Újból egy kis old-school élesztgetés, méghozzá Finn módra.

Itt-ott olyan érzülete támadhat az embernek, hogy Bathory-t hall. Bizony ám, és ez aligha lehet hátrány. 

A Finn kettős pályafutása nem nyúlik vissza valami régre: 2013-ban alapultak, azóta pedig a mondhatni megszokott demók és EP-ék uralják náluk a terepet. Motivációból és tehetségből eddig úgy tűnik nincs hiány, és ez a kettő már bőven elég valami kapósra. Ez így is van, mind az áprilisban kiadott EP lemeznél és az utána következő, csupán pár napos single anyagnál is.

Negatívumként annyit tudnék felhozni, hogy talán nincs még bennük elég érettség és megfontoltság. Kérdezhetitek persze, hogy egy száguldós black zenéhez ez minek kell, és részben igazatok is lenne, de az ilyen kategóriában az olyan alkotás a maradandó szerintem, ahol az előbb említett két tulajdonság adott. Szóval még meg kell keresniük azt a bizonyos saját hangzást, de mindképpen jó úton haladnak felé.

A projekt neve, az optofóbia egy valós 'betegség'. Azt jelenti, hogy az ember fél kinyitni a szemét. Néha valóban nem egyszerű szembenézni a túlsó oldallal...

A zene nem tartogat semmi csavart, semmi meglepetést. Egyszerű sodrás a feketeség mezején. Néhol van egy-két kiállás, lassabb tempó, de ezek mondhatni maguktól értetődő elemek. A projektről elég kevés infó található, így azt sem lehet megtudni, hogy ki csinálta, és milyen nemzetiségű. Végülis ezek nem is olyan fontos tényezők.

A depresszív black-re amúgy is igaz a vontatott és monoton megszólalás, de ha ennek van csúcspontja, akkor az Optophobia elérte azt.

Ajánlott a maihoz hasonló borús napokon. Főleg ha azok eseménytelenek. Hamar magával fog rántani.

Az előzőleg bemutatott projekthez hasonlóan akár ezt is lehetne Dungeon Synth-nek nevezni, mert rengeteg olyan elem szerepel benne, viszont mégis inkább epic blacknek helyes titulálni, mert mind a dob, mind a gitárhang erre utal.

Első demójuk legalábbis ezt mutatja, azonban egy nemrégiben kijött dal biztató jövőt ígér:

Nem meglepő, hogy itt is a Tolkien-világ van feldolgozva, főleg annak fényében, hogy a projektet a Summoning inspirálta. Szemfülesek egy feldolgozást is találhatnak tőlük. :)

Szinte mindegyik black metál bandának van pár olyan száma, ami elborultabb, lassabb, sötétebb és egyben nyugodtabb. Akár intro, akár outro, akár átvezető szám formájában jelenik meg, de tényleg rengeteg ilyennel találkozni. Most azonban itt egy vadi új formáció - méghozzá Görögországból, ami földrajzilag nem épp a black színtér szívében van, de ha a hallgató nem néz utána a dolgoknak, könnyen hiheti azt, hogy bizony egy vérbeli északi zenét hallgat - és meghosszabbított plusz méginkább felélénkített formában ontják magukból a klasszikusok legsötétebb tömegeit. Ez mind az első anyag a szintén egyemberes projekttől, de engem nagyon megfogott. A természetközeliség szerintem a legfőbb motívumuk, de számtalan oldala van zenéjüknek, amit mind meg is tapasztalhattok: