Ahogy látom, ez valamiért elmaradt, az oldal nevéhez hűen azonban nem szabadna kihagyni a palettából. Mint többen tudhatjátok, 2016 decemberében megjelent egy 3 lemezes Summoning feldolgozásokat tartalmazó anyag a Wolfspell Records gondozásában, amelyhez a méltán híres Caladan Brood is közreműködött egy tőlük elvárható minőségi tiszteletadással a stílusteremtő banda előtt. Itt írtam erről kicsit bővebben: KATT

Ezzel egy időben a Caladan Brood közel 3 év után írt is egy szösszenetet a facebookra, melynek fő mondandója annyiban áll, hogy a banda aktív, és egy új album dalszerzési fázisában van. Valamint a régóta kifogyott merch-et néhány hónapon belül feltöltik (azóta mondjuk már 3 hónap eltelt). Szóval lassan, de biztosan őrölnek a kerekek.

Rég volt már szó az oldal címadó stílusáról, ez pedig ugyan úgy szomorú nekem is, ahogy nektek. A gond az, hogy mostanában valóban alig, vagy egyáltalán nem jelent meg olyan lemez, mely tényleg epic black metal lenne. De ennek kárpótlásaként hamarosan érkezik egy Summoning feldolgozásokat tartalmazó anyag, melyre ha minden igaz a Caladan Brood is készül egy dallal. Mondanom sem kell, ennek okán kimondottan nagy figyelem övezi az anyagot, ugyanis az említett banda nem adott magáról életjelet már közel 3 éve. 

 Az anyag december 15. napján jelenik meg, és a következő feldolgozásokat fogja tartalmazni:

Mesarthim - Grey Havens
Druadan Forest - Beyond Bloodred Horizons
Azaghal (Official) - Where Winters Forever Cry
Sakristei - Soul Wandering
Thy Light - Lugburz
Oþalan - The Passing of the Grey Company
Evilfeast - Arcenstone & Morthond
Demonic Slaughter - Marching Homewards
Kalmankantaja - Through the Forest of Dol Guldur
Galdur - Angbands Schmieden
Wyrd feat. V-KhaoZ - Nightshade Forests
Avathar/FIN - Elfstone
Wędrujący Wiatr - Niczym Białe Oczy Bogów (Like Some Snow-White Marble Eyes)
Midnight Odyssey - Where Hope and Daylight Die
Mirkwood - The Rotting Horse On The Deadly Ground
Severoth - A Distant Flame Before the Sun
Dreams Of Nature - A New Power Is Rising
Caladan Brood - Farewell
Emyn Muil - Menegroth
Eldamar - Land Of The Dead
Elderwind - Flammifer

Ahogy látható, sok - az undergroundban neves - előadó is képviselteti magát az anyagon, így mindenképp egy erős összeállításra számíthatunk. Addig is itt egy nem épp rövid előzetes az amúgysem rövidnek ígérkező tripla lemezről.

Durthang

2015.03.19. 13:56

Az előzőleg bemutatott projekthez hasonlóan akár ezt is lehetne Dungeon Synth-nek nevezni, mert rengeteg olyan elem szerepel benne, viszont mégis inkább epic blacknek helyes titulálni, mert mind a dob, mind a gitárhang erre utal.

Első demójuk legalábbis ezt mutatja, azonban egy nemrégiben kijött dal biztató jövőt ígér:

Nem meglepő, hogy itt is a Tolkien-világ van feldolgozva, főleg annak fényében, hogy a projektet a Summoning inspirálta. Szemfülesek egy feldolgozást is találhatnak tőlük. :)

Utstøtt - Hjørungavågr

2015.02.24. 10:06

Kezdődjön hát a boncolgatás! A tegnapi nap folyamán háromszor is végighallgattam az albumot, és sajnos azt kell mondanom, hogy nem ütötte meg az elvárásaimat. Bár kétségtelenül egy kiemelkedő albumról van szó, de én valamiért a Caladan Brood debütjéhez hasonló anyagra számítottam. Annak ellenére, hogy nem ér fel addig, még könnyen beszélhetünk egy valóban nagyobb nyomot hagyó albumról. 

Miként a korábbi EP is mutatta, az epic black köreiben egy érzékelhetően gyorsabb és nagyobb irammal bíró zene tárul a hallgatók elé. Mivel azonban már egy szép albumhossz állt Navnløs rendelkezésére, ezt kihasználva szembesülhetünk mi is az új ötletekkel. Ilyen például a Caladan Brood-hoz hasonlító tiszta és mély vokál, mely többször is felbukkan az album hallgatásakor, továbbá a lassabb, inkább ambient stílusban megszólaló részek is. Míg a nagyobb nevek a dobok lassabb és sokkal hangsúlyosabb megszólaltatásával hozzák létre az epic hangulatot, addig az Utstøtt inkább a szintis háttérrel és a riffek atmoszférikus hangzásával idézi ezt elő. Persze azért a dobok többször is főszerepbe kerülnek. A hörgő vokál a nevesebb alkotóknál (Summoning, Elffor, Caladan...) inkább ércesebb és karcosabb, itt viszont jóval tompább, mondhatni belesüpped a hangok kavalkádjába. Ami a zeneszámok megoszlását illeti, nem igazán különíthetők el az egyes dalok, azt is megkockáztatom, hogy egybefolynak.

Ezekkel az apró rávilágításokkal pedig el is érkeztem lényegi mondandómhoz, miszerint az epic szerintem attól epic, hogy elsősorban mindenképpen egyedi, másodrészt pedig nem monoton. E Hjørungavågr album viszont sajnos többször is a monotóniát éreztette velem. Viszont ez korántsem baj, ugyanis jó pár olyan monoton, fekete zene létezik, amiket kimondottan szeretek. Csak azok műfajilag a depresszív black táborába sorolhatók. És pont itt van a bökkenő, miszerint az epic black célja szerintem egy magasztos, hősi érzés felébresztése lenne az emberben, egy kitárulkozó, középkort idéző, végeláthatatlan tereket nyújtó érzésé, melyet én nem éreztem az album hallgatása közben. Az elvárásom márpedig ez volt, mivel a nagyobb nevek képesek ilyen érzésekkel átitatni. Többször is az volt az érzésem, hogy a korai black idejéből meríti az ihletet, és szerintem nem kizárt, hogy valóban ez volt a háttérben. Amennyiben erről van szó, a zene tényleg kitűnő, ugyanis hátborzongatóan emlékeztet a 90-es évek közepén feltörő medieval black törekvésekre (a monotóniával együttvéve) - mely szinte az összes akkori bandánál megfigyelhető legalább 1-2 dalban. Összességében tehát számomra egy apró csalódás volt, de ez nem jelenti azt, hogy rossz anyagról lenne szó, sőt... csak az én elvárásaim voltak rohadtul magasan.

Leginkább az Elderwind-hez tudnám hasonlítani, mely bandáról ugyan még nem írtam, és az igazat megvallva viszonylag rég hallottam már, de valamiért több alkalommal is az a zene ugrott be.

A megjelenés viszont mindenképp jó pont - szembetűnően idézi azt, amit éreztetnie kéne, de nem sikerül neki.
Albumborító nagy méretben: katt
A festő természetesen ismét Albert Bierstadt. 

süti beállítások módosítása