Az előzőleg bemutatott bandához hasonlóan, itt egy újabb kivétel a jellegtelenség alól. A görög Insanity Cult 2011-ben alapult, azóta pedig egy EP és két album került ki a kezükből. Zenéjük tisztán black, és félő, hogy ez manapság már nem valami kielégítő sokaknak, azonban van itt egy nagy DE: maga az alap stílus, amiért ez a blog is létezik, egy olyasfajta különc, amit nehéz tényleg jól művelni. A borongós érzésekről van itt szó, az üresség, és a káosz harcáról a mindennapokban... az ilyesmi gondolatokat kevesek tudják úgy igazán zenébe formálni. Bár sokan próbálkoznak, a legtöbb ilyen nekifutás olyan semmilyen. Nem érzik át.

Mikor azonban jön egy ilyen banda, és emlékeztet arra, hogy az ember miért vetette bele magát az efféle megtépázott, borzalmakkal körülölelt lélekfelszabadító ordításáradatba, akkor már nem kérdés, hogy ezt a fajta zeneiséget valóban kevesen képesek megalkotni annak eredendő eszmeiségéhez hűen.

A legutóbbi album idén februárban jelent meg. Jelenleg mindhárom eddigi anyag ingyenesen letölthető digitális formában a bandcamp-ről.

Egyfajta black és doom keveréket játszik ez a szintén német banda, akik első albuma ezév elején jelent meg, 2 évvel a bemutatkozó demójuk után. A két stílust már többen megpróbálták keverni, és akiknek van némi érzéke a dologhoz, azok kifejezetten combos, mélyből morgó zenéket össze tudnak tákolni, az Ad Cinerem pedig szépen beváltja az ilyesfajta hozzá fűzött reményeket. Elsőre kissé monotonnak tűnhet, de igazából ebben rejlik a két stílus keveredésének vonzósága. 

A borító kezdetlegességről árulkodhat, de mint tudjuk, csalóka lehet a külső alapján ítélkezni. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt az 50 percet, mert elmélyülve benne, igazán velős energiákat képes felszabadítani. Egyetlen dolog hiányzik belőle szerintem, az pedig a néhol felbukkanó zongorahang - kifejezetten jól passzolna.

2015-ös alapulás, és a legelső anyag egy január végi debütalbum bő fél óra hosszúságban. A stílus alapjában véve melodic black alapokon nyugszik, de egyértelműen érezhető az is, hogy a banda még nem találta meg a saját hangzását. Ettől függetlenül mégis egy figyelemreméltó kezdésről írhatok, mert a Dissection, a Dawn, a Sactramentum, a Vinterland, és még sok más legendás stílusbéli banda hatásai érezhetőek a zenében. Ámbár a kiforratlanság ugyan úgy végigkíséri a játékidőt, mint ezen zenekarok hagyatékai.

Sokhelyütt lehetne inkább melidc death-nek nevezni, mintsem black-nek, de a két stílus között igazából a vadság/durvaság fokozatai tesznek különbségek, az pedig ingadozó, így igazából mindkét kategóriába beleillik.

A 2013-ban alakult USA-béli Dumal első albuma január elején jelent meg, és a három tagú banda így bemutatkozásul hatalmasat alakított. Az albumot megelőzi két-két split és EP, amiket bár nem hallgattam, de most az album ismeretében biztos belefülelek majd azokba is. 

A zenét egyfajta igazi old-school hangulat járja át. A dalszövegek témái is efelé hajaznak: valláskritika, természetközeliség, sötét erők, stb. Nem mondom, hogy ez manapság ritka, de a lemez egészét hallgatva mégis olyan érzés születik meg bennem, hogy ilyen zenét manapság már nem sokan csinálnak. Annyi az alstílus, a lehetőség, hogy tiszta black-et újonnan csak elvétve lehet találni. Na de itt egy ékes példája. Mindenkinek erősen ajánlom figyelmébe az anyagot, mert az alapoknak ad egy ízletes löketet, így szinte mindenkinek el tudja nyerni a tetszését, aki ezt a sötét stílust bármilyen formában is szereti.

A német illetőségű Schattenvald egész nagy múltra tekint vissza ahhoz képest, hogy mennyire homályba borulnak. Ötödik albumuk jelent meg most januárban, mint azt a római számozás is mutatja, a banda viszont még 1998-ban kezdte tevékenységét akkor még egyemberes projektként. Jóval később, 2012-ben vált tényleges bandává, mikor a vokalista belépett. Az alapító pedig más zenekarokban is tevékenykedett/tevékenykedik, ezek közül a legismertebb talán a Cryptic Wintermoon.

Jelen zenét én személy szerint kissé kiforratlannak érzem még így ennyi év után is. Érezhető benne az old-school, ahogy az epic black felé való kikacsintás is. Ezen pedig azért még van mit összehangolni, azonban sokhelyütt kifejezetten élvezhető, amit hallunk. Ezért is írok erről az albumról. 

A banda önmagát egyébként az epic black stílusba sorolja - ezzel azért én vitatkoznék. De az tagadhatatlan, hogy néhol felbukkan a dolog. Mindenesetre egy olyan hallgatnivaló ez - és a korábbi anyagaik is - aminek megéri adni egy esélyt. Új oldaláról mutatja be a zenét, és hát pont ez az, amit mi fanatikusok is keresünk.