Napjában tucatnyi számomra új zenét hallgatok meg, kutatok, és raktározok el későbbre. Mégis az elmúlt hónapokban alig tudok pár olyan anyagot megnevezni, amire azt mondom, hogy "na ez egy erős zene". És itt most egyáltalán nem csak blackről van szó, hanem mindenféle rock/metál zenéről, amiken átrágom magam. Egyre ritkább a minőségi anyag. Ezalatt persze nem a stúdiómunkát értem, hanem magát a minőségi zenét. Egyszerűen azt veszem észre, hogy kezd kihalni a kreativitás a zenékből, a játékosság. És egyre több az amolyan semmilyen jellegű zene, amik leginkább üres szürkeséggel írhatóak le.

Viszont nagy ritkán megesik, hogy olyan zenébe botlom, ami maradandó. Ami testes, vad, életszagú. Hát itt egy példa erre.

Az Aethyrium nevű bandáról nem sokat tudni, összvissz 2 demójuk létezik, egy 2007-ből, a másik pedig 2016-ból. Sejthető, hogy 9 év zeneileg azért sok különbséget jelent, viszont az előbbit nem hallottam, ezért arról nem is tudok nyilatkozni. Az utóbbin pedig csupán 2 dal szerepel, de szerencsénkre nem rövidek, így együtt kitesznek bő 20 percet. És milyen 20 perc az... A szavak helyett szóljon a portlandiak zenéje, és reménykedjünk benne, hogy ez egy leendőbeli album elöljárója.

Egy megszokottnak mondható helyzettel állunk szemben most is: adott egy fiatal srác, aki a black metalban képes kiélni magát a leginkább. Néha-néha sikerül beszerveznie vendégelőadókat a zenélésbe, az eddig kiadott anyagok pedig többnyire demo és single formában láttak napvilágot. Egy lemezszerződés lenne a cél minden bizonnyal, és úgy gondolom ez hamarosan meg is fog valósulni. Ugyanis maga a zene az old-school és a modern black mondhatni tökéletes keveréke. Néhol tiszta énekhangot hallunk, másutt többnyire a hörgés dominál. Egyszer lassú dallamok szólítanak, másszor pokolbéli száguldás ránt magával. Előbbire itt egy példa:

Úgy gondolom, hogy ilyen fiatalon és effajta meg-megcsillanó tehetséggel egy igencsak ígéretes út áll a projekt előtt. Elég csak a Katatonia korai történetére gondolni, ami egész hasonlóan alakult. Ha nem is ér el nagyobb közönséget, azt szinte biztosra veszem, hogy egy leendőbeli album - már amennyiben tényleg odafigyeléssel lesz megalkotva - szép visszajelzéseket fog eredményezni az underground táborától. És hogy azért a pokolbéli száguldás se maradjon el:

Egy vérbeli cascadian black metált játszó banda, egyetlen demó anyaggal a hátuk mögött, mely még 2014 nyarán jelent meg.

A banda két tagja már jópár egyéb formációban is megfordult - amit érdemes kiemelni ezzel kapcsolatban, az mindenképpen a tény, miszeint a demó anyagon gitározó, vokálos és basszeros srác a Wolves In The Throne Room élő fellépésein is szokott játszani. Így hát a kapcsolatok mindenképp adottak, és szerintem várhatunk még tőlük valami nagyobb volumenű anyagot is a jövőben, mert ez a két dalból álló, 40 perces demóanyag hatalmas potenciálról és tehetségről árukodik

Tipikusan olyan mű, mely igazán mély állapotokba képes lehúzni a hallgatót. Erősen ajánlott a cascadian black-et szeretőknek!

A francia black zene sosem állt közel hozzám. Kevesen vannak közülük, akik valami egyedit tudnak felmutatni. A Fimbulvetr sem tartozik épp az egyedi kategóriába, azonban a megszokottat az átlagnál egy pöppet magasabb szinten űzi.

A 2004-ben alapult old-school blacket játszó banda nem igazán kísérletezik semmi újjal, talán csak az EP lemez megjelenésében lehet valami modernséget felfedezni. A korábbi demók nagyjából hozzák a tavaly megjelent Ep szintjét, szóval minőségbeli változás sem volt a zenéjükben.

Kérdezhetitek, hogy ezek után miért írok róluk. Hát pusztán azért, mert nem ám csak az egyedi zenét játszó bandák alkotásait lehet élvezni. És pediglen ékes példa erre a Fimbulvetr, mert tényleg nem próbálkoznak semmi újítással, csak viszik tovább azt, amit az ősök megkezdtek, és így is egy kimondottan jó kis zenét teremtenek meg. Mi más lehet hát egy zenefanatikus vágya, minthogy újat fedezzen fel? S végső soron ez meg is történik, csak egy megszokott módon.