Több tekintetben is egy érdekes bandát mutatok most be nektek. Az eredetileg Kirgizisztánból származó banda saját stílusát "Epic Shamanic Metal-nak" nevezi. És ami azt illeti, ez a figyelemfelkeltő elnevezés meglepően találó.

A Kína szomszédságából származó banda 1999-ben alapult, azonban pár évvel később szülőföldjükről megélhetési gondok miatt elvándoroltak, és letelepedtek Németországban. Így valós hazájukban összesen kettő demóanyagot adtak ki, majd 4 év kihagyás után, 2004-ben előrukkoltak az első albumukkal, melyet már Németországban rögzítettek. Ez Sary Oy névre hallgat, melyről fent meg is hallgathatjátok a címadó tételt.

Már ezen is érződik egy meglehetősen sajátos kombinációja a folk és atmospheric stílusoknak, melyek idővel egyre szorosabban összefűződtek a banda munkássága során. Stílusuk, melyet epikus sámáni metálnak neveznek, így egyre inkább reálisnak mondható. Az epikusság mindenképp ott figyel zenében, ezt legjobban a páratlan dallamvilág rejti. A sámáni mivolt pedig úgy gondolom szintén tagadhatatlan. Már csak a black jelző hiányzik. Mind hangszerelésben, mind dalszövegekben erősen felüti a fejét a banda származása - így teremtve olyan zenét, mely megállja a helyét az egyediség címszava alatt.

Black metálban való kalandozásaim során találkoztam már párszor a Darkestrah-hoz hasonlónak mondható "egzotikus" bandákkal, azonban többségük pár év aktivitás, és elenyésző mennyiségű hanganyag után feloszlott. Tehát ha nem is szerencsésnek, de mindenképp örömtelinek tudhatjuk be a tényt, hogy ők még mindig aktívan alkotnak a színtéren. Olyannyira, hogy legújabb albumuk kerek 10 nap múlva, azaz április 29-én lát majd hivatalosan napvilágot. És ami azt illeti, igen-igen bizalomgerjesztőnek mondható. Hallgassátok csak:

Épphogy kellő mértékben van benne folk, így nem veszít a durvaságából, ámbár jóval dallamosabb a megszokottnál. Na meg ráadásul vontatott is. 

Őszintén megvallva nem hallottam még ehhez hasonlót. Persze általánosítva mondhatni már elég sokat, de belefolyva a részletekbe, számtalan olyan apró megoldás tárul fel a zenében, ami már nem épp szokványos. Az album ugyanis tele van dallamokkal, ami mint tudjuk leginkább a melodic black-re jellemző. Na meg persze a folk-ra is, de annál valahogy mindig máshogy volt megoldva a dallam. Legalábbis én még nem hallottam olyan bandát/egyemberes projektet, amelynek sikerült a dallamot egy ilyen köztes megoldással kiemelni, mint ahogy azt az Eldensky teszi. Ez a köztes megoldás pedig lényegében az előbb említett két mód ötvözete. A tempó se nem gyors, se nem lassú, ez pedig csupa kísérletezést enged meg különféle újabbnál újabb megoldások társaságában. 

Egész sok kiállást hallhatunk az albumon, amit általában valami melodikus érzületű rész előz meg. Szóval keveredik ám itt mindenféle-fajta dolog, nem is rosszul. Negatívumot azért persze fel lehet hozni. Személy szerint én mindig várnám, hogy ebből a közepes tempóból majd gyorsabb iram lesz, de ez nem igazán valósul meg egyik dalban sem. Így olyan érzéseket kelt bennem, mintha behúzott kézifékkel nyomná padlóig a gázt. Tehát van benne elfojtottság is bőven, ez pedig nem csak a sebességben, hanem az albumhosszban is kitüremkedik sajnos. Alig lépi át a fél órát, és már vége is. És szinte minden dalnak valahogy akkor van vége, amikor az ember várná a gyorsabb tempóra váltást. Így hát tud ám csalódást is kelteni, viszont mindenképp érdemes felfigyelni rá, mert a hiányosságok ellenére van benne valami. Reméljük a következő anyagban már ki lesz engedve a kézifék.

