy pangás van az undergroundban - legalábbis abban a felében, aminek egy kis köze is van az epic szócskához. 

Viszont...

A svéd Ereb Altor már egy bő 10 éve a színtéren van, és nem is akármilyen anyagokat tett le az asztalra ez idő alatt. Zenéjük egyfajta epic-viking black-ként értelmezhető, de az sem mond hülyeséget, aki nemes egyszerűséggel black metálnak titulálja. Ámbár az előbbi specifikusság a 3 nap múlva napvilágot látó legújabb lemezüket mégiscsak jobban leírja, ugyanis nem mástól, mint a Bathory-tól hallhatunk majd feldolgozásokat az albumon.

A Bathory a metálvilágban már diadalmaskodott, és kellő mértékű tisztelet övezi Quorthon hagyatékát. Azonban azt mind tudjuk, hogy legfőképp a Nordland kettős előtti anyagok többsége elég gyér hangminőséget tudhat a magáénak. Másfelől pedig élőben sem szóltak még ezek a legendás dalok. Így hát többek között e két hiányosság okán felbuzdulva az Ereb Altor gondolt egyet, és feldolgozott 7 Bathory csatadalt. Ezek közül kettő már meghallgatható, a többi öttel pedig szerintem ki tudjuk várni ezt a hátralévő 3 napot.

Persze az időpont sem véletlen, ugyanis február 17-én lett volna Thomas Börje Forsberg 50. születésnapja, így azt hiszem méltó tisztelgés lesz ez a feldolgozásalbum.

Bár az sem mellékes, hogy azért máshogy szólnak a dalok. Nincs meg bennük az a nyersség, és azért valljuk be, van abban a rossz hangminőségben valami elevenség. Ámbár minden tekintetben érdekes hallgatnivaló lesz Ereb Altorék ezen lemeze, mert a minőség tényleg nem hibádzik.

Várjuk hát a pénteket, addig is pedig itt a :Blot · Ilt · Taut: dallistája:

  1. A Fine Day to Die
  2. Song to Hall Up High
  3. Home of Once Brave
  4. The Return of the Darkness and Evil
  5. Woman of Dark Desires
  6. Twilight of the Gods
  7. Blood Fire Death

Ma jelent meg a post-black zenét játszó Dél-afrikai Wildernessking legújabb, második albuma. Füleljünk hát bele.

2010-ben lépett színre a Cape Town-ban székhelyelő, 4 haverból összekovácsolt modern black metálság egy mára már nevesnek mondható képviselője, akkor még Heathens néven. 1 évre rá a név megváltozott Wildernessking-re, 2012-ben pedig a debüt album is világot látott. Azon az albumon rengeteg dolog szerepel, de még erősen érezhető rajta a kiforratlanság. Kissé káoszhangulatú, ami mellesleg sokaknak tetszetős lehet.

2 EP és 2 split anyag után pedig épp ma adta ki a banda második stúdióalbumát Mystical Future címmel. Hát ha valahol fejlődésről lehet beszélni, akkor náluk mindenképpen. Az egykoron kesze-kusza dallamok, egybefonódott színkavalkádok ezen az albumon különálló, és masszív egységekké váltak. Az 5 dalból álló album egy zenei utazáson kíséri végig a hallgatót, melyet akár már egy megszokott megoldásnak is elkönyvelhetünk, de azért valljuk be, mindig felélénkíti a kíváncsiságunkat.

Maga a zene leginkább post-blackként írható le, ámbár befigyelnek néhol kimondottan erős cascadian black hatások is. Ez utóbbit főleg arra a bizonyos, néhol fejét felütő ritualisztikus dobhangra értem. A modern black metál - mint korábban többször szóba került - két nagy alstílusra osztható: atmospheric és post-black. Na most az eddigiekből már sejthető, hogy ha cascadian (azaz egyedi atmospheric) hangulatok is fellelhetők a zenében, akkor aztán ténylegesen egy modern alkotásról lehet szó, és ez bizony kőkeményen helytálló. A teljes modernséghez már csak tiszta énekhang kéne, és lám még ez is felfedi magát itt-ott. Összességében tehát egy igazán modern megnyilvánulása ez az album a black metal pillanatnyi helyzetének, alakulásának. Tehát akit érdekel, hogy merre is tart a stílus, mik a "legtrendibb" (világunktól szokatlan kifejezés...) megoldások jelenleg a sötétség zeneiségében, annak kötelező hallgatnivalót jelent a Wildernessking legújabb albuma.

süti beállítások módosítása