Közeledik az év vége, így gyorsan átnéztem az idei anyagot. Vegyítve minden stílusból, de javarészt ismét az extrém metál területéről valók a következő bandát. Ők azok, akik idén megjelent albuma mindenképp említésre méltó. Azaz pár kivételtől eltekintve album, mert van néhány EP is.

Közülük fognak kikerülni az idei toplistán lévők is. Van miből csemegézni, nem kevés banda. Mint azt megszokhattátok, a mainstream metálmédia által szorgosan felvonultatott bandák nálam többségében el vannak kerülve. Ez nem tudatos, egyszerűen az ízlésem ritkán vág egybe velük.

Ajánlom, hogy amit nem ismertek, vagy még nem hallottatok, annak a bandának az idei lemezébe mindenképp füleljetek bele. Persze időigényes, de garantáltan találtok olyat, ami az ínyetekre lesz. Úgy tervezem, hogy 31-én teszem majd ki a toplistát. Addig is több album be lesz még mutatva a listáról.

Locust Leaves - A Subtler Kind of Light
Dumal - The lesser God
Bell Witch - Mirror Reaper
Talsur - Slough Of Despond
Fellwarden - Oathbearer
Hallatar - No Stars Upon The Bridge
Daupuz - Die Grubenmähre
Vexovoid - Call of the Starforger
Kreator - Gods of Violence
Frowning - Extinct
Wolfheart - Tyhjyys
Ad Cinerem - Shadows Of Doubt
Saille - Gnosis
Pallbearer - Heartless
Pillorian - Obsidian Arc
Venenum - Trance Of Death
Arkheron Thodol - Thaw
Veldes - The Bitterness Prophecy
Ungfell - Tôtbringære
Ghost Bath - Starmourner
Darkenhöld - Memoria Sylvarum
Loss - Horizonless
Below The Sun - Alien World
Barrows - Obsidion
Infinity - Hybris
Coldfells - Coldfells
God Dethroned - The World Ablaze
Mountains Crave - As We Were When We Were Not
Slaegt - Domus Mysterium
Sun of the Sleepless - To The Elements
Rimruna - Der Hatz entronnen...
Cormorant - Diaspora
Mord'A'Stigmata - Hope
Hyperborean Skies - Empyrean Fracture
Nornír - Urd
Attic - Sanctimonious
Pestlegion - Dominus Profundum
Insanity Cult - Of Despair And Self-Destruction
Vampire - With Primeval Force
Promontory - Promontory
Celephais - Monad
Wolves In The Throne Room - Thrice Woven
Satyricon - Deep Calleth Upon Deep
Grift - Arvet
Craven Idol - The Shackles of Mammon
Bolt Gun - Man Is Wolf To Man
Midnight - Sweet Death and Ecstasy

Black metal körökben az idei egyik legjobban várt megjelenés. Stílusdefiniáló egyemberes projekt az Evilfeast, ugyanis a 2000-es évek elején az elsők között volt, akik ezt a szitáló, kásás, atmoszférikus alstílust megformálták. 

A mai napon megjelent album több helyen is tartalmaz nyilvánvaló epic elemeket, ez pedig mondhatni kötelezővé teszi, hogy be is mutassam itt.

Az egy órás időtartamon túllépő korong minden olyat magába foglal, amit az elmúlt bő egy évtizedben már ismerhettünk az Evilfeast által, mégis érezhetően új, és más, mint a többi lemez. Tökéletesen passzol az eddigiek sorába. Élő nosztalgiának is felfogható. Már amennyire a black metal az élő dolgokról szól... 

Aki esetleg nem ismerné a projektet, annak itt az idő, hogy belefüleljen. Aki hallotta már, annak pedig itt egy újabb szelet ebből a vérbeli black szellemültségű projektből.

2018 márciusában jelenik meg a Cân Bardd debütalbuma a Norther Silence Productions gondozásában. A banda a minap került a lemezkiadó szárnyai alá, és meg is jelent egy dal elöljáróban a márciusi első lemezről. Kissé még bizonytalan a megszólalás, de ettől függetlenül örülhetünk, mert egy egész jó kis epic black formáció indult ezzel útjára.

A Sun Of The Sleepless egy bizonyos Ulf Theodor Schwadorf magánprojektje, aki főállásbán nem más, mint az Empyrium feje. A projekt 1999-ben, egy EP lemez által kelt életre, és egészen az idei évig album nélkül függött. Most azonban elkészült ez a sokak által régóta várt korong is.

Maga a zene az egyszerű, alstílusi behatások nélküli black metalt veszi alapul, amire igazából csak a szerző jelleme teszi rá a sajátos megkülönböztető jegyeket. Ez már csak azért is szembeszökő (fülbe?) mert több helyen is sokban hasonlít a hangulat a The Vision Bleak zenéjére, amiben emberünk szintén nagy szerepet játszik. Viszont azért egyértelműen megvan a maga területe a Sun Of The Sleepless-nek.

Személy szerint úgy gondolom, hogy ez az album jelentősen nagyobb visszhangot kapott volna akkor, ha a 2000-es évek legeleje tájékán, vagy épp a 90-es évek legvégén jelenik meg. Akkor ugyanis az Empyrium zenéjében is sokkalta több black elem volt, és az első két album is erről tanúskodik. Valamint egy jóval sokoldalúbb zenét tudott akkor letenni az asztalra Ulf barátunk. Szóval márcsak ezek miatt is kíváncsi lennék, hogyan sült volna el az album akkori megalkotása. Mert bár ez így sok év várakozás után nem rossz, de azért érződik, hogy hiányzik belőle valami vadabb, valami elevenebb - ez pedig régen még megvolt.

Ettől függetlenül egy többször hallgatható albummal állunk szemben, aminek remélhetőleg pár éven belül érkezik egy érettebb folytatása.

2009-ben, Németországban alapult az egyemberes Celephaïs, mely projekt második albuma a napokban jelent meg. Ez nem más, mint a Monad - egy órára rúgó post-black sajátosság. Ahány banda/projekt, annyiféle megközelítése létezik a stílusnak, és ez a Celephaïs esetében sincs másként. Jelen album tekintetében ez a lassú, kellemes, főként akusztikus gitár által felvonultatott, és a káosz-szerű száguldó black váltakozását jelenti. A kettő között pár helyen sludge elemekkel tarkítva, de nem eltúlozva azokat. Néhol semmi felvezetés nélkül csap bele egyik a másikba, másutt szép összekötéseknek lehetünk fültanúi.

A projektet még az eggyel korábbi lemezzel, a Tir n'a n'Og EP-vel ismertem meg. Már akkor megtetszett ez a stílustól elkülönülő hozzáállás egy adott műfajhoz. Egészen más hangulatokat sorakoztat fel, mint a nagy átlag. Ez pedig hatványozottan igaz erre az új albumra is. Aki érez némi affinitást magában a post-black birodalmát illetőleg, annak mindenképp csak ajánlani tudom, hogy tegyen egy próbát ezzel. Egyszer mélyen melankolikus, másszor felpörget. Mindezt pedig egy albumon belül - követhető, katartikus módon.