Egy kiváltképp üdítő albumot mutatok most be nektek röviden. A Screaming Savior nevű kínai formáció semmilyen tekintetben sem mondható átlagosnak. Mindenek előtt a származásuk és zenei stílusaik okozzák ezt. Stílusuk ugyanis bitangmód változatos. Az egyik percben melódikus gitárszólók táncolnak körbe, a másikban halk zongorajáték sejlik fel a távolból, a következő pillanatban pedig egy tipikus black zúzás következik a sorban. Mindezek az elemek pedig egész passzentosan vannak összetákolva egymás után. 

A stílus alapvetően szimfonikus black, de könnyedén besorolható a ritkaságszámba menő pszichedelikus black irányzatba is. Ezutóbbi stíluság számtalan lehetőséggel kecsegtet, a kínai banda pedig ezek közül sokat ki is használ - méghozzá meglepően élvezetes módon. Továbbá az előzőekból valamelyest az epic hangulat is kikövetkeztethető. Néhol fel-felsejlik, de annyira nem mérvadó. Ellenben az album maga egy valódi hullámvasút, amin nincs megállás. 

Elképesztően érdekes zeneanyag - erősen ajánlom mindazoknak, akik valami újra vágynak. 

[Bocsi srácok, hogy ennyire inaktív az oldal, csak hát elég sok elfoglaltságom van mostanában. Valamint nincs is annyi említésre méltó új megjelenés ezekben a hónapokban. De azért résen vagyok, figyelek a fontosabb megjelenésekre.]

Még számomra is egy felfedezendő birodalmat jelent a Throes of Dawn zenéje, azonban néhány dal azonnal magával ragadott. Sokoldalú zenekarról van szó, akik e blog legtöbb bemutatott zenészéhez képest sokkal inkább a felszínen járnak az önmegvalósítás terén, azonban ilyen helyzetekben is könnyen születhet valami földbe döngölő, avagy felrepítő alkotás. Hát most ez utóbbira van itt egy példa.

 Összesen 5 albumuk van, melyek közül az első kettőn tisztán érezhető az erősebb black metálos hatás, utóbbi kettőn pedig már kevésbé (sőt, azokon már elektronikus betétek is vannak). A köztes album pedig a Binding Of The Spirit, mely méltán a leghíresebb mind közül, ugyanis a melodic, symphonic és dark metálok ötvözete beleöntve a black tengerébe olyan számokat hozott létre, melyek önmagukban is megállják a helyüket. Nektek is ebből az apropóból mutatom be a finn srácok zenéjét. 

Aztán a korábbi albumok sem megvetendőek ám, ugyanis azokon egy furcsán tetszetős párosát hallhatjuk a blacktől általában távol álló profibb gitárhasználatnak (!), és a progresszív témáknak. Igen, progresszív, mely progresszivitás igazából végig elkíséri útján a bandát, ugyanis minden albumukon vissza-visszaköszön az a mondhatni nem odaillő, de valójában mégis tökéletesen passzoló, már-már Dream Theater-féle dallamorgia - persze ez inkább a későbbi albumokon figyelhető meg jobban.

Black, Folk, Symphonic, Epic, Medieval. Mindegyik bélyeget fel lehetne aggatni a bandára, mégse lenne teljes a meghatározás. Számtalan stílust egybeolvasztva, a Munarheim képes egy olyan új, modern, dallamos, egyedi (!) zenét tárni a hallgatóság elé, amely igazából minden dallamos metált kedvelőt magával sodor. Tiszta hangzás jellemzi őket, egy dalon belüli több téma megszólaltatásával. Néhol lágy melódiák, női énekkel kísérve, néhol kemény riffek hörgő vokállal keverve. Ez hát a Munarheim stílusa. 

2007-ben alakult a banda, jelenleg pedig 6 taggal rendelkezik. Nyilván az erős folk beütés miatt, és a tisztább, könnyebben befogadható zenetémák miatt egy kicsit nagyobb rajongótábor áll mögöttük, mint a megszokott egyemberes projektek mögött. Dalaik kivétel nélkül németül íródtak, mivel a banda Németországban alapult és minden tag német. 2007 óta 4 anyaguk jelent meg: 1 demó, 2 EP és idén év elején az első albumuk. Ezek közül talán a második EP a legfeketébb, így hát azt hallgathatjátok meg fentebb, személyes kedvencemmel (Hexentanz) kezdve.

Ha minden igaz, jelenleg a második albumukat írják/veszik fel, amely valószínűleg 2015 elején meg is jelenik majd.