Az Alda az egyik olyan underground bandák közé tartozik, akiket még black metálos pályafutásom hajnalán ismertem meg. 

Az atavisztikus felfogás párosul náluk egy könnyed folkos vonallal, minderre pedig ráfekszik egy vérbeli black köd. Talán ezért, és egyben nekik köszönhetem, hogy elmélyedtem a black metál birodalmában. Ez pedig nagy szó. 

És íme, itt van a legújabb szerzeményük a hamarosan megjelenő albumukról. Ritkán vagyok elfogult, és ez most sem igaz, de őszintén merem állítani, hogy elképesztő amit leműveltek. A laza felvezetés, melynek hirtelen vége szakad, s a mélybe taszítja egy fekete sodrás. De nem sokáig, mert ebben a mélységben egyesül a kettő... majd aztán újra kettéválnak. 

Mondanom sem kell, várom már az albumot. (:

A korábban már említett orosz projekt új anyaggal rukkolt elő az elmúlt napokban, mellyel már hivatalosan is kétemberesre bővült a banda. Elsőként nem igazán írtam róla hogy milyen zenét is játszanak, szóval megpróbálom tömören összefoglalni. Leginkább az atmoszférikus blacket ragadják meg, de ez erősen át van szőve folkos és darkos elemekkel egyaránt, melyek ötvözete együttesen egy egész egyedi epic érzületet kölcsönöz a zenének. Az orosz blackre oly jellemző monotonitás náluk sem marad el, de mint szinte mindig ez inkább jót jelent.

 Az albumborító ismételten nagyon jól el lett találva, szépen megragadja az összképét a zenének. Néhol még felcsap az amatőr érzület a zenéjükben, és ez a második album úgy összességében kevésbé black, mint az előbbi, de ez a kettő mondhatni hátrány aligha ront, mert így is egy valódi egyediségről van szó, mely mint mindig könnyen fölébe emelkedik minden esetleges rossznak. Az orosz black zenének úgy általában van egy sajátossága, mely leginkább az előbb említett monotonitással jellemezhető, és ez itt is erősen megfigyelhető. Amolyan furcsa megnyilvánulása ez egy erőteljes hangzásnak. Mert a lassabb témák, és az ambient-szerű részek valahogy mégis képesek keménységgel és szilárdsággal felvértezni ezt az orosz ékkövet.

Black, Folk, Symphonic, Epic, Medieval. Mindegyik bélyeget fel lehetne aggatni a bandára, mégse lenne teljes a meghatározás. Számtalan stílust egybeolvasztva, a Munarheim képes egy olyan új, modern, dallamos, egyedi (!) zenét tárni a hallgatóság elé, amely igazából minden dallamos metált kedvelőt magával sodor. Tiszta hangzás jellemzi őket, egy dalon belüli több téma megszólaltatásával. Néhol lágy melódiák, női énekkel kísérve, néhol kemény riffek hörgő vokállal keverve. Ez hát a Munarheim stílusa. 

2007-ben alakult a banda, jelenleg pedig 6 taggal rendelkezik. Nyilván az erős folk beütés miatt, és a tisztább, könnyebben befogadható zenetémák miatt egy kicsit nagyobb rajongótábor áll mögöttük, mint a megszokott egyemberes projektek mögött. Dalaik kivétel nélkül németül íródtak, mivel a banda Németországban alapult és minden tag német. 2007 óta 4 anyaguk jelent meg: 1 demó, 2 EP és idén év elején az első albumuk. Ezek közül talán a második EP a legfeketébb, így hát azt hallgathatjátok meg fentebb, személyes kedvencemmel (Hexentanz) kezdve.

Ha minden igaz, jelenleg a második albumukat írják/veszik fel, amely valószínűleg 2015 elején meg is jelenik majd.